A magyar gasztronómiai irodalom bibliográfiája
1711-1960.
Éliás Tibor és Szántó András 1984-ben időt és
fáradságot nem kímélve összeállította a magyar gasztronómia irodalmának
bibliográfiáját, mely különös hangsúlyt helyez a vendéglátás történetére is.
Sajnos ez az értékes könyv már alig-alig hozzáférhető, pedig a régi
szakácskönyvek iránt ma is komoly érdeklődés van a gyűjtők körében. Az alábbi
összeállítás azért készült, hogy a téma iránt érdeklődők könnyebben
eligazodhassanak kétszázötven év szakácsirodalmában, gyűjteményük rendezéséhez,
gyarapításához támpontot kapjanak.
Természetesen előfordulhatnak hiányosságok,
pontatlanságok az adatok között. Kérem a Tisztelt Olvasót, értesítsen, ha hibát
talál vagy kiegészítéssel tud szolgálni.
Mravik
Tamás
1. 100 új tojásétel. 50 %-kal olcsóbb a húsnál!
Budapest, 1931. 32 p.
2. 3. nemzetközi halpropaganda konferencia
által ajánlott pontyreceptek. Budapest, 1937. MTI Nyomda. 48 p.
3. [Osztróvszky Antalné Németh Ágnes, E.]: A bor a
szakácsművészetben. Kiadja a Budapesti Nemzetközi Vásár alkalmából a
Borászati Lapok. Budapest, 1933.
Pátria. 47 p. /A Borászati Lapok füzetei 11./
4. A Divat Ujság főzőkönyve. Legtartalmasabb magyar
főzőkönyv. 2300 recipe. Függelék: A beteg ember konyhája. Budapest, 1909.
Budapesti Hírlap (Rákosi Jenő Ujságvállalata). 715 p. – 8°
5. A főzelék termesztése és eltartása. Budapest, 1910. Uránia
Magyar Tudományos Egyesület. Hornyánszky Viktor könyvnyomdája, 8°
Népszerű tudományos felolvasások című sorozat (melynek 1903 és 1910 között 131 száma jelent meg) 123. darabja.
6. (Szabó Béla): A gyümölcsök házi feldolgozása. Budapest,
1939. Pallas. 16 p. /A Magyar Királyi Földmívelésügyi Minisztérium kiadványai/
7. A halfőzés művészete. Budapest, 1926. Országos
Magyar Halászati Egyesület. 8 p. /Gazdasági tanácsadó 22./
8. A háztartás kézikönyve. Idegen kútfők
felhasználásával szerkesztette: Faylné Hentaller Mária. Budapest, 1908. Magyar
Kereskedelmi Közlöny. 302 p.
8. kiadást újból átdolgozta: Weiser
Sarolta. Budapest, [1914]. Magyar Kereskedelmi Közlöny. 279, [9] p.
9. A háztartás könyvtára. Kipróbált receptek.
Szerkesztő: Kürthy Emilné. Budapest, 1912. ”Háztartás” Magyar Asszonyok Lapja.
Egy-egy szám 32 p. – 11 cm. Engländer nyomda, Tata
1.
Hús- és bőjtilevesek.
2.
Levesbevalók és mellékételek.
3.
Különféle előételek.
4.
Tojásételek.
5.
Marha-, borjú- és sertéshúsételek.
6.
Házi és vad szárnyasok.
7.
Nyúl-, őz- és egyéb vadhúsok.
8.
Halak elkészítése.
9.
Különféle főzelékek.
10.
Gyúrott és kifőtt tészták.
11.
Élesztős tészták és rétesfélék.
12.
Torták könyve.
13.
Sós és édes mártások.
14.
Édességek és cukorkák.
15.
Vegyes sütemények.
16.
Különféle italok.
17.
Jóízű kenyérsütés.
18.
Fagylaltok, krémek és kocsonyák.
19.
Gyümölcsbefőzés.
20.
Zölség, uborka és egyéb eltartása.
21.
Gyermekszoba. (Gyermeknevelés.)
22.
Szépségápolás.
23.
Illatszerek.
24.
Az egészség ápolása.
25.
Lakás. (Jókarbantartás.) Takarítás.
26.
Az asztal díszei. (Asztalterítés.)
27.
Fűtés, világítás.
28.
Mosás, pecséttisztítás. Mosószappanok.
29.
Házi szerek. (Házi gyógyszertár.)
30.
Hasznos tudnivalók.
31.
A bevásárlás művészete.
32.
A konyha.
33. Társas étkezések
rendezése. (Lakomák, tálalás, felszolgálás.)
34.
Egyszerű ételsorok. (Ebédek, uzsonnák, vacsorák.)
35.
Az éléskamra.
36.
A pince.
37.
Burgonya készítése 25-féle módon.
38.
Teasütemények.
39.
Konyhakert és gyümölcs.
40.
Díszkert és szobakertészet.
41.
A vendéglátás művészete.
42.
Hölgyek tanácsadója.
43.
A nők sportja.
44. Gyermekhygienia.
Gyermekbetegségek és azok gyógyítása.
45.
Fog, száj és köröm ápolása.
46.
A női test ápolása.
47.
Folttisztítók.
48.
Hogyan ruházkodjunk.
49.
Baromfiféleségek.
50.
Barimfitenyésztés.
51. Felfújtak és puddingok.
11. A Hírlap szakácskönyve. Szerkesztette Turós Lukács.
Budapest, 1947. Légrády. 224 p. – 20 cm
Tangl
Harald és Magyar Elek írásaival.
12. A hó minden napján más-más leves. 31 jól bevált főzőutasítás
levesek készítésére. h. n., é. n., 32 p.
MAGGI-reklám
13. A II. Szendvics-kiállítás katalógusa. A Magyar Szakács VIII.
évfolyamának rendkívüli száma (1933. december). Budapest, 1933. 62-72 p.
A
katalógus 228 szendvics leírását tartalmazza.
14. A jó házi konyha. 70 kipróbált recept minden
háztartás részére. Budapest, [193?], Pallas nyomda. 32 p. – 17 cm.
A
LIGA margarin reklámja.
15. A kis szakácsnő. Gyermek könyvtár 4. szám.
h. n., é. n. 10 p.
16. A legjobb kukoricaliszt receptek. Gyűjtemény a közellátási
miniszter kukoricaliszt recept pályázatára beérkezett anyagból. Budapest, [1946.],
Közellátási Szemle. 30 p. – 20 cm
17. Anna néni: A legújabb és legteljesebb amerikai
rendszerű magyar szakácskönyv és házicukrászat. New York, [1920-30 között],
Bokor Ferenc könyvnyomdája. 350 p.
18. A M[agyar] Kir[ályi] Földmívelésügyi
Minisztérium Közélelmezési Ügyosztálya kiadványai. Szerkeszti a Katolikus
Háziasszonyok Országos Szövetsége. 1-5. [Budapest], [1940.] Don Bosco nyomda,
Rákospalota
1. Kevés zsírral!
Hústalannapi ételek, főzelékfeltétek, őzelékételek.
2. Kevés zsírral! Kevés
cukorral! Hirtelen készültek, víkendfőzés, tésztafélék, nyerskoszt.
3. Kevés
zsírral! Egytálételek, juhhúsételek, kevés hússal készült ételek.
4. Befőzés cukor nélkül,
mézzel. Gyümölcsételek: levesek, mártások, tészták, gyümölcssaláták
19. A magyar család. (Takarékos magyar konyha.)
Tagjainak közreműködésével kiadja a Baross Női Tábor. Budapest, [1943.] Tábori
nyomda. 288 p.
Részben azonos tartalmú a Takarékos magyar konyha című művel.
20. A magyar család aranykönyve. Utmutató a családi élet
minden ügyében.
I. kötet. Egészség. – Lakás.
– Ruházkodás. Irták: dr. Bexheft Ármin, dr. Dalmady Zoltán, dr. Jakabné, dr.
Rácz Hanna, dr. Bán Ilona, dr. Garami Béla, dr. Kovách Aladár, Sárosi Bella és
Treitz Péterné. 256 szövegképpel, 17 színes és 6 fekete műmelléklettel.
Budapest, 1909. Athenaeum rt. VIII, 704 p. – n. 8°
Tartalma:
Bán
Ilona. Gyermekápolás.
Bexheft
Ármin, dr. Lakás és egészség.
Bexheft
Ármin, dr. Az egészség könyve.
Garami
Béla, dr. Szépségápolás.
Jakabné
dr. Rácz Hanna. A női élet egészségtana.
Kovách
Aladár, dr. Első segítség.
Sárosi
Bella. A lakás.
Treitz
Péterné. A ruházkodás.
II. kötet. Családi nevelés
és a családi élet külső vonatkozásai. Irták Gömbösné Galamb Margit, dr.
Hancsókné Wolkenberg Ilona, Bédy-Schwimmer Rózsa, Mosdóssy Imre, K. Nagy
Sándor, Szabóné Nogáll Janka és dr. Besheft Ármin. Számos szövegképpel és 2
melléklettel. Budapest, 1910. Athenaeum rt. VII, 696 p. n. 8°
Tartalma:
Bédy-Schwimmer
Rózsa. Leányok pályamutatója.
Bexheft
Ármin, dr. Testgyakorlás és testedzés.
Dalmady
Zoltán, dr. Az egészséges életmód.
Gömbösné
Galamb Margit. Társasélet.
Hancsókné
Wolkenberg Ilona, dr. Családi nevelés.
Mosdóssy
Imre. Fiúk pályamutatója.
Nagy
Sándor, K. A jog útja bölcsőtől a koporsóig.
Szabóné Nogáll Janka.
Szórakozás, nyaralás, sport. Dr. Bexheft Ármin közreműködésével.
III. kötet. A család
gazdasági élete. Háztartás. A konyha. A család élelmezése. Házi állatok.
Kertészet. Kézimunka. Házi ipar. Irták Gineverné Győry Ilona, dr. Bexheft
Ármin, Kürthy Emilné, Ferenczy Ida, Kardos Árpád, Treitz Péterné. 258
szövegképpel, 10 színes és 8 fekete műmelléklettel. Budapest, 1911. Athenaeum
rt. VII, 573 p.
Tartalma:
Bexheft
Ármin, dr. A család élelmezése.
Ferenczy Ida. Háziállatok
tartása és a gazdasági termények házi értékesítése.
Gineverné Győry Ilona. A
család gazdasági élte és általános háztartás.
Kardos
Árpád. Kertészet.
Kürthy
Emilné. Konyha.
Treitz
Péterné. Művészi kézimunka és háziipar.
21. A Magyar Halconservgyár és Halkereskedelmi
r.-t. szakácskönyve. Budapest, 1901. Légrády Testvérek. 36 p. – 8°
Magyar
és német szöveggel.
Ugyanaz:
1907.
22. A magyar háztartás kézikönyve. Budapest, [1930.]
Athenaeum. VII, 573 p. és 12 tábla – 25 cm
Gineverné Győry Ilona: A
család gazdasági élete és általános háztartás. – Kürthy Emilné: A konyha –
Bexheft Ármin: A család élelmezése – Ferenczy Ida: Háziállatok tartása és a
gazdasági termények házi értékesítése – Kardos Árpád: Kertészet – Treitz Péterné:
Művészi kézimunka és háziipar
23. A magyar néptáplálkozás. [Szerkesztő: Herczegh
Sándorné Leisen Erzsébet]. [Budapest], 1940. Magyar Kir. Földmívelésügyi
Minisztérium Közélelmezési Ügyosztálya. 16 p.
Ua.
(3. kiadás) a szerkesztő megnevezésével
24. A Magyar Szakácsok Köre Hal- és tojásétel
bemutatójának katalógusa. Budapest, 1936. XX, 26 p.
A
bemutató 1936. február 2-3. volt.
25. A Magyar Szakácsok Köre Vegyes ízelító
bemutatójának katalógusa. Budapest, 1938. 42 p.
A
bemutató 1938. március 6-7. volt.
26. A Magyar Szakácsok Köre versenypályázatán
díjazott legjobb receptek tejjel és tejtermékekkel kiegészítő ételekről. Budapest, 1933. Magyar
Szakácsok Köre. 8 p.
27. [Váncza József]: A mi süteményeskönyvünk. Gyakorlati
utmutatások a torták, mignonok és mindenféle sütemények helyes elkészitésére és
diszitésére. 2. kiadás. Budapest, 1928. Váncza és Tsa Tápszer és
Vegyészetigyár. 80 p.
3. kiadás: 1928. 80 p.
5. kiadás: Budapest, 1928.
Váncza és Tsa Tápszer és Vegyészetigyár. Hungária nyomda. 162 képpel és 150
kipróbált eredeti magyar süteményesrecepttel. 78 p. – 18,5 cm
Ua.
7. kiad. 1928. 80 p.
Ua.
8. kiadás Hungária nyomda.
Ua.
11. kiadás 1929. (A borítón 12. kiadás)
Ua. 14. háromszorosra
bővített kiadás 1936. Tolnai nyomda. 255 p.
Ua.
15. bővített kiadás 1939. 255 p.
Ua.
16. kiadás 1940. 255 p. – 16 cm
Ua.
17. kiadás 1941. 255 p. – 16 cm
28. A Pesti Hírlap szakácskönyve. Budapest, [193?] Légrády
nyomda. 114, 2 p.
(A recepteket többek között
Gundel Károly, Csáky Sándor, Móra Ferencné, Újváry Sándor írta.)
Ua.
223 p. (Gazdag, jórészt egész oldalas illusztrációkkal.)
29. A Pesti Hírlap új szakácskönyve és 1001 jótanács a
háziasszonyoknak. Budapest, [193?] Légrády. 115 p.
(A recepteket Kovácsics Mátyás, Podruzsik Béla és Újváry Sándor írta.)
30. A ponty szálkamentes elkészítése és
pontyreceptek. Budapest, [1940.] Országos Halászati Egyesület, Kapisztrán nyomda. Vác.
14 p.
31. A szénhydrátmentes Tresfarin-házikoszt
receptkönyve.
Budapest, [193?] Tres Rt, Ginács nyomda. 40 p.
32. (Szabó Béla – Gergely István): A szilvalekvár házi készítése.
Budapest, 1939. Pallas. 15 p. /A Magyar Királyi Földmívelésügyi Minisztérium
kiadványa/
33. A takarékos háziasszony! Kipróbált receptek
gyűjteménye minden háztartás számára. Budapest, [1930.] Hutter. 32 p.
Cím a borítón: Szakácskönyv Ceres ételzsírral való főzéshez
34. Aladdin petróleumgáz konyhája. Az Ínyesmester eredeti
receptjeivel. Budapest, é. n., Aladdin Kereskedelmi Rt. 32 p.
35. Áldor Tibor – Pelle Józsefné: Diéta a vendéglátóiparban.
Budapest, 1960. Közgazdasági és Jogi Kiadó. 275 p. – 17 cm
36. Allgemein geprüftes Pesther Kochbuch. 1200 Vorschriften für die
bürgerliche Küche, enthaltend eine Anweisung zur Bereitung der schmackhaftesten
und gesundesten Speisen, Braten, Bäckereien, Torten, Geleen, Sulzen, Conserven,
Sallate, Compots, nebst einigen kalten und warmen Getränken. Nebst einem
Anhange von der geschmackvollen Garnirung und dem Anrichten der Speisen, sowie
über das kunstgerechte Vorschneiden und Zerlegen der Braten und anderer
Gerichte. Pesth, 1836. Gustav Heckenast. 584 p. – n. 8°
2.
Auflage. Pesth, 1838. Gustav Heckenast. – n. 8°
3., mit 100 Vorschriften für
Küche, Keller und Vorrathskammer vermehrte Auflage. Pesth, 1840. Gust.
Heckenast. XVIII, 552 p. – n. 8°
4., umgearbeitete,
verbesserte und mit einem Anhange: die Kase-Fabrikationin Grossen und Kleinen
vermehrte Auflage. Pesth, 1841. Gust. Heckenast. XXX, 464 p. – 8°
6. Auflage. Pest, 1850. Gust.
Heckenast. XXXII, 476 p. és 2 kőnyomat. – n. 8°
37. Amrein Ede: A kenyér okszerű készítése.
Háziasszonyok és szülők számára írta Amrein Ede. Budapest, 1901. Heisler J.
könyvnyomdája. 28 p. – 8°
38. Antalóczi Etelka – Kiss Anna: A takarékos főzés
főzőládában. Ételek készítése. Gyümölcs és főzelék eltevés. Makó, 1936. Makói
nyomda. 36 p.
39. Anyagfelhasználási normák üzemi konyhák
részére. [Közreadja
a] Belkereskedelmi Minisztérium Közétkeztetési Főosztály. Budapest, 1952. 80 p.
– 20 cm
2.
kiadás: 1953. Kereskedelmi Kiadó. 95, VII p.
3.
kiadás: 1955. Jogi Kiadó. 104 p.
4.
kiadás
40. Anyák könyve. Aranytanácsok, anyák és
háziasszonyok számára az élet minden viszonyai között. A tapasztalati élet nagy
könyvéből tarlózta egy magyar anya. Budapest, 1868. Méhner. 242 p. – nagy 8°
41. Appert. Étek-eltartás mestersége. Mellynél fogva minden
állati és növényi élelmiszereket: húst, szárnyat, vadat, halat, zöldséget,
konyhai és orvosi plántákat, gyümölcsöket, szulczokat, leveket, továbbá a sert,
inni egészen elkészített kávét, teát sat. magok friss ízes és fűszeres
valóságokban több esztendőkig eltarthatni… Az első eredeti kiadás szerint ford.
néhai Fábián József; kinek kéziratát a 3. bővített kiadáshoz és sajtó alá
egyengette Fábián Gábor. Egy kőnyomattal. Pesten, 1833. Ifj. Kilián György.
XIV, 88 p. – 8°
1
kihajtható tábla konyhai eszközök képeivel
42. Arányi Mária: A kis háziasszony.
Budapest, [1941.], Rózsavölgyi. 356 p., 16 tábla. – 19 cm
43. Az aranybánya, vagy a tapasztalt
tanácsadó a városi, és magányos falusi csendben élő gazdák, és gazdaasszonyok
számára, melly azon megbizonyosodott közhasznú oktatásoknak, utmutatásoknak, és
eszközöknek tellyes gyűjteményéből áll, mellyeknélk fogva a konyhában,
pinczében, kertben, élelemtárban, istállóban: ugy nem különben a mezőn, a
mosásnál, és több más hasonló foglalatoskodásnál kiki olly becsülettel, és
haszonnal foglalatoskodhatik, hogy házi, és mezei gazdaságát annak minden
ágazataiban kivánt jó állapotban tarthatja. Németül öszve gyűjtötte Wigand
Otto, magyarázta Lencsés Antal. Pesten, 1829–30. Wigand Ottónál. 12 füzet,
VIII, 9–105 p., 92 p., 139 p., 142 p., 141 p., 142 p., 140 p. – 8°
Ugyanaz:
Lencsés J. Antal - Zádor
Elek: Az aranybánya, vagy a tapasztalt tanácsadó a városi és magányos falusi
csendben élő gazdák és gazdasszonyok számára. Uj kiadás. 2 köt. Pesten, 1835.
Heckenast Gusztáv. – 12°
Az
egyes kötetek címei:
I. kötet: Tapasztalással
teljes gazdasági szekrény, vagy soknemű próba által igaznak talált 340 olyan
oktatás, mellyből mind az ügyeivel elfoglalt városi, mind a falusi magányában
élő gazda s gazdaaszszony mindig kész tanácsot lel, mint kelljen az udvaron, a
konyhában, pinczében, kertben, élelemtárban, istállóban; ugy nem különben a
mezőn, a mosásnál, fejérítésnél, festésnél; a betegek körül, házi és gazdasági
allatok nyavalyáiban s több más hasonló foglalatoskodásnál mindent elintézni,
úgy hogy az által rövid idő alatt lehessen tisztességgel s becsülettel a
jövedelmet tetemesen szaporítani, sok felesleges költséget megkimélni s igy
okvetetlen meggazdagodni. Összegyüjté és közrebocsátá Lencsés Antal és Zádor
Elek.
II. kötet: Az őszinte és
hasznos házi barát, városi és falusi gazdák s gazdaszszonyok számára; vagy 250
legujabb és sok évi tapasztalás által bebizonyult utasitások tárháza, mellyből
kész tanácsot merithetni a mezei és házi gazdaság minden állapotjában, a marhatartásban,
baromfi tenyésztésben, földmivelésben, veteményes és gyümölcsös kertben,
házban, konyhában, éléskamarában, pinczében, padláson, udvaron stb. Szükséges
segédkönyv mindazoknak, kik külső és belső gazdaságukat olly pontra kivánják
emelni, hogy a szaporodott jövedelem s kevésült kiadás által gazdaságuk napról
napra növekedjék. Összegyüjté Zádor Elek.
44. Az ételkészítés technológiája. (Szerkesztette Somogyi
Lászlóné.) Budapest, 1953. Kereskedelmi Kiadó. 348 p. – 24 cm /Közétkeztetési
könyvek/
45. [Magyar Elek]: Az Ínyesmester 1000 új receptje. Főbb
fejezetek: Előételek – Takarékos konyha – Ötórai tea, uzsonna-vacsora, hideg
konyha. Budapest, 1935. Atheneum. 255 p.
46. [Magyar Elek]: Az Ínyesmester szakácskönyve. 2200 recept.
Budapest, 1932. Atheneum. 510 p.
Ua.
2500 recept alcímmel [1937.] 511 p.
Ua.
Új, lényegesen bővített kiadás [1939.] 592 p.
Ua.
új lenyomat [1941.]
Új, bővített kiadás.
Budapest, [1946.], Athenaeum. 592 p. – 24 cm
Ugyanaz
[1948.], 596 p.
Új, átdolgozott kiadás: [1950.],
328 p. – 20 cm Népszerű kiadás a szerző nevének feltüntetésével.
Másik
kiadás: 1953. Művelt Nép. 291 p. – 24 cm
Másik kiadás: 1955. Műszaki
Kiadó. 524 p. (Szerkesztő: Szántó Endre)
Megjelent még 1957-1960
között cseh nyelven 5 kiadásban, 1956-1960 között német nyelven 8 kiadásban,
1955-1957 között orosz nyelven 4 kiadásban.
47. Az Új Idők második receptkönyve. 600 kitűnő recept.
(Összeállította az Új Idők szerkesztősége.) Budapest, 1934. Singer és Wolfner.
240 p. – 18,5 cm
48. Az Új Idők receptkönyve. Összeállította az Új Idők
szerkesztősége. (Láng Gusztávné - Kóródy Imréné - Titl Rezsőné - Török Imréné)
Budapest, 1931. Singer és Wolfner. XVI, 272 p. – 18,5 cm
Ua.
[1934.] VIII, 256 p.
49. Az úriház ábécéje. Budapest, 1942. Magyar Nők
Lapja 262 p. – 15 cm
2.
kiadás 5-8. ezer Múzsa
3.
kiadás 9-11. ezer 1943.
50. Bácskai halásszakácskönyv(sic!) a sózótthal
elkészítési módjával. Újvidék, [1942.] Délvidéki Halászati Alap Dunabánsági nyomda. 16 p.
51. Balás Sándorné: Jó kis leánykák főzőkönyve.
Budapest, é. n., [1901-1910 között] Rákosi Jenő Ujságvállalat. 16 p. – 16°
52. Balás Sándorné: Magyar háziasszonyok
könyve. Budapest, 1906. Fritz Ármin könyvnyomdája. 246, XIV p. – 8°
2. kiadás: Budapest, 1908.
Fritz Ármin könyvnyomdája. 248, XIII p. és hirdetések – 8°
3. bővített kiadás: Budapest,
1911. Fritz Ármin könyvnyomdája. 254, XIII p.
4.
kiadás: Budapest, 1914. Kókai Lajos. 270, XVI p.
5. bővített kiadás: Magyar
háziasszonyok könyve. Szakács és cukrászkönyv. Budapest, 1922. Kókai. 160 p.
A 3., 4. és 5. kiadáson a szerző neve előtt a „csikvacsárcsi” előnév szerepel.
53. Balásházy János: A háztartás és mezei
gazdaság tudománya. Figyelmezve hazánk ujabb s régibb törvényeire, a hajdankor
hellen s római rók, valamint az ujabb érdekes munkák előadásaira. 2 kötet.
Debreczen, 1838. Nyomtatta Tóth Lajos. XXXII, 33–338, XVI, 17–446 p. – 8°
54. Ballner Károly: Magyar-angol gasztronómia
dióhéjban. 300 angol szó pincérek számára a kiejtés megjelölésével. [Budapest],
1937. Szerző kiadása. 16 p.
55. Ballner Károly: Magyar-francia
gasztronómia. 400 francia szó a vendégipar számára a kiejtés megjelölésével és
nyelvtani magyarázattal. [Budapest], 1938. Ambroise. 36 p.
56. Balog Zsuzsa: Zamatos magyar ételek
szakácskönyve. Budapest, [1924.] Krámer. 30 p.
57. Balogh Endréné: Süssünk-főzzünk.
Háziasszonyok kézikönyve. Kenderesi Istvánné (Csics Magdolna) receptjeiből
összeállította Balogh Endréné. Debrecen, 1960. Szabadság nyomda. 68 p. – 20 cm
58. Balogh Lorándné: Vegetariánus szakácskönyvi
jegyzetek az egészséges táplálkozásról. Budapest, 1928. Held nyomda. 32 p.
59. Balogh Pál: A kávé, thé és csokoládé
történeti, természethistóriai, diaeteticai és orvosi tekintetben. Pest, 1831.
Wigand Ottó. XX, 363,10 p. – 12°
60. Bánhidi Sándorné: Cili szakácskönyve. Arad,
1934.
61. Bars Sári: A második műszak. Budapest, 1959. Kossuth
Kiadó. 148 p. – 19 cm /Hétköznapok/
62. Befőzés cukor nélkül, mézzel. Gyümölcsételek: levesek,
mártások, tészták, gyümölcssaláták. Szerkeszti a Katholikus Háziasszonyok
Országos Szövetsége. Budapest, [1940.] Don Bosco nyomda. 8 p. /A M. Kir.
Földmívelésügyi Minisztérium Közélelmezési Ügyosztálya kiadványa 4./
Lásd: A M. Kir. Földmívelésügyi Minisztérium Közélelmezési Ügyosztálya kiadványa cím alatt is.
63. Benczéné Láng Irén: A könnyű főzés titka. A
modern főzéstudomány egészségünk szolgálatában. Főzőkönyv finom és polgári
konyha számára. Putnok, 1934. Szerző kiadása (Tapody nyomda.) 330 p.
64. Benczéné Láng Irén: Gyümölcs és zöldség
eltevés. Elméleti és gyakorlati kézikönyv receptekkel. 2. kiadás. [Ózd], 1935.
Szerző kiadása (Ózdi Nemzeti Nyomda) 96 p.
3.
kiadás: Budapest, 1936.
65. Benczéné Láng Irén: Helyes táplálkozás.
Legújabb tapasztalatok alapján összeállított receptekkel. 2. bővített kiadás.
Miskolc, 1940. Szerő kiadása (Ludvig nyomda.) 98 p. /Egészséges ételek
fillérekből/
3.
bővített kiadás ugyanott 1943.
67. K. Beniczky Irma: Életrendtani szakácskönyv. Dr. Wiel
munkája után tekintettel a hazai viszonyokra. Budapest, 1885.
Franklin-társulat.
Közhasznu
családi könyvtár 27. füzete. 135 p. – 8°
68. K. Beniczky Irma: A beteg-konyha. 220 recepttel. Budapest,
[1927.] Franklin. 120 p. /Közhasznú családi könyvtár/
69. Beniczky Irma, K.: Arany kincstár.
Nélkülözhetetlen tanácsadó minden család és háztartás számára. Budapest, 1888.
Franklin-társulat. XVI, 271 p. –
8°
70. K. Beniczky Irma: A mindennapi életből. A konyha
tudománya. Budapest, [1927?] Franklin. 95 p. /Közhasznú családi könyvtár 11./
71. K. Beniczky Irma: A mindennapi életből. Élelmiszerek és
mérgek. Budapest, [1927?] Franklin. 95 p. /Közhasznú családi könyvtár/
72. Bereczky László: A modern főzés iskolája.
Írta Bereczky László a „Modern főzőiskola” tanrendjéből. 1. füzet. Budapest,
[1928.] Magyar Szakács. 16 p.
Több
része nem jelent meg.
73. Beregszászi Irma: Valódi magyar szakácskönyv.
Budapest, 1900. Sachs és Pollák. 104 p. – 8°
74. Berger Károly Lajosné: A magyar háziasszonyok
szakácskönyve. Szentes, 1931. Rónai nyomda. 340 p.
75. Bernátsky Jenő: A főzelékfélék
konzerválása. Budapest, 1915. Franklin. 3 p.
Különlenyomat
a Természettudományi Közlönyből.
76. Bicsérdi Béla: Az élet könyve és a
gondolaterők hatalma. Számos étrenddel és több száz gyakorlati példával. 1-2.
kötet. Arad, 1928. Tipográfia Aradi Hírlap. 1064 p.
77. Bicsérdy Hédi: Bicsérdyék szakácskönyve.
Bicsérdy Tibor útmutatása alapján. Budapest, [1942.] May nyomda. 89, 7 p.
78. Bircher-Benner, Maximilian Oskar:
Forradalom a táplálkozásban. Az ember új, teljes értékű táplálkozása. Budapest,
[1935.], Klein nyomda. 32 p. – 20 cm
79. Bircher-Benner, Maximilian Oskar – Bircher,
Max Edwin: Gyümölcsételek és nyersfőzelékek. A táplálkozás mint természetes
gyógytényező. Budapest, 1934. Madách. 48 p. – 20 cm
80. Biri
néni szakácskönyve. Brassó, 1924.
2. kiadás: Brassói Lapok
Könyvosztályának kiadása. Brassó, 1924. 183 p.
81. Bittner János: Finom hentesárúk könyve. Szerkesztette
Bittner János hentesmester. Budapest, 1909. Mészárosok és Hentesek Lapja
kiadása. Pátria r.-t. nyomda. 216 p. – n. 8°
2. bővített kiadás: Finom
hentesárúk könyve. Sajtó alá rendezte Brauch Károly Ferenc. Budapest, 1926.
Mészárosok és Hentesek Lapja. 298 p. – 20 cm
[3. kiadás] Szerkesztette:
Bittner János. Budapest, 1929. May nyomda. 206 p. – 23 cm
82. Blanche Károly: Hogyan kell befőzni a
különféle gyümölcs-konserveket és ezek elkészitési módja. Budapest, 1893. Gerő
és Kostyál. 62 p. – 16°
3. kiadás: Hogyan kell
befőzni. A különféle gyümölcs-konservek és ízek elkészítési módja. Budapest,
1895. Gerő és Kostyál. 62 p.
83. Bókay Árpád, dr: A célszerű és olcsó
táplálkozás. Budapest, 1908. Franklin-Társulat nyomdája. 15 p. – 8°
Különlenyomat
az Egészség 1908. évfolyamából.
84. Bolla József: A népi konyhamesterség
műszókincse Felsőgörzsönyben (Bakonyalja) Megjelent a Debreceni Református
Kollégium Tanárképző Intézetének dolgozatai 20. [1939.] számában
85. Bolla Lajos: Legújabb és kipróbált magyar
kézi szakácskönyv. Aszód, (é. n.) Javító intézet. 110 p. – 8°
86. Bor a konyhaművészetben. Hogyan élvezhetjük mint
italt és miként használhatjuk a szakácsművészetben. Szekszárd, 1938.
Szekszárd-Borvidéki Bortermelők Állami Ellenőrzés Alatt Álló Pinceszövetkezete
(Molnár nyomda.) 20 p.
87. Boros József – Kolta Ervin: A helyes táplálkozás.
Budapest, [1940.] Rényi Károly. Stephaneum nyomda. 151 p. – 23 cm
88. Borosini A. von: A falánkság (étkesség) és
annak leküzdése. Az egészséges, gazdaságos és hosszú élet egyedüli, racionális
módszere. Horace Fletcher nyomán. 4. változatl. kiadás után fordította Halász
Henrik. Budapest, 1916. Eggenberger. 264 p.
89. Borosnyay Györgyné: Vegetariánus szakácskönyv.
[Budapest], [1925.] Singer és Wolfner. 100, VII p.
90. Böhringer, Carol: A nádméz készitése módja, a
juhar-fa leveléből. Kolosvárat, 1811. Nyomtatva a királyi lyceum betűivel. 24 p. – 2°
91. Brankovics György: Aranykincstár. Legújabb
nélkülözhetetlen tanácsadó minden család és háztartás számára. Budapest, 1919.
Franklin. 159 p.
92. Brichta Julia: Angol konyha, angol
szokások kézikönyve. Angliában dolgozó magyar háztartási alkalmazottak részére.
Hely és évszám nélkül, szerző kiadása. 100 p.
93. Brillat-Savarin, Anthelme: Az ízlés fiziológiája.
Fordította Ambrus Zoltán és Ambrus Gizella. Budapest, 1912. Singer és Wolfner.
303 p.
94. Bruck Pál, Hidasi: Az elhizás gyógyitása.
Bevezetésül: A táplálkozás élettana népszerüen előadva. Budapest, 1886. Singer
és Wolfner. 61 p. – nagy 8°
95. Brupbacher-Bircher, B[erta]: Korszerű
vegetárius szakácskönyv. Budapest, [1941.] Novák. 237 p.
96. Buchbinder, Israel: Uj találmány, mely szerint
juh és tehén fris tejből, egy minden kellemetlen szag és ártalom nélkül való
jóféle vajat, túrót és sajtot, még pedig az eddig szokásban lévőnél
szembetűnőleg nagyobb mértékűt és sokkal jobb tulajdonságút kevés perczentek
alatt készíthetni (…) Kassa, 1828. Ellinger István. 32 p. – 8°
Ugyanez
német nyelven is:
Neue Erfindung aus frischer
süsser Schaf- und Kuhmilch vortreftliche Butter und Topfen oder Käse in
grösserer Menge und zwar ohne Kraft- und Kosten-Aufwand in wenigen Minuten zu
erzeugen. Kaschau, 1828. Gedr. b. Stef. Ellinger. 34 p. – 8°
97. Buchta Győző: Zöldségaszalás. Budapest,
1918. Kilián bizományában. 16 p.
Különlenyomat
a Köztelek című folyóiratból.
98. Bucsányi Gyula: A nyers diéta mint
természetes gyógytényező. [Budapest], [1947.] Novák és Tsa. 71 p.
99. Buday Dezső: Az emberiség
táplálkozásának szociológiai vonatkozásai. Budapest, 1916. Pesti Lloyd. 5 p.
Különlenyomat
a Természettudományi Közlönyből.
100. Brüklerné Buday Ella: Így főzünk ma. Budapest, 1959,
Minerva. 355 p. – 21 cm
Utánnyomás: 1960.
101. [Brüklerné] Buday Ella: Mit, hogyan – mennyit főzzek?
Gyakorlati szakácskönyv a dolgozó nők részére. Kispest, [1949.], Faragó nyomda.
176 p. – 21 cm
102. Buga László – Hegyháti Judit: Gazdaasszonyok könyve.
Budapest, 1957. Minerva. 167 p. – 20 cm
103. Burger János: A török búza szár, és
juhar-fa levéből való nádméz készítése módja, mellyet irt B. J., meg rövidített
Mitterpacher Lajos. 1814. h. és ny. n. 9 levél – 2°
104. Burger János: Hogy lehessen a
kukoritzaszár levéből gyümöltse megszedése után szirupot és czukrot tsinálni. A
kir. helytartótanács parancsolatjára fordította Czinke Ferencz. Budán, 1812. A
kir. universitás bet. 24 l. és 2 tábla – 8°
Tulajdonképpeni szerzője Neuhold János. (Petrik megjegyzése)
105. Buris. Búzagyöngy receptek. Budapest, 1940. Posner Rt. 16
p.
106. Cukornélküli gyümölcseltevés. Budapest, 1941. Magyar
Királyi Közélelmezési Hivatal. Kalász Könyvkiadó Rt. 16 p.
107. Cukrászat és házisütemények. Összeállította: Rolff.
Budapest, é. n. Magyar Kereskedelmi Közlöny Kiadóvállalata 32 p.
Kiadói kolligátumként Sárosi Bella: Legjobb szegedi szakácskönyv 2., bővített kiadásával (Budapest, é. n. [1910 és 1920 között] Magyar Kereskedelmi Közlöny, Uránia nyomda. 350, 2 p.) egybekötve jelent meg.
108. Czekkel Ferenc: A cukorbetegek és köszvényesek
diaetás konyhájáról. Budapest, 1914. Pester Lloyd. 15 p.
Különlenyomat
a Budapesti Orvosi Újságból.
109. Czelnai Eszter: Szendvicsek és sós
teasütemények. Brassó, é. n. (1930 körül) Égető nyomda. 64 p.
Másik
kiadás: Arad, 1929. 141 p.
110. Czelnai Eszter: Cukrászat és hideg büffé.
2. kiadás, Kolozsvár, 1930. Minerva. 192 p.
111. Cz(ifray) I(stván): Legújabb magyar
szakácskönyv. Készült a Felséges Nádor-Ispány Ő Cs. és Kir. Fő Herczegsége
Udvari Fő szakács mestere útmutatása szerint Cz. I. által. Pest, 1816. Trattner
J. T. XIX, 285 p.
2. kiadás: Czifrai István
magyar nemzeti szakácskönyve, magyar gazdaszszonyok szükségeihez alkalmaztatva.
Biztos és sok esztendei tapasztalás által jóvá hagyatott 1648 szakácsi
tapasztalások gyüjteménye, melyek szerint a rendes és jó házi gazdaságban
megkivántató hús- és bőjti étkek, különféle sütemények, nedvek, kocsonyák,
fagylaltok, gyümölcsök stb. a legszebb izléssel és legjutalmasabb áron
készittethetnek. Pest, 1819. Trattner J. T. XIX, 20-285 p.
3. kiadás: Pesten, 1829.
Trattner J. M. és Károlyi I., 272 p. – n. 8°
4. kiadás: Pesten, 1830.
Trattner J. M. és Károlyi I., XVI, IV,
5-320 p. – n. 8°
5.
kiadás: Pest, 1933. Trattner és Károlyi. XVI, IV, 338 p.
6. megbővített kiadás. Ujra
kiadta Vasváry Gyula. Pesten, 1840. Trattner és Károlyi., XXX, 599 p. – n. 8°
7. kiadás: Ujra kiadta
Vasváry Gyula. Pesten, 1845. Petrózai Trattner J. M. és Károlyi I., XXX, 599 p.
– n. 8°
Kilenczedik megbővített
kiadás: Budapest, 1875. Bucsánszky. XXX, 590 p.
Ez egy kalózkiadás,
bibliográfiák nem említik. Belívei megegyeznek az 1845-ös 7. kiadás íveivel.
Valószínűleg a megmaradt krúdákhoz nyomtattak új címlapot és így került
forgalomba. (Előfordult a Honterus 43. 2000.05.20-i árverésén, 56.)
8. kiadás: Czifray István:
Magyar nemzeti szakácskönyv. 1649 különféle utasitás a hús- a böjti ételek,
tészták, sütemények, sültek, nedvek, kocsonyák, fagylaltok, gyümölcsök, likőrök
stb. készitésére nézve. Függelékül hasznos háziszerek, szépitőszerek. Budapest,
1888. Rózsa Kálmán és neje. XXXII, 612 p. – 8°
112. Czike Imre: Háztartástan az elemi leányiskolák V–VI.
osztályai és az ismétlő leányiskolák számára. Budapest, 1904. Szent
István-Társ. 31 p. – 8°
2.
kiadás: Budapest, 1907. Szent István-Társ. – 8°
113. Czirner Gizella: Az egészség és takarékosság
szakácskönyve. Uioara [Nagyvárad], (1929.) Sonnenfeld nyomda, Oradea. 30 p.
114. Csáky Sándor: A huszadik század
szakácsművészete. (Kassa, 1929. Athenaeum) 770 p. és 22 tábla. – Négynyelvű
szótár. (Összeállította Marencich Ottó) 61 p.
2. kiadás: Újtátrafüred,
1930, Szerző kiadása. (Zimmer Ferenc: A halfőzés praktikus művészete.
Receptekkel. 160 p. – A huszadik század szakácsművészete. 161-770 p. -
Négynyelvű szótár. Összeállította Marencich Ottó. 61 p.)
3. bővített kiadás. Budapest,
1936. Petőfi Irodalmi Vállalat. 832 p., 8 tábla és 61 p. (Négynyelvű szótár.
Összeállította Marencich Ottó.)
115. Császár Ferencné: Nagykapornaki 1958. évi
téli főzőtanfolyam receptjei. [Nagykapornak], [1959.], Nagykapornaki Nőtanács
38 p. – 14 cm
116. Csongrádi szakácskönyv és házi cukrászat. Írta: Trézsi néni.
Szerkesztő Dienes István. Budapest, [1925.] Salgó. 48 p.
117. Csurgay Ernőné: A helyes táplálkozás.
Elméleti és gyakorlati főzőkönyv. Bevezetőt írta: Fallenbüchl Tivadar.
Budapest, 1932. Révai. 152 p.
118. Dalmady Márta: Szakácskönyv. 2. bőv. kiad.
Budapest, 1913. ny. n. 146 kőnyomatos lap
3.
bővített kiadás: 1919. 153 kőnyomatos lap
4.
bővített kiadás: 1928. 113 p.
119. Dán Franciska: A gondos háziasszony.
Budapest, 1957. Technikai Könyvkiadó. 401 p.
120. Deeley Lilla: A nemzetközi konyha.
Budapest, [193?] Palladis. 128 p.
26
országnak 362 különleges ételreceptje.
121. Der vollständige Wienerische Zuckerbäcker, oder praktische Anleitung
eines herrschaftlichen Koches und Zuckerbäckers zum Besten des weiblichen
Geschlechts, und aller, die sich der Kochkunst und Zuckerbäckerei widmen
wollen. Pest, 1794. – 8°
122. Der vollständige Zuckerbäcker und Conditor, oder vollkommene und
gründliche Anweisung, ohne Vorkenntnisse, alle dahingehörigen Arbeiten zu
verfertigen. Pesth und Kaschau, 1828. Otto Wigand. XVI, 258 p. – 8°
Másik
kiadás: Pest, 1836. Gustav Heckenast. XXVI, 281 p.
123. Déry József: Mit tegyek…? 200 bevált hasznos tanács
háziasszonyok részére. Budapest, [193?], Drogista Közlöny 62 p. – 12 cm
Cím
a borítófedélen: Most mit tegyek?
124. Diétás főzőkönyv. Budapest, [1934.] „Magyar
Király” Gyógyszertár diétás-osztálya (Atheneum nyomda.) 22 p.
125. [Domafalvi] Dittmayer Andor: Gasterea. Szakácsművészeti
lexikon. Budapest, 1925. Franklin nyomda. 168 p.
126. [Domafalvi] Domafalvi Dittmayer Andor: Szakácsművészeti
szakkönyv. Budapest, 1935. Szerző kiadás (Centrum nyomda.) 368 p. 1 kihajtható
táblázat.
A táblázat a halak négynyelvű
(magyar, német. francia, angol) felsorolásával és rövid magyar nyelvű
ismertetésével.
Ua. 2 kiadás 1942, Sugár
nyomda., 328 p. (A címlapon a szerző neve: Domafalvi Andor)
127. Dobóczky Lajos: Háztartási ismeretek. Az
elemi népiskolák V:, VI. s ismétlő leányosztályainak használatára. Budapest,
1885. Lampel R. 30 p. – 8° /Gazdasági és kertészeti füzetek IV. füzet/
4. kiadás: Háztartási
ismeretek a mindennapi elemi népiskolák V., VI. és az ismétlő leányosztályainak
használatára. Budapest, 1904. Lampel R. 44 p.
128. Dobos C. Josef: Curiosa der Küche. Fünfte
Folge. Budapest, 1909. Eigenthum des Autors. 512 p.
129. Dobos C. József: Magyar-franczia
szakácskönyv. Nélkülözhetlen kalauz minden háztartásban. 400 képpel, 24
színnyomatu külön műmelléklettel és 1 színnyomatu czímképpel. Budapest, 1881.
Mehner Vilmos. 974 p. – n. 8°
24
füzetben is megjelent.
Reprint kiadás ez alapján:
Állami Konyvterjesztő Vállalat, Budapest, é. n. 974
p. és 19 tábla – 23 cm
Másik kiadása: Budapest, é.
n. Franklin Társulat. 974 p. 19 színes tábla
Duby Károly: Magyar-franczia
szakácskönyv. Nélkülözhetetlen kalauz minden háztartásban. Budapest, 1883.
Méhner Vilmos. 974 p. és 19 színes tábla
A két könyv, a szerző nevét kivéve, teljesen azonos. A Duby Károly álnév Szabóné Szentpáli Janka nevét rejti, aki pénzét adta a második kiadáshoz. Az álnév talán a két kiadó közötti jogvita elkerülése miatt is szükséges volt. Dobos plagizált, művének eredetije Rottenhöfer J.: Neue Vollständige teoretische – Praktische anweisung in der kochkunst mit bessonderer berücksichtigung der herrschaftlichen und bürgerlichen küche című könyve. Ennek egyik kiadása: München, 1858. A 6. kiadás szinte oldalszámra megegyezik a Duby és a Dobos-féle kiadásokkal. (A német eredetinek csak az előszavában szerepel, hogy német-francia szakácskönyv, de a receptek nevei is németül és franciául vannak írva.) A magyar kiadás illusztrációi is megegyeznek a némettel.
130. Rézi néni (Dolesko Teréz) [Doletsko, Dolecsko]: Szegedi szakácskönyv.
Szeged, 1876. Burger Zsigmond özvegye. 378 p. – 8°
2. kiadás:
Rézi néni (Dolesko Teréz): Szegedi szakácskönyv. Szeged, 1878. Burger Zsigmond
özvegye. XXXII, 401 p. – 8°
4. bővített kiadás: Rézi néni
(Dolesko Teréz): Szegedi szakácskönyv. Szeged, 1885. Burger G. 505 p. – 8°
132. Dorogsághy Dénesné - Fehérváry Ferencné: Útmutató a főzés és egyéb
konyhai teendőkben a háztartási ism. népiskolák részére. Budapest, 1907.
Székesfővárosi házinyomda. 211, 1 p. és 2 melléklet. – 8°
Ugyanez A háztartási ismétlő
iskolák számára címmel. Budapest, 1906. Főv. Tan.
133. Ecsedi István, dr: A debreceni és tiszántúli
magyar ember táplálkozása. 133 képpel. Debrecen, 1935. Városi Nyomda. 256 p. /A
Déri Múzeum Néprajzi Osztályának ismeretterjesztő közleményei 5. füzet./
134. Egy font czukor legfölebb 9 krajczár; vagy igen egyszerű s
megérthető utmutatás, hogyan készíthet magának minden gazdasszony konyhájában is
ezen áron házi szükségére nádmézet a nélkül, hogy a kezelést mástul látnia,
vagy azért fizetnie kellene. Kassán, 1838. Werfer Károly. 34 p. – 12°
135. [Mayercsák Rezsőné]: Egy lángon főtt ételek. Takarékos
konyha. Budapest, [1939.] Singer és Wolfner. 78 p.
Ua.
2. javított, bővített kiadás [1942] 147 p.
136. Egységes cukrászati receptkönyv. (Összeállította a Cukrász
Munkaközösség. Sajtó alá rendezte Schulhof Géza.) Budapest, 1952. Kereskedelmi
Kiadó. 160 p. – 23 cm
137. Együnk pulykát és gyöngyöst. Kispest, é. n., Kultúra
Könyvnyomda. [12 p.]
138. Együnk zöldfőzeléket! tanácsok, ételleírások.
Budapest, [1942.], Magyar Királyi Közellátásügyi Miniszter Közellátási
Hivatala, Stádium nyomda. 48 p. – 22 cm /Táplálkozzunk helyesen/
139. (Gerencséri Béla – Rom Pál – [Osztrovszkyné E. Németh Ágnes]
Osztrovszky Antalné: Élelmiszerízesítés. Budapest, 1955. Műszaki Kiadó.
39 p. – 20 cm /Technikumi szakköri füzetek 3./
140. Előadás miképpen kellessék a gyalog
tsitsokából vagy földialmából kenyeret sütni. Hely, megjelenési év és kiadó vagy nyomda
megjelölése nélkül. [2] levél. – 2°
(Budapesti
Egyetemi Könyvtár tulajdonában)
141. Erzsi néni: Hal- és vadfélék készitése. Eddig sehol sem
tárgyalt elkészitésmódja mindennemű halak, vadak, hazai és tengeri rákoknak.
Ungvár, 1895. Lévai Mór. 99, IV p. – 8°
2.
kiadás. Budapest, 1900. Lampel Róbert. 99, IX p. – 8°
142. Erzsi néni: Hogy kell befőzni? A gyümölcs, főzelék stb.
befőtt készitésének gyakorlati kézikönyve. Nyiregyháza, 1891. Tarczali Dezső.
87 p. – 8°
3. javitott és bővitett
kiadás: Ungvár, 1894. Lévai Mór. 106 p. – 8°
4. javitott és bővitett
kiadás: Budapest, 1900. Lampel Róbert. – 8°
5.
kiadás: Budapest., 1912. Lampel. 102 p.
143. Erzsi néni: Tészták könyve. Főtt és sült tészták
készitésének gyakorlati kézikönyve. Tartalom: 1. Levesbe való tészták. 2.
Gombóc-félék. 3. Metéltek, galuskák és rétesek. 4. Különféle tészták. 5.
Puddingok. 6. Élesztő, vajas és zsirban sült tészták. 7. Kochok és kocsonyák
(Geleé). 8. Crémek. 9. Torták. 10. Vegyes teasütemények. 11. Cukor és
gyümölcsmázok. Nyiregyháza, 1892. Tarczali Dezső. 92, IX p. – 8°
2.
bővitett kiadás: Ungvár, 1894. Lévai Mór. 117 p. – 8°
3.
bővitett kiadás: Budapest, 1900. Lampel Róbert. 117 p. – 8°
144. Ételművészet, életművészet. Szerkesztette Hatvany Lili.
(1. Az étel művészete. Györki Béla: A diétás konyha orvosi alapja. 2. Arthur
Mac Govern: Az élet művészete.) [Budapest], [1937.] Színházi Élet. 256, [32] p.
Ugyanaz:
1939.
145. Ételreceptkönyv és anyagkiszabás. Budapest, 1956. SZOT. 159
p. – 21 cm
146. Ételsorok és ételleírások. Budapest, 1915. Házi ny. 15
p.
147. Éttermi zsebkönyv. (Szerkesztette Moser
István, Nagy László.) Budapest, 1958. Közgazdasági és Jogi Kiadó. 286 p. – 17
cm
Az egyes ételek francia, német, angol nevének feltüntetésével.
148. Eupel, J.: Das Ganze der Conditorey und Kunstbäckerey.
Kaschau, 1825. Carl Werfer. XXIV, 2,
1120 p. – 12°
149. Ezer jó tanács. Elsa Veser-Dutti nyomán
összeállította az Új Idők szerkesztősége. Budapest, [192?], Singer és Wolfner.
396 p. – 19 cm
150. Ézsiás Rózsa: Süssünk-főzzün ízletesen és
gyorsan. Étrendek, levesek, előételek… Mezőberény, [1948.], Bereznay nyomda. 64
p. – 20 cm
151. Fábián József: A kenyér-sütésről, a magyar
gazdasszonyoknak. Tudományos Gyüjtemény, 1817. esztendő 6. kötet. Pesten,
Trattner János Tamás. – n. 8°
152. Fabriczky Imre – Papp Antal: Házi konzerválás. Budapest,
1957. Műszaki Kiadó 268 p. – 20 cm
Román-magyar
közös kiadásban is megjelent.
2.
kiadás: 1958.
153. Faragó [Ilona] Baba: A főzőkanáltól az estélyi
ruháig. Budapest, 1947. Színház. 131 p. – 21 cm
Ugyanaz:
Budapest, 1958. Móra Kiadó. 168 p., 5 tábla
2.
kiadás: 1959. 168 p., 2 tábla
Ugyanez román-magyar közös kiadásban is megjelent.
154. Farkas Géza: A hadsereg táplálása a háborúban. Budapest,
1914. Pesti Lloyd. 11 p.
(Különlenyomat
a Természettudományi Közlönyből)
155. Farkas Géza: A táplálkozásreformok és a háború. Budapest,
1916. 20 p.
(Különlenyomat a Természettudományi
Közlönyből.)
156. Farkas Zsigmond: Igazi vegetárius szakács-
és gyógyfőzőkönyv úgy az egészségesek, mint főképen a betegek, lábadozók és
gyermekek részére. Miskolc, 1917. Klein–Ludwig. Budapest, Szent István-Társ.
bizománya. LXXXIII, XX, 186 p.
157. Fáy András: Hasznos házi jegyzetek. Pesten, 1828.
Füskúti Landerer Lajos betűivel. V, 175 p. – 8°
2. javított s nevezetesen
megbővített kiadás. Pest, 1833. 200 p. – n. 8°
2. kiadás uj lenyomata. Pest,
1842. Ifj. Kilián György. 200 p. – n. 8°
3. kiadás, 2 kötetben.
Pesten, 1851. Nyomtatva Kozma Vazulnál. VIII, 9-224; 180, XXXVI p. – n. 8°
158. Fejérné Nagy Margit: A magyar asszony
szakácskönyve. A legkedveltebb magyar ételek pontos és ízletes elkészítési
módja Budapest, 1910. Szabad Szó. /A Szabad Szó könyvtára./ Számozatlan
füzetek. 16 p. – 8°
A
„Szabad Szó” előfizetői számára ingyen.
159. Felszeghy Ferencné: Hogyan kell a szójababot
étkezésre felhasználni? Szójabab szakácskönyv. Szeged, [1942.] Szegedi Új
Nemzedék nyomda. 16 p.
160. Fénix, Farkas: Magyar gazda-asszony.
Köznép és serdülő leánykák használatára. Győrben, 1850. Nyomtatta Streibig
Klára. 215 p. – 8°
161. Fényes Irma: A legjobb magyar nagy szakácskönyv.
Budapest, é. n., [1901-1910 között] Biró Albert. 128 p. – 8°
Ugyanaz: Budapest, 1907.
Gelléri és Székely könyvnyomda. 128 p. – 8°
Ugyanaz:
Budapest, [1911]. Löbl D. 128 p.
162. Fényes Irma: A legjobb magyar szakácskönyv. Budapest, é.
n. [1901-1910 között] Biró Albert. 31 p. – kis 8°
163. Fényes Irma: Valódi szegedi szakácskönyv. Budapest, é.
n., [1901-1910 között] Biró Albert. 31 p. – kis 8°
Ugyanaz:
Budapest, é. n., [1901-1910 között] Biró Albert. 31 p.
165. Festetich Andorné, grófné (Pejacsevich Lenke
grófnő): Gyakorlati szakácskönyv. Az egyszerű, egészséges és ma divatos
főzésmód ismertetése. Budapest, 1897. Athenaeum. 192 p. – 8°
166. Fiumei Első Magyar Rizshántoló és Rizskeményítő
Gyár Rt. receptkönyve. Fiume, 1896. [36 p.]
167. Foky Ferenc [Benedekfalvi]: Diétás konyha.
Háztartásokban szükséges tanácsadó a diétás ételneműek elkészítéséhez.
Szombathely, 1931. Dunántúli nyomda. 36 p.
168. Foky Ferenc (Benedekfalvy): A nagykonyha vezérfonala.
Szükséges tudnivalók intézeti, kórházi és tömegfőzési konyháknak.
Összeállította Foky Ferenc. Szombathely, 1933. Martineum nyomda. 174 p. – 23 cm
169. Foquet, Jaques: A farsangi fánk, bábakenyér
és kétszersült készítés titka. Reményi toldalék- és szalonnás pogácsa, jó
kalács és szénarétes készítési módjával bővítette egy magyar nő. Nagy-Kanizsa,
é. n., Wajdits J. 26 p. – kis 8°
170. Forgó György: Rendkívül való szükség
idején, a közönségesen szokásban lévő gabona fajokon kívűl, miből készíthetni
még kenyeret hazánkban, s mit találhatni még, a mivel ollyankor táplálhassa
magát a szegénység? Tudományos Gyüjtemény. 1817. esztendő 10. kötet. Pesten,
Trattner János Tamás. – n. 8°
171. Foveaux M[árton]né: Szakácskönyv. [Budapest],
[1942.] Kele. 34 p.
172. Főzelék eltevése télire. Budapest, é. n., A Magyar
Királyi Közélelmezési Hivatal kiadványa, Kalász Könyvkiadó Rt. 15 p.
173. Főzzünk jobban. 250 korszerű ételkészítési
leírás. Budapest, [1941.] Magyar Királyi Közélelmezési Hivatal (Kalász nyomda.)
96 p.
174. Főzzünk okosan! (Szerkesztő Kallós Ilona.)
Budapest, 1957. Minerva 166 p. – 20 cm
175. Francia konyha 1-[7] Budapest,
[1931]-1936. Cserépfalvi
1. Rose, Mademoiselle: Ebéd
20 perc alatt. 100 rögtönzött étel [1931]
[2.] Rose, Mademoiselle: 100
francia tojásétel [1931]
[3.] Rose, Mademoiselle: 100
recept a burgonya elkészítéséhez [1931]
[4.] Szekeres Józsefné,
Bánokszentgyörgyi: Milyen tésztát készítsünk? 100 sütemény, torta és dessert
[1932]
[5.] Rose, Mademoiselle: 100
mód a gyümölcs elkészítésére [1932]
[6.] Szekeres Józsefné,
Bánokszentgyörgyi: 100 diétás recept és étrend 1934.
[7.] Fülöp Margit: 100 mód
főzelékek és saláták elkészítésére 1936.
176. Franke L.: A konyha vegytana. Polgári nőiskolai
tanítóképezdék és művelt gazdasszonyok számára. Ford. Komjáthy György Szeged,
1875. Burger Zs. özv. 146 p. – 8°
177. Fülöp Francziska: Rögtöni fagylaltkészítés
titka, azaz: mint kell télben egy pár percz alatt a legfinomabb fagylaltot
előállítani, mely nyárig is eltartható. Toldalékkal: Miként lehet négy tűvel
egyszerre két harisnyát kötni. Buda, é. n. (Pest, Aigner L.)
178. Fülöp Margit: 100 mód főzelékek és
saláták elkészítésére. Budapest, 1936. Cserépfalvi. 80 p. /Francia konyha 7./
Lásd még: Francia konyha 1-[7] Budapest, [1931]-1936. Cserépfalvi
179. Fülöp Margit: Tejtermékek a magyar
konyhán. Fülöp Margit kis szakácskönyve. Budapest, [1937.] Közlekedési nyomda.
38 p.
180. Fülöp Margit: Margit néni süteményes
könyve. Budapest, 1957. Minerva. 115 p. – 20 cm
2.
kiadás: 1959.
3.
kiadás: é. n.
181. Fülöp Margit: Mindenki szakácskönyve.
Budapest, [1949.], Budapest Irodalmi Intézet. 207 p. – 20 cm
Ugyanaz
1955. Közgazdasági és Jogi Kiadó. 227 p.
2.
kiadás: 1956.
182. Globus paradicsom receptek. (Receptek: Fülöp Margit.)
Budapest, é. n. Weiss Manfréd Rt. 8 sztl. levél
183. Fülöp Zsigmond: 86 filléres, gyors
szakácskönyv garszonoknak, weekendezőknek, kirándulóknak. Budapest, 1932. Mai.
37 p.
184. Gábor József: A gyümölcsaszalásról. A
földmivelési-, ipar- és kereskedelmi miniszter megbizásából. Budapest, 1881.
Eggenberger biz. 21 p. – 8°
185. Gajári Istvánné: A zöldség és gyümölcs
eltartása, konzerválása és befőzése. Budapest, [1924.] Béta. 84 p.
186. Gál Jenő: A cukrász kémiája. [Budapest], [1947 után],
Szépmíves Műhely. 31 p. /Édesipari szakkönyvtár IV-V./
187. Gál Jenő: Cukorkakészítés – Cukorfőzés. [Budapest],
[1947 előtt], Szépmíves Műhely. 32 p. /Édesipari szakkönyvtár II-III./
188. Galambos Anna, vagy a falusi jó
gazdasszony. Pest, 1860. Nyomtatta Emich Gusztáv. 87 p. – 8°
189. Gálfalvy Mária: A modern háztartás. Budapest,
1937. Korszerű Könyvtár Kiadóvállalat. 32 p. – 19 cm /Korszerű könyvtár/
190. Gamiser (Magdolna) Magdalena: Neuestes Kochbuch, worin
eine vollständege genaue Anleitung zur sicheren, schmackhaften und wohlfeilen
Zubereitung aller Gattungen-, Rindfleisch, Saucen, Zugemüsen, Fleisch- und
Fischspeisen…
Steinamanger (Szombathely),
1858. Seiler. XVI, 239 p.
191. Gárdonyi Józsefné – Kovács Józsefné: A gazdasszony dolga.
Gazdaságtan és háztartástan. Budapest, 1929. Pátria. 152 p. – 23 cm
192. Gáspár Ignácz: Rövid háztartástan felsőbb
leányiskolák és nőtanítóképezdék számára. Clima Mária, Holzabeck J. W. és a
többiek után. Pest, 1872. Lampel R. 118, 6 p. – 8°
2. jav. kiadás: Gáspár
Ignácz: Rövid háztartástan felsőbb leányiskolák és nőtanítóképezdék számára.
Clima Mária és többek után. Budapest, 1877. Lampel R. IV, 100 p. – 8°
3.
jav. és bőv. kiadás: 112 p. Budapest, 1881. Lampel R. – 8°
4.
jav. és bőv. kiadás: 122 p. Budapest, 1885. Lampel R. – 8°
5. jav. kiadás: Clima Mária:
Rövid háztartástan felsőbb leányiskolák és tanitó-képezdék számára. C. M. és
többiek után átdolgozta Gáspár Ignác. Budapest, 1887. Lampel R. 110 p. – 8°
6. kiadás: A legujabb
miniszteri tantervek alapján átdolgozta De Gerando Antónia. Budapest, 1890.
Lampel R. 64 p. – 8°
7. kiadás: Átdolgozta
Szécskay István. Budapest, 1899. Lampel R. 78 p. – 8°
8. kiadás: Clima Mária –
Gáspár Ignácz – Szécskay István: Rövid háztartás és gazdaságtan polgári és
felsőbb leányiskolák számára. A legújabb miniszteri tanterv alapján átdolgozta
dr. Ágh Géza. Budapest, 1907. Lampel R. 87 p. – 8°
9. kiadás. A háztartási részt
átdolgozta dr. Ágh Géza, a neveléstani ismereteket irta Sebestyénné–Stetina
Ilona. Budapest, 1909. Lampel R. 140 p. – 8°
193. Gasztronómiai könyvtár. Szerkesztő Ballai Károly és
Gundel Károly. Budapest, 1934-1937. Magyar Szakácsok Köre
1.
Gundel Károly: A vendéglátás művészete 1934.
2.
Gundel Károly kis magyar szakácskönyve 1937.
194. Gazdasszonyok könyve. Háztartási tanácsadó.
Budapest, 1957. Kossuth Kiadó. 304 p. – 20 cm
195. Gelléri Mór: A nemzetközi sütő, cukrász és rokonipari
kiállítás katalogusa. Összeállította Gelléri Mór. 2. kiadás. Budapest, 1907.
Légrády Testvérek könyvnyomdája. 143 p. – 8°
196. De Gerando Antonia: Háztartástan vagy a nő legszükségesebb
életismereteinek rövid előadása. Budapest, 1883. Pfeifer F. bizománya. VI, 236
p. – kis 8°
197. Gerber Ulrik: A groji sajt készitése.
M.-Óvár, 1889. Ifj. Nagel Ottó bizománya Budapesten. 31 p. – n. 8°
198. Gergely István: A boszniai aszaló építése
és a szilvaaszalás. Budapest, 1932. Wodianer. 15 p. – 23 cm
2.
bővített kiadás: 1935. Pallas nyomda 24 p. – 24 cm
3.
bővített kiadás:1937. 36 p. és 1 melléklet
4.
kiadás: 1939.
199. [Adler Aladárné Rand Giti]: Giti néni: A zsidó háziasszony
könyve. Hasznos tudnivalók, kóser szakácskönyv (4 személyre). Kecskemét,
[1935.] Ábrahám M. nyomda. 141 p.
200. Glasner Miksa: Aleuronat konyha-receptek
cukorbetegek számára. Budapest, é. n., [1901-1910 között] Löbl L. és fia
könyvnyomdája. 16 p. – 8°
201. Glück Frigyes és Stadler Károly: Az ínyesmesterség könyve.
[I. rész: Az ínyesmesterség szótára. II. rész: Ínyesmesterségi lexikon. III.
rész: Ínyestani földrajz. stb.] Budapest, 1889. Franklin, ifj. Nagel Ottó. 366
p. – 8°
2.
kiadás. Budapest, 1898. Franklin, ifj. Nagel Ottó. 366 p. – 8°
203. ifj. Gonda Béla: A terített asztal
művészete. Bevezető: Glück Frigyes. Illusztrálta Pálla Jenő. Budapest, 1926. A
szerző kiadása. Élet Nyomda. 166 p.
204. Gonda Erzsébet: Főzzünk jobban! Budapest,
[1949.] Béta. 359 p. – 21 cm
205. Gönczi Ferencz: A göcseji s hetési nép
étele, itala és étkezése. 2 ábrával. Az Ethnographia, a Magyar Nemzeti Múzeum
néprajzi osztályának értesítője VIII. évfolyam. Budapest, 1907. Magyar Nemzeti
Múzeum. – 4°
206. Gratz Ottó: A sajt mint táplálék. Budapest, 1915. Pesti
Lloyd. 12 p.
(Különlenyomat a Természettudományi
Közlönyből.)
207. Gratz Ottó, dr.: A vaj táplálkozásunkban. Budapest,
1931. Országos Tejpropaganda Bizottság. 23 p.
208. Grenczer Béla: Élelmiszereink és
ellenőrzésüknek jelentősége. Budapest, [1944.], Studium. 46 p. – 15 cm
/Népszerű élelmiszer és terményrendészeti könyvtár/
209. Grenczer Béla: Élelmiszereink és
hamisításuk elleni védekezés. Budapest, 1934. Szerző kiadása, Pallas nyomda. 16
p. – 17 cm
210. Guits Matild: A jó barátnő. Tanácsadó a
háztartásban és a gazdálkodás minden ágában. Kitűnő magyar szakácskönyv.
Háztartási és gazdasági könyvvitel. Két kötet. I. A gazdasszony háztartása.
Tanácsok a háztartás minden ágazatában. II. A jó gazdasszony könyvvezetése.
Pontos feljegyzések a háztartás minden pénz és értékforgalmáról. Gyoma, 1903. Kner. 175, 144 p.
211. Gunda Béla: Magyarországi primitív sütő-főző eljárások.
Budapest, 1935. A Néprajzi Múzeum Értesítője 1-4. szám, 19-29 p.
212. Gundel Károly: Az evés dolgáról – ínségben
és bőségben. Budapest, [1943.] Jövő nyomda. 24 p.
A „Régi Gárda” 1942. évi december 8-iki összejövetelén tartott előadás.
213. Gundel Károly: Egytál-étel. Budapest,
[1940.] Merkantil nyomda. 12 p.
214. Gundel Károly: A vendéglátás mestersége.
Gyakorlati gasztronómia. Budapest, 1940. Singer és Wolfner. VIII, 338 p. – 23
cm
Ugyanez a Budapesti Szállodások és Vendéglősök Ipartestülete kiadásában Mi mindent kell tudnia a jó vendéglősnek alcímmel.
215. Gundel Károly: A vendéglátás művészete.
Beszélgetések a fehér asztal örömeiről és multjáról. Budapest, 1934. Magyar
Szakácsok köre, Merkantil nyomda. VII, 185 p. – 19 cm /Gasztronómiai könyvtár
1./
Lásd még: Gasztronómiai könyvtár. Szerkesztő Ballai Károly és Gundel Károly. Budapest, 1934-1937. Magyar Szakácsok Köre
216. Gundel Károly: Hungarian Cookery Book.
Budapest, 1935. Magyar Szakácsok köre. 82 p. – 21 cm
Sorozaton
kívül.
2., rev. edition: 140
hungarian specialities. Budapest, 1956. Corvina – Pannonia, 104 p. – 22 cm
3.
ed. 1958.
4.
ed. 1958. 114 p.
Cseh (1958. 111 p.), francia,
német (3. verb. 1956. Pannonia, 4. ausg. 1858. Corvina) és orosz (1959. 116 p.)
is megjelent.
217. Gundel Károly – Reichhardt György: A vendéglői felszolgálás
kézikönyve. Budapest, 1926. Stephaneum nyomda 140 p. – 22 cm
2. átdolgozott és bővített
kiadás: Reichhardt György: A felszolgálás kézikönyve. Átdolgozta Gundel Károly.
1938. A szerző kiadása, Klein nyomda, Karcag. 176 p. – 24 cm
218. Gundel Károly kis magyar szakácskönyve.
Illusztrálta Mallász Gitta, Dallos Hanna. Budapest, 1937. Magyar Szakácsok
Köre. Merkantil Nyomda. 170 p. /Gasztronómiai könyvtár 2./
Ua.
angolul: Hungarian Cookery Book [1935] 82 p.
Ua.
franciául: La cuisine hongroise (120 recettes) [1935] 91 p.
Ua.
németül: Ungariche Kochrezepte [1934] 71 p.
Lásd még: Gasztronómiai könyvtár. Szerkesztő Ballai Károly és Gundel Károly. Budapest, 1934-1937. Magyar Szakácsok Köre
219. Győrffy János: Rövid háztartás és
gazdaságtan az elemi leányiskolák V–VI. osztályai és az ismétlő leányiskolák
számára. Esztergom, 1900. Buzárovits Gusztáv. 47, 1 p. – 8°
220. Győry István, dr: A téli gyümölcs eltartása
gyümölcskamarában. A m. kir. földmívelésügyi miniszter megbízásából. Mellékelve
Jánosházy László 4 darab gyümölcskamara-tervezete. 2. kiadás. Budapest, 1906.
Nagel Ottó bizománya. 29 p. és IV. melléklet. – 8°
221. Gyümölcsaszalás és szárítás házilag. Budapest, 1943.
Földmívelésügyi Minisztérium. 28 p.
222. Gyümölcsételek. Receptek. Tanácsok. Tegyünk el télire
gyümölcsöt! Budapest, [1942.] Stádium. 48 p. /Táplálkozzunk helyesen!/
223. Gyümölcsféltermékek, pulpok, velők, levek
előállításának módjai. Budapest, [1943.] Magyar Gyümölcs. 24 p.
224. Gyürky Antal: A gyümölcs értékesitése.
Gyakorlati utmutatás, miként kell az érett gyümölcscsel bánni, gyümölcsöt
aszalni, gyümölcsbort csinálni. Budapest, 1889. Franklin-Társulat. Falusi
Könyvtár 34. füzet. – 8°
225. Háborús ételek. A Dunántúl szakácskönyv
szerkesztősége. Pénzeskút, Veszprém m., 1917. Dunántúli szakácskönyv
kiadóhivatala. 66 p.
226. Hagn Károly: Háború és béke cukrász és mézeskalácsos
művészete. Budapest, 1943. Szépmíves Műhely. 384 p.
Tartalmazza Lajos Ferenc: Díszítő művészet c. írását is. 385-400 p.
227. Hajdú Ernőné: Főzzünk okosan. [Budapest],
[1940.] Officina. 95 p.
Ua.
(2. kiadás)
Ua.
3. kiadás
228. Hajdú Ernőné: Jaj, mit főzzek?
[Budapest], [1941,] Officina. 99 p. – 21,5 cm
Ua.
(2. kiadás)
Ua.
3. kiadás
229. Hajdú Ernőné: Konyhánk kincse: a szója.
Bevezető: Csíktusnádi Kováts Lajos. Budapest, [1942.] Officina. 16 p.
230. Hajdú Ernőné: Mit főzzek most? Budapest,
1941. Officina. 85 p.
231. Halmy Andrásné szakácskönyve. Budapest,
[1934.] Havas Rezső. 93 p.
232. Hangay Oktáv: A paprikáról, tekintettel a
régi füszerekre. Egy rajzmelléklettel. Székesfehérvár, 1887. Klökner Péter
bizománya. 112 p. – 8°
233. Hankó Vilmos, dr: Házi kincstár. Több száz
titkos szer. Hasznos tudnivalók a háztartás, gazdaság-, egészségtan- s a
mindennapi élet stb. köréből. Budapest, 1888. Lampel R. 130 p. – 8°
2., tetemesen bővitett
kiadás. Budapest, 1898. Lampel R. 238 p. – 8°
3., teljesen átdolgozott s
bővített kiadás: Házi kincstár. Sok száz titkos szer. Hasznos tudnivalók a
háztartás, gazdaság, egészségtan, ipar s a mindennapi élet stb. köréből.
Budapest, (1902.) Lampel R. rt. – 8°
4. átdolgozott és bővített
kiadás: Budapest, é. n. Lampel. 274 p.
234. Harmathy Károlyné: Magyar úri konyha.
Budapest, 1939. Szerző kiadása, Árpád Nyomda (Kalocsa). 330 p.
235. Hatsek Adolfné, özv. szül. Hirschl Emma:
Kipróbált szakácskönyv egyszerűbb és finomabb konyhák számára. Győr, 1912.
Pannonia nyomda. Budapesten Benkő bizománya. 230 p.
236. Hauer, J. M.: Die Pfennigküche, oder die
Kunst wohlfeile und schmackhafte Speisen und Getränke zu bereiten. Neuestes
Kochbuch, enthaltend die bewährteste Anweisungen zur Bereitung wohlschmeckender
Fleisch- und Fastensuppen, Assietten. Rindfleische ... auf die einfachste und
wohlfeilste Art. nebst einem Anhange verschiedener Vorschriften für die Küche.
nach vieljäriger Erfahrung bearbeitet. Kaschau, 1836. Gedr. bei Karl Werfer.
XVI, 214 p. – 12°
Ujabb
kiadásának címe:
Hauer, J. M.: Kleines pester
Kochbuch, enthaltend die bewährtesten Anweisungen wohlschmeckende Fleisch- und
Fastensuppen, Assietten, Rindfleisch. Saucen. Gemüse. Eingemachte, Fleisch-,
Krebs-, Frosch-, Schildkröten- und Austernspeisen, Mehlspeisen, Braten ... auf
die einfachste und wohlfeilste Art zu bereiten, nebst verschidenen Vorschriften
für die Küche. Mit einem Anhange: Die kartoffelküche, oder Anleitung zur
Bereitung einer Menge der wohlschmeckendsten Gerichte aus Kartoffeln. Pest,
1841. Gust. Heckenast. XVI, 214 p. – 12°
3.
kiadás címe:
Hauer, J. M.: Billigstes
pester Kochbuch für bürgerliche Haushaltungen. Mit einem Anhange: Die
Kartoffelküche, oder Anleitung zur Bereitung einer Menge der wohlschmeckendsten
Gericht aus Kartoffeln. Neueste wohlfeile Ausgabe. Pest, 1855. Carl Edelmann. XVI,
214 p. – 12°
237. Háziasszonyok kiskátéja. III. füzet. Szerkesztette
Stumpf Károlyné és Madár Imréné. Budapest, 1940. Országos Iparegyesület. 48 p.
238. Háztartási- és szakácskönyv. Függelékül: Házi cukrászat
és mosókönyv. Budapest, 1905. Pallas r. t. 96 p. – 8°
239. Háztartási Könyvtár. Szerkeszti Kürthy Emilné.
1–6. kötet. Budapest, 1902–1906. Athenaeum r.-t. 8°
I.
kötet. Vegyes sütemények. (55 p.) 1902.
II. kötet. Különféle italok.
Szörpök, italok, stb. (61 p.) 1902.
III.
kötet. Gyümölcs-befőzés. (60 p.) 1902.
IV.
kötet. Kenyérsütés. (8-r. 54 p.) 1903.
V. kötet. Fagylaltok,
krémek, parfait-k és kocsonyák. (36 p.) 1903.
VI.
kötet. Éléskamra. (51 p.) 1904.
240. [Szentpétery Ágnes]: Háztartási tanácsadó. Írta egy magyar
háziasszony. Budapset, 1941. Magyar Nők Lapja. 256 p. – 15 cm /A Magyar Nők
Lapja könyvtára/
2. kiadás: A szerző
feltüntetésével [1943.] Múzsa. 224 p. /Múzsa könyvek/
241. Háztartások
könyvtára.
Budapest, 1917. Aczél.
1. Befőzés cukor nélkül.
Szakkarinnal és egyéb konzerváló szerekkel. 32 p.
242. Hegyesi József: A legujabb házi cukrászat
kézikönyve. Budapest, [1888.], Weiszmann Testvérek nyomása. 131, IX p.
2. kiadás. Budapest, 1889.
Rozsnyai (Schmidt nyomda). 156, VIII p. – 8° (Petrik szerint a kiadó Grünbaum
Armin.)
3. javitott és bővitett
kiadás: Budapest, 1891. Ifj. Nagel Ottó bizománya. 210 p. – 8°
4. javitott és bővitett
kiadás: Budapest, 1893. Ifj. Nagel Ottó bizománya. 247 p. – 8°
5., javított és bővített
kiadás: Budapest, 1904. Ifj. Nagel Ottó. 207 p. – 8°
7. javított és bővített
kiadás. Budapest, [1924.] Győző Andor. 184 p.
243. Hegyesi József: Előétkek (Asiettek.)
Budapest, 1889. Grünbaum Ármin. 112 p. – 8°
2. javitott és bővitett
kiadás. Budapest, 1892. ifj. Nagel Ottó bizománya. 171 p. – 8°
3. javitott és bővitett
kiadás. Budapest, 1895. Szerző kiadása. 171 p. – 8°
4., javított és bővített
kiadás. Budapest, 1904. Ifj. Nagel Ottó. 159 p. – 8°
244. Hegyháti Judit: Főzzünk olcsón, gyorsan!
Budapest, 1957. Minerva. 127 p. – 20 cm
245. Héjjas Pálné: Szakács-jegyzetek.
Budapest, 1927. 55 p.
2. kiadás: Budapest, 1930. 55
p.
3. bővített kiadás. Budapest, 1935, Sarkadi ny. 87 p. 2 tábla – 24
cm.
4.
kiadás. Budapest, 1940. Wiko nyomda. Kassán. 108 p.
246. Hell Lajos: Az olcsó és célszerű élelmezés és táplálkozásról.
Budapest, 1913. Unió nyomda. 28 p.
(Különlenyomat
a Közélelmezés című folyóiratból.)
247. Hercz Rafael Rezsőné: Szakácskönyv vallásos
izraeliták háztartása számára. Beható utasitások, amelyek által mindenféle
ételek, de különösen az izraelita konyha ételei a legizletesebb módon
elkészithetők. Több évi tapasztalatai után gyüjtötte Hercz Rafael Rezsőné.
Budapest, 1899. Schwarcz Ignác. 232 p. – 8°
2.
kiadás: Budapest, 1908. Schwarcz Ignác. 232 p. – 8°
248. Herczegh Sándorné Leisen Erzsébet: Főzzön olcsón – tápláló
ételt! Szerkesztő: Herczegh Sándorné Leisen Erzsébet. Budapest, [1940.] Magyar
Kir. Földmívelésügyi Minisztérium Közélelmezési Ügyosztálya. [20] p.
Ua.
3. kiadás [1941?]
249. Herczegh Sándorné Leisen Erzsébet: Kevés cukorral is lehet!
Budapest, [1940.] Magyar Kir. Földmívelésügyi Minisztérium Közélelmezési
Ügyosztálya. 7 p.
Ua.
[2. kiadás] 1941. [8] p.
Ua.
3. kiadás é. n.
250. Kevés zsírral ügyesen… Szerkesztő: Herczegh Sándorné Leisen
Erzsébet. Budapest, [1940.] Magyar Kir. Földmívelésügyi Minisztérium
Közélelmezési Ügyosztálya. 7 p.
Ua.
[2. kiadás] [1941] 8 p.
Ua.
3. kiadás é. n.
251. Nehéz munkában egészséges táplálkozás. Szerkesztő: Herczegh
Sándorné Leisen Erzsébet. Budapest, [1941.] Kultúra nyomda, Kispest. 21 p.
252. Tojás a háztartásban. Szerkesztő: Herczegh Sándorné Leisen
Erzsébet. 2. kiadás. Budapest, 1941. Kultúra nyomda., Kispest. 12 p.
Ua. 3. kiadás. Kiadja a
Magyar Kir. Földmívelésügyi Minisztérium Közélelmezési Ügyosztálya
253. H[erczegh Sándorné] Leisen Erzsébet: Vitaminkonyha. Szerkesztő: Herczegh
Sándorné Leisen Erzsébet. Budapest, [1942.] Magyar Szövetkezeti
Asszonyliga. 62 p.
254. Vitamin-naptár. Szerkesztette H. Leisen Erzsébet. Budapest,
[1943.] Magyar Szövetkezeti Liga. 30 p. /Károlyi szövetkezeti könyvtár 4./
255. Háziasszony házatája. Szerkesztő Herczegh
Sándorné Leisen Erzsébet. Budapest, 1942. Magyar Szövetkezeti Asszonyliga,
Kultúra nyomda Kispest. 32 p. – 21 cm
256. Hérics-Tóth Jenő: Gyümölcsök és főzelékek
konzerválásának kézikönyve. Az ipar és háztartás részére. Budapest, 1926.
Pátria. 308 p. – 23 cm
257. Hevesi Sándorné: Az ideális háztartás. A
szép otthon és jó konyha. Több mint kétezer jó tanács és kitűnő recept.
Budapest, 1934. Színházi Élet. 303 p.
Ua.
[Új lenyomat] 1935.
258. Hideg ínyencségek készítése a BOSCH
hűtőszekrénnyel. Budapest, é. n., Bosch Róbert kft. 23 p.
259. Hofbauer Anna: Minden háznál használható
közönséges és leg-ujabb nemzeti szakácskönyv. Eggy hosszas tapasztalás után
irtt bévezetéssel, mimódon kellesen t. i. a húsos és bőjti ételeket, akár
egésségeseknek, akár betegeknek, akár lábadozóknak; szintúgy egy nagy táblához,
mint kissebb asztalhoz készíteni. A főzés, befojtás, sütés, kolbász-töltés,
aludt-levek vagy sulczok csinálása, gyümölcs-befőzés, hideg s meleg italok,
egésséges tisánok, fagylaltok, krémek, czukros-sütemények, liktáriumok, liqueurek
bőv gyüjteménnyei s a t. könnyen megfogható, bizonyos, és tapasztaláson épült
reguláival. Egy toldalékkal mimódon kellessék az enni valókat kiszárajtani,
elrakni, bepáczolni, besózni, és füstölni; több fontos, házi gazdasághoz meg
kivántató kinézésekkel, s majd eggy egész esztendő minden napjaira kidolgozott
ételek laistromával; figyelmezve a nagyobb ünnepekre, s a vendégekre 12
személytől fogva, 36-ig. A bonczolás, az asztal felczifrázás, és tálalás;
valamint a szakácsságba felvett idegen nevek s szók elkerülhetetlen
emlitésével, s a jól elrendelt konyhákban szükséges készületek illetésével
eggyütt. Irta német nyelven H. A. Magyarra forditotta P. P. Kassán, 1826.
Nyomt. Werfer Károly. XXXII, 372 p. és 1 képtábla – 8°
260. Hofbauer Anna: Szakácsmesterség
könyvecskéje, mellyben mindenféle jó étkek főzési módja adatik elő. N.-Szombat,
1785. – 16°
261. Hogyan kell olcsón főzni a háborús időben? Budapest, 1915. Wodianer.
32 p.
/Háborús gazdasági füzetek.
[I.]/ Szerkesztő: Papp Viktor. 1. szám
262. Hogyan készítsük az élelmiszerek királyát, a
nemes gombát.
Budapest, 1932. Stádium nyomda. 24 p.
263. Hogyan lehet olcsón, jól főzni? Háborús ételek. Budapest,
1915. Budapest Székesfőváros kiadása. 16 p.
264. Hornyay Béla, dr: Az étkezésről és
táplálkozásról.
Előadás a zemplénmegyei
orvosgyógyszerész-egyesület 1888. febr. 26. estélyén. Kassa, 1888. – 8°
265. Horváth Ilona: Háztartási tanácsadó.
/Útmutató gazdasszonykörök vezetői részére. Közreadja a M[agyar] N[ők]
D[emokratikus] Sz[övetsége]. [Budapest], 1955. 127 p. 21 cm
Cím a borítón: Vezérfonal gazdasszonykörök számára.
266. Horváth Ilona: Szakácskönyv. Háztartási
tanácsadó. Közreadja a M[agyar] N[ők] D[emokratikus] Sz[övetsége]. [Budapest],
1955. 128 p. – 20 cm
2.
bővített kiadás: 1956. 297 p.
Ugyenez, de a borítón a cím:
Vezérfonal gazdasszonykörök részére. Kiadásváltozat gyengébb minőségű papírra.
2.
bővített kiadás: 1957. Kossuth Kiadó
267. Horváth Ilonka [Ilona]: A vendéglátó
háziasszony. Közreadja a Magyar Nők Országos Tanácsa. Budapest, 1958. 112 p. –
20 cm
268. Horváth Nándor: Vadhúskészítmények
szakácskönyve. Összegyűjtötte: Horváth Nándor. Budapest, [1934.] Elbert nyomda.
64 p.
269. Bánffyhunyadi Hunyady Erzsébet cserkész főzőkönyve. Kiadja a
Magyar Cserkészszövetség. Budapest, [1927.] Egyetemi nyomda. 112 p. – 15 cm
Ugyanez megjelent a Magyar cserkész könyvei sorozat 86-87. füzeteként, a borítón Tábori szakácskönyv címmel.
270. Hunyady Erzsébet,
Bánffyhunyadi: A jó házi konyha. Így kell főzni! A sütés-főzés tudományának új
kódexe. Budapest,
1924. Singer és Wolfner XV, 312 p.
A mű
18 önálló füzetben is megjelent.
Ua.
2. [bővített] kiadás [1926.] XLVIII+444 p.
Ua.
3. [bővített] kiadás [1930?]
Ua.
5. átdolgozott és bővített kiadás [1934.] LXIV+444 p.
Ua.
6. átdolgozott és bővített kiadás [1939.] XLIV+467 p.
Ua.
7. kiadás [1941.] (A borítófedélen 6. kiadás) XLIV, 468 p.
Ua.
8. kiadás [1943.] Új Idők. XLIV, 468 p.
9.
kiadás. Budapest, [1946.] Új Idők. 468 p. – 24 cm
10.
kiadás: [1948.] XLIV, 468 p.
11.
kiadás: [1948.]
Ugyanaz két kötetben: 1.
Vegyes sütemények. 2. Pecsenyék. [1949.]
271. Hunyady Erzsébet, Bánffyhunyadi: A jó házi
konyha. Így kell főzni! Szerkesztő: Hunyady Erzsébet, Bánffyhunyadi. 1-18.
füzet 18 db. Budapest, [1922-1933.] Singer és Wolfner. – 24,5 cm
1. Hunyady Erzsébet,
Bánffyhunyadi: Vegyes sütemények. [1922.] 32 p.
Ua.
3. kiadás [1923]
Ua.
4. kiadás [1924]
Ua.
5. kiadás [1926]
2. Hunyady Erzsébet,
Bánffyhunyadi: Télire való befőzések [1922.] 32 p.
Ua.
2. kiadás [1923]
Ua.
3. kiadás [1923]
Ua.
6. kiadás [1931]
3. Hunyady Erzsébet,
Bánffyhunyadi: Pecsenyék…körítések [1922.] 32 p.
Ua.
2. kiadás [1923.]
Ua.
3. kiadás [1923.]
4. Hunyady Erzsébet,
Bánffyhunyadi: Előételek, gombák, mártások és főzelékek. Diétikus konyha.
[1922] 32 p.
Ua.
2. kiadás [1923.]
Ua.
3. kiadás [1924.]
Ua.
4. kiadás [1924.]
5. Hunyady Erzsébet,
Bánffyhunyadi: Zsírban sült tészták. Hajtogatott tészták és pogácsák, gyúrt és
főzött tészták. [1922] 32 p.
Ua.
2. kiadás [1923.]
Ua.
3. kiadás [1924.]
Ua.
4. kiadás [1925?]
6. Hunyady Erzsébet,
Bánffyhunyadi: Szárnyasok, vadak, halak. Mártások halakhoz… Tejben főzött
tészták és ételek. Kelt tészták. [1922] 31 p.
Ua.
2. kiadás [1923.]
7. Hunyady Erzsébet,
Bánffyhunyadi: Hideg ételek, pástétomok, szendvicsek. Saláták. Disznóölés [1923.]
24 p.
Ua.
2. kiadás [1924.] 32 p.
8. Hunyady Erzsébet,
Bánffyhunyadi: Levesek. Becsinált levesek. Vegyes és pörkölt levesek.
Levesbevalók. [1923.] 27 p.
Ua.
2. kiadás [1924.]
Ua.
3. kiadás [1924.]
Ua.
4. kiadás
9. Hunyady Erzsébet, Bánffyhunyadi:
Felfújtak. Puddingok. Előételeknek való felfújtak és puddingok. Mártások az
előételeknek való sós felfújtak és puddingokhoz. Cukorkák készítése. Italok.
[1923] 24 p.
10. Hunyady Erzsébet,
Bánffyhunyadi: Torták. Torták bevonására való jegecek. Tortaszerű lepények és
cvibakok. [1923.] 23 p.
11.
Tutsek Anna: Francia-konyha 1926. 32 p.
12.
Tutsek Anna: Vendéglátás 1926. 32 p.
13.
Rögtönzött ételek [1928.] 32 p.
14.
Tutsek Anna: Ízes falatok… [1928.] 32 p.
Ua.
2. kiadás [1930]
15. Hunyady Erzsébet,
Bánffyhunyadi: A gyermekek étrendje [1929.] 24 p.
16. Hunyady Erzsébet,
Bánffyhunyadi: Újabb torták, puddingok és vegyes tészták. [1930.] 24 p.
Ua.
2. kiadás [1930.] 32 p.
17. Hunyady Erzsébet,
Bánffyhunyadi: Pótreceptek az összes pecsenyékhez, előételekhez, pástétomokhoz
és vegyes ételekhez. [1931] 32 p.
18. Hunyady Erzsébet,
Bánffyhunyadi: Új receptkönyv. [1933.] 40 p.
272. Hunyady Erzsébet, Bánffyhunyadi:
Húsok…Körítések…Szárnyasok – vadak – halak – mártások. 400 recept. Budapest,
[1935.] Singer és Wolfner. 16, 49-64, 31, 31 p.
A szerző A jó házi konyha című műve 3., 6. és 17. füzetének borítékkiadása
273. Hunyady Erzsébet, Bánffyhunyadi: Télire való
befőzések… Főzelékek. Új receptek. 320 recept. Budapest, [1935.] Singer és
Wolfner. 32, 40 p.
A szerző A jó házi konyha című műve 2. és 18. füzetének borítékkiadása
274. Hunyady Erzsébet, Bánffyhunyadi: Tészták. 350
recept. Budapest, [1935.] Singer és Wolfner. 129-151, 24, 97-127 p.
A szerző A jó házi konyha című műve 10., 16. és 5. füzetének borítékkiadása
275. Hutás Magdolna: Az ételkészítés
műveleteinek és eszközeinek nyelvi kifejezései legrégibb szakácskönyvünkben.
Budapest, 1958. 78 p. – 24 cm /A Magyar Nyelvtudományi Társaság kiadványai
101./
276. Hüppmann Antal: A valódi szakácsművészet
vagyis rendszeres utmutatás a finom és legfinomabb főzésben, legjobb magyar,
franczia és német mód szerint. Különös tekintettel úri és főúri konyhákra,
nagyobbszerű lakomák és házi vendéglésekre. Szerzé Hüppmann Antal nagyméltóságú
gróf Károlyi György úr volt belszakácsa. Pesten, 1842. Heckenast Gusztáv. 2
lev., 264 p. és 2 kőnyomat – 8°
2. kiadás: Pest, 1857.
Heckenast Gusztáv. 2 lev., 264 p. és 3 kőnyomat. – 8°
3.
kiadás: Pest, 1864. Heckenast Gusztáv. 316 p. – 8°
4.
kiadás: Budapest, 1875. Franklin-t. 316 p.
277. Hüppmann, Anton: Der elegante Gaumen.
Praktisches Handbuch der feinen Kochkunst. Nach den besten deutschen und
französischen Methoden. Enthaltend die Anweisung zur Bereitung von 400 der
ausgesuchtesten und feinsten Gerichte. Mit 114 Abbildungen. Pest, 1834. Gust.
Heckenast. 283 p. – 8°
Másik kiadása: Pest, [1835.]
[Landerer] 283 p., 24 kihajtható litográfia.
2.
unveränderte Ausgabe. Pest, 1859. Landerer. 283 p. – 8°
278. Hüppmann, Anton: Die Kochkunst für kleine herrschaftliche
und bürgerliche Haushaltungen, nach den besten ungarischen, deutschen und
französischen Methoden. Enthaltend: Gründliche und vieljährig erprobte
Anweisungen zur Bereitung aller möglichen Speisen und Gerichte für das einfache
Bedürfniss des Tages sowohl, als auch für ausserordentliche Mahlzeiten u. s. w.
Nebst einem Anhang über die Zubereitung der vorzüglichsten Theebäckereien.
Pest, 1850. Lauffer u. Stolp. VIII, 200 p. – 8°
Újabb
kiadásának címe:
Hüppmann, Anton: Allgemein
geprüftes Pester Kochbuch, oder die Kochkunst für kleine herrschaftliche und
bürgerliche Haushaltung, nach den besten ungarischen, deutschen, und
französischen Methoden u. s. w. Pest, 1859. Lauffer und Stolp. VIII, 200 p. –
8°
279. Hűvös Henrikné: Befőttek, saláták és főzelékek.
(2. bővített kiadás) Kisvárda [1928.], Klein ny. 62 l. – 20 cm.
280. Időszerű receptek. Budapest, [1941.] Ötker A.
kft Tápszerművek (Révai nyomda.) 16 p.
281. Ilosvai Hugó (szerk.): Hogyan éljünk. Étrendi tanácsadó
az egészség fenntartására. Budapest, 1892. Gerő és Kostyál. Schmidl Sándor
Könyvnyomdája, Budapest. 140 p. – 18 cm
282. Imreh Sándor, Éthfalvi: Amit minden nőnek tudni
kell! 100 hasznos elbeszélés. A gyümölcsök és főzelékek minden néven nevezendő
téli eltevéseiről. Hatvan, [1937.] A szerző kiadása (Palásthy nyomda.) 24 p.
283. Ismertetés és útmutatás a juh- és vadhús stb.
ételek elkészítésére. Kiadta a Budapest Székesfőváros Községi Élelmiszerárusító Üzeme.
Budapest, 1912. Székesfővárosi Házinyomda. 3 tábla, 58 p.
284. Ízletes és olcsó ételek kukoricából. Szerkesztette B. Takách Klára. Budapest, 1941. Magyar Királyi
Földmívelésügyi Minisztérium Közélelmezési Ügyosztálya, Kultúra nyomda.
(Kispest) 13 p.
285. Jakab Mihályné Karácsony Vilma: Háztartási tanácsadó.
Budapest, 1955. Közgazdasági Kiadó 139 p. – 20 cm
Cím
a borítón: Vilma néni háztartási tanácsadója.
Folytatása Vilma néni újabb
háztartási tanácsadója címen.
2.
bővített kiadás: 1955. 165 p.
(3.
kiadás:) 1956. 191 p.
4.
kiadás: é. n.
286. Jakab [Mihály]né Karácsony Vilma: Háztartási tanácsadó
gazdálkodó leányok részére. (A Magyar Állami Gazdaképző Iskola rendezésében… a
Gazdakörben tartott 4 hetes tanfolyamra összegyűjtött, … receptek és
tanácsadások könyve. Összeállította Jakabné Karácsony Vilma. Berettyóújfalu,
[1947.], Szerző kiadása, Ács nyomda. 67 p. – 23 cm
287. (Jakab Mihályné Karácsony Vilma): Vilma néni újabb
háztartási tanácsadója. [Budapest], 1958. Minerva. 279 p. – 21 cm
Előzménye Háztartási tanácsadó címmel jelent meg.
288. Jakabfalvy Árpád: Cukor készítése otthon.
Budapest, 1919. Apostol nyomda. 7 p.
289. Özv. Jeszenszky Imréné mácsai Csernivics Laura:
Gasztronómiai jegyzetek. Pécs, 1941. Pécsi Irodalmi Rt. 104 p.
290. Jó tanácsok a balatoni halak elkészítésére. Tapolcza, é. n., László
Jenő. 32 p.
(Különlenyomat
a Balatoni Kurírból.)
291. Julis néném szakácskönyve. Kiadja a Szövetkezetek Oszágos
Szövetsége. [Szolnok], [1959.] 160 p. – 20 cm
292. Jungk Károlyné: Korszerű magyar konyha. Az étrend összeállítása, helyes konyhatechnika, fűszerezés… Háromszáz ételleírással. Budapest, 1943. Hunnia nyomda. 296 p.
293. T. Kálmánchey Irén: Magyar lányok hozománya. (Szakácskönyv)
Debrecen, 1930. Antalfy J. 275 p.
294. Kalocsa Róza: A háziasszony könyve.
Budapest, [1927.] Franklin. 192 p. 19 cm /Közhasznú családi könyvtár/
295. Kapitán Mária: 50 ebéd. Felelet: „Mit
főzzek?” kérdésre. Budapest, 1933. Szerző kiadása, Európa nyomda. 68 p.
Ua.
4. kiadás 1936.
Ua.
új lenyomat 1938.
Ua.
5 kiadás 1937.
Ua.
4[6]. kiadás 1938.
Ua.
7. kiadás 1939.
Ua.
8. kiadás
Ua.
9. kiadás
Ua.
10. kiadás
Ua.
11. kiadás 1940.
Ua.
12. kiadás
Ua.
13. kiadás
Ua.
14. kiadás 1940.
Ua.
15. kiadás
Ua.
16. kiadás
Ua.
18. kiadás 1942.
Ua.
19. kiadás
Ua.
20. kiadás 1943. Madách nyomda
Ua.
21. kiadás 1944. Ladányi nyomda.
296. Kapitán Mária: A család élelmezésének
könyve. Budapest, [1941.] Szerző kiadása, Európa nyomda. 78 p.
297. Kapitán Mária: A sertés házi feldolgozása.
Budapest, 1941. Szerző kiadása, Hungária nyomda. 32 p.
298. Kapitán Mária: Zöldség és gyümölcs házi
konzerválása. Budapest, 1936. Szerző kiadása, Európa nyomda. 62 p.
Ua.
2. kiadás 1940.
Ua.
3. kiadás 1941.
Ua.
4. kiadás 1942.
Ua.
5. kiadás
Ua.
6. kiadás 1944. Ladányi nyomda.
299. Kardos László: Az Őrség népi táplálkozása.
Budapest, 1943. Államtudományi Intézet. 267 p. /A Magyar Táj- és Népismeret
Könyvtára 8. Tanulmányok az Őrség monográfiájához I./
Újabb, hasonmás kiadása:
[Szombathely], 1982. Őrségi Baráti Kör. 267 p. – 23 cm
300. Karinthy Frigyes: Vendéget látni, vendégnek
lenni… Gundel Károly tanácsaival. [Budapest], [1933.] Cserépfalvi 74 p. – 15 cm
2.
kiadás: [Budapest], 193?, Cserépfalvi 74 p. – 14 cm
301. Kávé 50 változatban. Kitűnő Meinl-kávé receptek
gyűjteménye. h. n., é. n. 15 p.
302. Kelen József, dr: A diétás konyha. Hogyan
táplálkozzunk? Nélkülözhetetlen tanácsadó egészségesek és betegek számára.
Budapest, 1902. Szerző kiadása. 152 p. – 8°
303. Keller László – Domonyi András: A magyar
vidék ételkülönlegességei. Budapest. 1957. Franklin nyomda. 67 p. – 20 cm
Ugyenez Tájjellegű ételek címmel is a Szövetkezetek Országos Szövetsége közreadásában.
304. Keményfi Katinka, E.: A kibédvidéki székely
köznép táplálkozása és a táplálkozás befolyása a közegészségre. Különlenyomat
az Egészség 1900. 5. füzetéből. Budapest, 1900. Franklin-Társulat, 21 p. – 4°
305. Keresztesné Pataki Mária: A dolgozó nő háztartása.
Budapest, 1950. Athenaeum. 184 p. – 21 cm
Ugyanez a szerző asszonynevének
feltüntetése nélkül: A dolgozó nő háztartása. 600 ételrecepttel. 1956.
Közgazdasági és Jogi Kiadó. 243 p. – 20 cm
306. Kertész Ilona: Legujabb magyar képes
szakácskönyv. Tartalmaz: Több száz megbizható és sok évi tapasztalás után
kipróbált ételnek készitési módját. Nélkülözhetlen kézikönyv takarékos
gazdasszonyok és leányok számára. Sz.-Fehérvár, 1890. Singer Ede. 231, VI p. –
8°
307. Kevés zsírral! Egytálételek, juhhúsételek,
kevés zsírral készült ételek. Szerk. a Kat. Háziasszonyok Országos Szövetsége.
[Budapest], [1940.] Don Bosco nyomda., Rákospalota. 8 p. /A Magyar Kir.
Földmívelésügyi Minisztérium Közélelmezési Ügyosztálya kiadványa 3./
Lásd: A M. Kir. Földmívelésügyi Minisztérium Közélelmezési Ügyosztálya kiadványa címen is.
308. Kevés zsírral! Hústalannapi ételek,
főzelékfeltétek, főzelékételek. Szerk. a Kat. Háziasszonyok Országos Szövetsége.
[Budapest], [1940.] Don Bosco nyomda., Rákospalota. 8 p. /A Magyar Kir.
Földmívelésügyi Minisztérium Közélelmezési Ügyosztálya kiadványa 1./
Lásd: A M. Kir. Földmívelésügyi Minisztérium Közélelmezési Ügyosztálya kiadványa címen is.
309. Kevés zsírral! Kevés cukorral! Hirtelen
készültek, víkendfőzés, tésztafélék, nyerskoszt. Szerk. a Kat. Háziasszonyok
Országos Szövetsége. [Budapest], [1940.] Don Bosco nyomda., Rákospalota. 8 p.
/A Magyar Kir. Földmívelésügyi Minisztérium Közélelmezési Ügyosztálya kiadványa
2./
Lásd: A M. Kir. Földmívelésügyi Minisztérium Közélelmezési Ügyosztálya kiadványa címen is.
310. Kézikönyv csokoládésütemények készítéséhez. [Budapest], [193?]
[Közreadja] Meinl Gyula Kakaó- és Csokoládégyára. 31 p.
311. Khuen-Héderváry Sándorné, gróf[né]: A főzőkanál
csodálatos meséi. 303 híres szakács titka. Illusztrálta Kolozsvári Sándor.
Budapest, 1943. A szerző kiadása, Hornyánszky nyomda. 224 p.
Ua.
2. kiadás 1944. 224 p.
312. Kincses receptkönyv. 100 képpel. Budapest,
[193?] Váncza és Társa Tápszer és Vegyészeti Gyár, Tolnai nyomda. [32] p. –
17,5 cm
Másik
kiadás:
Kincses receptkönyv. 100
képpel. (Kiad. Váncza és Fóthy Kft. Tápszergyára, Budapest.) Budapest, [194?], Forrás ny. [32] p. – 17 cm.
Borítékcím: Váncza sütőpor.
313. Kincseskönyv. Nélkülözhetetlen szakszerű
tanácsok a háztartás minden egyes ágában. Ungvár, [1940.] Viktória Nyomda. 15
p. – 24 cm
315. Kis nemzeti szakácskönyv. Budapest, 1875.
Eggenberger. 318 p. – 12°
316. Kis János: Mindig kész s mindenben tapasztalt házi
barát, vagyis általános tanácsadó és szükséges segédkönyv minden házi és mezei
gazda s gazdaasszony számára. 9 magyarázó ábrával. Pest, 1845. Kilián György.
293 p. – 8°
317. Kiss János: Nemzeti cukrászkönyv. Budapest, 1902.
Minerva könyvnyomda. 30 p. – 8°
318. Kis [Kiss] Károly, Köröspataki: Életmódunk
reneszánsza. (Bicsérdizmus, mazdaznánizmus, sütés, főzés, böjtölés sport stb.
Helyes táplálkozás.) Budapest, 1926. Békéssy. 48 p. – 15 cm /Új életünk kis
könyvei 2./
319. Kiss Károly, Köröspataki: Szép életünk
(eubiotikus-vegetárius) erdélyi kis szakácskönyve… Átnézte Schwarz Lipótné.
[Budapest], 1932. Iránytű. 39 p.
320. Kiss Mihály: A betevő falat. (A magyar néptáplálkozás
könyve). Budapest, é. n. Misztótfalusi. 130 p.
321. Kochbuch. Lehrbuch für Mädchen. Nachschlagebuch für
frauen. Óbecse, [1941.] Lux nyomda. 56 p.
322. Kohaut Rezső: Háztartási és neveléstani
ismeretek polgári és felsőbb leányiskolák számára. A háztartási ismereteket
írták –. A neveléstani ismereteket írta Sebestyénné Stetina Ilona. Az 1908. évi
új tanterv szerint átdolgozta Tiborcz Ida. 6. kiadás. Budapest, 1909. Lampel
Róbert r.-t. 168 p. – 8°
323. [Kollmanné Dávid Andrea] Kollmanné Lemhényi Dávid Andrea: A
gyakorlati főzés tankönyve, száz ebéd keretében. Budapest, 1939, Királyi Magyar
Egyetemi Nyomda. 418 p. – 23 cm.
2.
javított kiadás: 1939. 423 p. – 24 cm.
3.
kiadás
4.
kiadás
5.
bővített kiadás: 1941, Lemhényi. VIII, 519 p. 1 tábla
Ua. Háztartási ismeretek és
gyakorlatok tankönyve. (5. bővített kiadás)
6.
javított kiadás: 1942, Globus ny. VIII, 520 p. 1 tábla
7.
javított kiadás: 1943.
9. javított és bővített
kiadás: Kollmanné Dávid Andrea: Élelmezési-háztartási ismeretek és gyakorlatok
tankönyve Budapest, 1946. Globus. 551 p. és 1 kihajtható melléklet
325. Komáry Erzsébet: A polgári háztartás
szakácskönyve kezdő főzőnőknek. Takarékos konyha. Budapest, 1906. Szerző
kiadása, Toldi Lajos bizománya. IV, 144 p. – 8°
2. kiadás: A polgári
háztartás szakácskönyve. Takarékos magyar konyha. Tetemesen bővített és
javított 2. kiadás. (365 ebédételsor.) Budapest, 1914. Szerző kiadása, Toldi
bizománya. 228 p.
Új
lenyomat: Budapest, 1920. Franklin. 228 p.
326. Koncsek Lajos: Mit főzzünk? A fővárosi
községi háztartási iskola háztartására összeállította Koncsek Lajos. Budapest,
1907. Székesfővárosi házi-nyomda. 105 p. – 8°
327. Korányi, Rose: Livre de la bonne chere
contenant toutes les specialités gastronomiques de la cuisine hongroise.
Collab. De ladislas Szinder. Budapest, [1937.] Hungária. 115 p.
Cím
a borítón: La cuisine hongroise.
328. Kovács István Győző: Az ízletes diéta
szakácskönyve. Magánháztartások, intézetek, szanatóriumok… részére.
Összeállította Kovács István Győző. Budapest, [1937.] Hungária nyomda. XVI,
174, [5] p.
329. Kovács István Győző: Nagykonyhák anyagkiszabása
kórházak, klinikák, intézetek, katonai alakulatok, nagyüzemek konyháinak
részére. Összeállította Kovács István Győző. Pécs, 1943. Dunántúl Pécsi
Egyetemi Kiadó és Nyomda. 112 p. – 24 cm
330. Kovács Józsefné: Tejes ételek könyve.
Tanácsadó a tejes, vajas és sajtos ételek készítéséhez. Budapest, 1929.
Országos Tejpropaganda Bizottság, Közlekedési nyomda. 49 p.
Ua.
2. átdolgozott kiadás 1930. 64 p.
Ua.
3 kiadás 1932.
331. Kovács Teréz: A magyar konyha. Legujabb
és legcélszerűbb képes szakácskönyv, több mint 1200 vénynyel, 120 étlappal, 130
képpel. Függelékül: A házi cukrászda. Budapest, 1892. Méhner Vilmos. 496 p. –
8°
Újabb kiadás: A magyar konyha.
Legújabb és legcélszerűbb képes szakácskönyv, több mint 1200 vénynyel, 120
étlappal és 130 képpel. Függelékül a házi cukrázda. Budapest, 1908.
Franklin-Társlat. 496 p. – 8°
Ugyanaz: A magyar konyha.
Szakácskönyv és házi czukrázda. Több mint 1200 vénynyel, 120 étlappal és 122
képpel. Szerkesztette Kovács Teréz. Budapest, [1926.] Franklin. 459 p.
332. Kovács Teréz: Házi cukrászda.
Nélkülözhetlen kézikönyv a háztartásban. Számos ábrával és 300 vénynyel.
Budapest, 1893. Méhner Vilmos. 104 p. – 8°
333. Kovács Teréz: Szegedi képes szakácskönyv.
4 szinnyomattal és 100-nál több finom fametszettel. Szeged, [1890.], Traub B.
és Társa. XX, 372 p. – 8°
Másik kiadása: Szeged, 1902.
Traub és Társa. 413 p. 6 színnyomattal és 120-nál több finom fametszettel
4. új
bővített kiadás é. n.
334. Kovácsics Mátyás: Modern konyha. Budapest,
1904. Singer és Wolfner. 206 p. – 8°
A mű
484 receptet tartalmaz.
335. Kovácsné Tüdős Ilona: Egyszerű házi cukrászat és
gyümölcsbefőzés. Budapest, 1925. Méhner. 104 p.
336. Kovácsné Tüdős Ilona: Szakácskönyv. Budapest,
[1925.] Méhner. 112 p.
337. Kovácsné Tüdős Ilona: Sajtos ételek. Budapest,
1926. Tejgazdasági Szemle. 21 p.
338. Kovátsits Mátyás: Háborús szakácskönyv.
Budapest, 1943. Farkas. 61 p.
339. [Kovátsits] Mátyás, Kovácsics: Otthonunk kézi
szakácskönyve. 105 kiváló polgári ételrecept. Budapest, 1934. Merkantil nyomda.
64 p.
340. Környei János: A jó magyar gazdasszony
könyve. Kézikönyv a házijólét és kényelem terjesztésére. Bernelt, Löbe s mások
után a tudomány mostani kifejléséhez s a jelenkor kivánalmaihoz megfelelőleg
kidolgozta Környei János. Kiadja Vahot Imre. Pest, 1858. Nyomtatta Gyurián
Józsefné. IV, 5-208 p., 3 levél – 8°
2.
kiadás: Pest, 1858. Magyar Mihál könyvárusnál. IV, 5-208 p.
3. kiadás: A jó magyar
gazdasszony. Közhasznú házikönyv műveltebb nők és leányok számára címmel. Pest,
1863. Kugler és E. (Tettey N. és t.) 208, 5 p. – 8°
341. Kövér Anna: Geprüftes Musterkochbuch der ungarischer
Küche. Pest und Wien, 1862. Hartleben Verlag. XII, 334 p.
342. Krasznai Elza: Kézi cukrászat és finom
befőzés. Budapest, é. n., Tolnai Nyomdai Műintézet és Kiadóvállalat. 64 p.
343. M[olnárné] Krasznai Elza: Házi cukrászat és befőttek könyve.
Hírneves magyar, francia, angol és német források nyomán összeállította M.
Krasznai Elza. Budapest, [1930 körül] Tolnai. 158 p.
344. Legjobb szegedi szakácskönyv. Összeállította M[olnárné] Krasznai
Elza. Budapest, [1928.] Tolnai. 320 p.
[Bővített kiadás.] Budapest,
[193?], Tolnai, Tolnai ny. 352 p. – 20 cm.
345. Molnárné Krasznai Elza: Étkezzünk okosan. A modern
táplálkozás kézikönyve Budapest, 1930. Tolnai 62 p. – 15 cm
346. Krbekné (Kreibikné?) Liber Erika: Házi cukrászat. Brassó,
1922. 96 p.
347. Krbekné Liber Etelka: Házi cukrászat és egyszerűbb
tészták kézikönyve. Brassó, 1929. Brassói Lapok Könyvosztálya. 94 p.
348. Kremnitzkyné Fröhlich Ilona: Házi mézestészták és
méhtermékek feldolgozása. 7. kiadás. Kolozsvár, 1942. Minerva nyomda. 16 p.
349. Kubinyi Lajos: Iparos-gazdasszonyok könyve
iparos-gazda családok számára. Rajzokkal ellátva. Budapest, 1879.
Franklin-társulat. IV, 103 p. – 8°
350. Kubinyi Lajos: Kisbirtokosok tanácsadója.
Válogatott források nyomán, számos ábrákkal. I. Az okszerű gazdálkodás
alapelvei. II. Iparos gazdák könyve. III. Iparos-gazdasszonyok könyve. 2. olcsó
kiadás. Budapest, 1893. Franklin-Társulat. 103 p. – 8°
351. Kugler Henrik: A legujabb és legteljesebb gyakorlati
nagy budapesti szakácskönyv és házi cukrászat. Budapest, é. n., Rozsnyai. 509
p.
Újabb
kiadása:
Kugler Henrik: A
legujabb és legteljesebb gyakorlati nagy budapesti szakácskönyv és házi
cukrászat. Hires magyar és francia szakácsművészek nyomán irta Kugler Géza. A
polgári és finom konyha legkipróbáltabb vényeivel a főzés művészetének
mesternélküli elsajátitására. A levesek, előétkek, mártások, mindenféle
húsnemek, zöldségek, saláták, főtt és sült tészták, torták, cukorsütemények,
cukorkák, italok stb. izletes és pontos készitési módjával, a tálalás, terités
és fölszeldelés magyarázatával. Étlapok, a konyha s a főzési anyagok teljes
ismertetése. Számos képpel. Budapest, 1899. Rozsnyai Károly. 506, 15 p. – 8°
Későbbi
kiadás: Budapest, [1913]. Nyugat nyomda. 509 p. – 4°
352. Kugler Henrik: A legujabb és legteljesebb
nagy házi cukrászat. Cukrászok, vendéglősök és háziasszonyok legpraktikusabb
kézikönyve, különös tekintettel a magántanulásra. 200 képpel. Budapest, 1897.
Rozsnyai Károly. 459 p. – n. 8°
5. kiadás: Kugler Géza néven.
Budapest, [1896 vagy 1897.]?, Rozsnyai. 459, 24 p. és 1 tábla
6. kiadás. Budapest, [1905.] Rozsnyai Károly. XIV, 424 p. – 8° Reprint kiadás ez alapján: Budapest, 1983. Állami
Könyvterjesztő Vállalat
353. Különféle nyers és félnyers étrendek. Miskolc, [1940.] Korény
nyomda. 12 p.
354. Lacza János: Konyha a szabadban. (Turista szakácskönyv)
Budapest, [193?] Pallas nyomda. 68 p.
355. Lagarde: Az étel-felszelés mestersége, vagy utmutatás
miként kell mindennemű husételt, mint a különbféle pecsenyét, baromfit és
halat, úgyszinte pástétomot, kalács és egyéb süteményt ügyesen és csinosan
eltagolni és felszelni. Hozzá adott tanitással, hogyan kell az asztalokat
teríteni, a különféle ételeket azokon izléssel elrendelni, és különbféle
ételeket tálalni és a tálakon ékesiteni. Segédkönyv minden háztartás, szakács,
vendéglő, de legkivált minden világba lépő fiatal ember számára. Pest, 1834.
Ifj. Kilián György. 60 p. – 8°
356. Lahmann dr.: Hogyan táplálkozzunk?
Fordították Ember János és Müller Antal. Budapest, 1901. Ember János kiadása.
160 p. – n. 8°
357. Lakos Imréné Pécskay Ilona: Háztartási tanácsadó.
Utmutatás a háztartási általános tennivalók helyes végzésére és alapos oktatás
a sütés-főzésben, cukorsütemények készítésében, a gyümölcsök és zöldfőzelékek
konzerválásában stb. Nagybánya, 1903. Morvay és Undy könyvnyomdája. 502 p. – n.
8°
3., javított és bővített
kiadás: Nagybánya, 1907. Szerző kiadása. 549 p. – n. 8°
6. bővített kiadás:
Nagybánya, 1925. Szerző kiadása, Morvai Gy. nyomda. – 23 cm
358. Legújabb, legbővebb és leghasznosabb pesti
szakácskönyv 25 szakaszban, mellyben ezer nyolcszáz hatvanöt szám alatt némelly
hozzá szükséges rövid bévezetésekkel és jegyzetekkel az egész szakácsmesterség
úgy elő van adva, a’ mint az egy valóságos közhasznú könyvtől csak kívántatik.
Elkerülhetetlen szükségű kézikönyv mind azon magyar gazdasszonyoknak és
főzőknek, kiknek a szakácsmesterségben egy hűséges kalaúzra, oktatóra és
tanácsadóra van szükségök, s kik ezen mesterségben legrövidebb idő alatt minél
nagyobb előmenetelre szert tenni kívánnak. Kiadta egy a’ szakácsságban
különösen jártas és nagytapasztalású magyar gazdasszony. Pest, 1834. ifj.
Kilián György. IV, 5-803 p.
Újabb
kiadása:
Legújabb, legbővebb és
leghasznosabb pesti szakácskönyv 25 szakaszban, melyben 2000 szám alatt némely
hozzá szükséges rövid bevezetésekkel és jegyzetekkel együtt az egész
szakácsmesterség ugy elő van adva, a mint az egy valóságos közhasznú könyvből
csak kivántathatik. Pest, 1841. Kilián György. – 8°
Következő
kiadás ezen a címen:
2. kiadás: A valódi
szakácsság, vagy: legujabb alapos és teljes pesti szakácskönyv. Olly
gyüjtemény, melly 827 biztos és több évi tapasztalás által jónak bebizonyult
szabályt foglal magában, miszerint minden rendű s rangúak a hús- és bőjti
ételeket, mint szinte a legjobb s legjelesebb csemegéket, süteményeket,
kocsonyákat, befőtt gyümölcsöt, fagylaltakat, és likőröket s a t.
legalkalmasabban, legolcsóbban és legizletesebben készithetik. Saját
tapasztalata és sokféle kisérletei után pontosan és érthetőleg leirva kiadta
egy a szakácsságban különösen jártas magyar gazdasszony. Második bővitett
kiadás. Pesten, 1843. Kilián György. XXXII, 544 p. – 8°
3.
kiadás: Pesten, 1851. Kilián György. 544 és 32 p.
4. bővített és javitott kiadás:
Pest, 1854. Kilián György. 375 p. – 8°
5.
kiadás: Pest, 1857. Kilián György. 375 p. – 8°
359. Lehmann Oszkár: A vaj- és puhasajt
készitése, mint a tejnek jövedelmes értékesitési módja, midőn azt közvetlenül
eladni nem lehet. M.-Óvár, 1884. (Budapest, ifj. Nagel Ottó bizománya) 48 p. –
n. 8°
360. Lénárt M.: Szakácskönyv tengeri halak kikészítésére
vonatkozólag. Budapest, 1904. Pallas r.-t. nyomda. 32 p. – 8°
361. Lengyel Alajos: Háztartási és nevelési
ismeretek. Polgári leányiskolák számára. 3. kiadás. Átdolgozta: özv. Kont Gyuláné.
Budapest, 1916. Athenaeum. 175 p.
362. Lengyel Katicza: Polgári szakácskönyv, vagy
a magyar konyha-művészet. Takarékosság és izletességre való tekintettel.
Szerkesztette Tatár Péter. Budapest, 1876.
363. Lengyel Katicza: Legujabb szakácskönyv, vagy
a legjobb magyar ételek készitésének magyarázata. A takarékosság és
izletességre való tekintettel. Budapest, 1877. Bartalits I. 8° 124, XII p.
364. Lenkey Sarolta: Legújabb magyar házi
cukrászat. Tapasztalatok és kisérletek alapján összeállitotta Lenkey Sarolta.
Budapest, 1893. Gerő és Kostyál. 75 p. – 16°
Ugyanaz:
Budapest, 1898. Vass József. 77 p. – 16°
365. Lestyán Sándor: Utazás a fehér asztal
körül. Budapest, 1955. Közgazdasági és Jogi Kiadó. 207 p., 18 tábla – 24 cm
366. LIGA margarin helyes használata
főzésnél-sütésnél. Budapest, é. n. 8 p.
367. Lipót-körúti Glasner Ede R. T. kis
receptkönyve.
Budapest, [193?] Mandel. 22 p.
368. Liptai János: Jamboree. Főzési receptek.
Budapest, 1933. Magyar Cserkészszövetség. 59 p.
369. Lipthay János (szerk.): A nemzeti
nagytábor főzési receptjei. Budapest, 1926. Nemzeti Nagytábor Vezetősége. 15 p.
370. Lonkai Ferenc: Villamos sütés-főzés
szakácskönyve. Budapest, 1948. Szerző kiadása. Révai nyomda. 32 p. – 24 cm
371. Löhnert Mátyás: Terra incognita. Melyek a
mai vendéglői (köz) élelmezés hátrányai és hogyan lehetne azokon segíteni? A
magyar szakácsok köre által a Glück Frigyes-díjjal kitüntetett pályamű. Szeged,
1913. Endrényi nyomda - Budapest, „Magyar szakácsok köre“ kiadása, Ifj. Nagel
O. bizománya. 60 p.
372. Lősel Emilia: Éléskamrám. Gyakorlati
kézikönyv különböző ételek elkészítéséről, konzerválásáról és frissen
tartásáról. Győr, 1913. Győri Hirlap nyomda. 126, [2] p.
373. Löv, Julie: Die wirthschaftliche israelitische Köchin,
oder neues vollständiges Kochbuch für Israeliten. Ein unentbehrliches Handbuch
für wirthliche Frauen und Töchter. Pressburg, 1840. Phil. Korn. 2 levél, 227,
12 p. – n. 8°
2. Ausgabe. Pressburg, 1842.
Phil. Korn. 2 levél, 227, 12 p. – n. 8°
374. Lukács Pál - Papp Ferenc: A cukorbetegek diétája 400
konyharecipével. Budapest, 1911. Pesti Lloyd. Petőfi irodalmi vállalat. VIII,
162 p.
375. Lukács Pál: A cukorbetegség diétás gyógykezelése és
szakácskönyve. Budapest, 1926. Petőfi Irodalmi Vállalat. VIII, 170 p. – 17 cm
376. Lukács Sándor: Házi cukrászat. Magában
foglalja a legtöbb süteményfajták, fagylaltok, krémek, parfaitok stb.
készítését. Budapest, 1907. Eisler G. (Athenaeum r.-t.). 94 p. – 8° /Hasznos
Könyvek (1–14. kötet) 13. kötete/
377. Lukácsné Győri Mariska: Szakácskönyv, háztartási és
mosókönyv-függelékkel. 3. kiadás. Budapest, 1907. Eisler G. (Athenaeum r.-t.)
96 p. k. – 8° /Hasznos Könyvek 1–14. kötet/ 12. kötete
378. Lukácsné Győry Mariska: Háztartási és szakácskönyv.
Függelékül: Házi cukrászat és mosókönyv. Budapest, 1904. Érdekes Könyvtár
kiadóhivatala. 96 p. – 8°
Másik
kiadás: Budapest, 1905. Pallas. 96 p.
379. M[agyar] Kir[ályi] Közélelmezési Hivatal
díjnyertes étel-receptjei. Budapest, 1941. Kalász. 16 p.
380. Madár Imréné: Egytálétel filléres
receptjei, újabb 100 aranytanács. Szeged, [1941.] Szegedi Új Nemzedék nyomda.
32 p.
381. Madár Imréné: Filléres főzés és hústalan
napok. 150 étel receptje. 100 aranytanács anyák, háziasszonyok, gazdálkodók
részére. Szeged, [1940.] Szerző kiadása, Szegedi Új Nemzedék nyomda. 48 p.
382. Madár Imréné: Ízletes hadiételek.
Ötletek, aranytanácsok. Összeállította és kiadja Madár Imréné. Budapest, 1942.
Szerző kiadása. 48 p.
383. Madari-Kreybig Károly: Mazdaznan táplálkozás és
főzés. O. Z. A. Hanish előadásai és írásai nyomán. Budapest, 1926. Rózsavölgyi.
111 p. – 20 cm
384. Madzsar József - Somogyi Mihály - Svastits
Vilmosné: Takarékos főzés. Az okszerű táplálkozás szakácskönyve. 2., bővített
kiadás. Budapest, 1915. Világosság. 95 p.
385. Magyar Szakácsok Köre 10 éves fennállásának
alkalmából
Budapesten 1914. ápr. 2-án a Vigadóban megtartott országos szakácsművészeti
kiállítás katalógusa. Függelék: A helyes és célszerű táplálkozást célzó,
arányos tápanyagtartalmú napi koszt-rációk bemutatása. Rendezte: Löhnert
Mátyás. Budapest, 1914. Apostol nyomda. 78, 4 p.
386. Májer István: Aranytanácsok szolgálók,
dajkák, szobaleányok, szakácsnék és egyéb nőcselédek számára. Pest, 1855.
Nyomtatta Landerer és Heckenast. M. 16 p. – 8°
12.000
példányban nyomatott.
387. Malatinszky Fanny Szakácskönyve. Sajtó alá
rendezte az „Orsz. nőképző-egyesület“. Budapest, [1913.] Légrády. VI, 256 p.és
20 tábla. (A címlap szerint 21 táblát tartalmaz.)
2.
kiadás: Budapest, [1918.] Légrády. VI, 256 p.és 21 tábla
3.
kiadás: Budapest, [1921.] Légrády. VI, 256 p.és 20 tábla
Ua.
4. kiadás
Ua.
5. kiadás
Ua.
6. kiadás [1925.]
Ua.
7. kiadás [1926 és 1929 között]
Ua.
8. kiadás [1929.]
388. Mansfeldné Gráner Mária: Szakácskönyv egyszerű
háztartás számára. Bókay Árpád előszavával. Az Országos Ismeretterjesztő
Társulat pályadíjával kitüntetett munka. Budapest, 1913. Várnai L. 85 p.
389. Marencich Ottó: A szálloda és éttermi üzem
kézikönyve. Budapest, 1924, Korvin. 126 p., 1 tábla – 23 cm
390. Marencich Ottó: Szótár a vendéglősipar
számára, különös tekintettel az étlap helyesírására. 1. rész:
Francia-magyar-német-angol. 2. rész: Magyar-francia. [Budapest], [1923.],
Korvin nyomda. 189 p. – 15 cm
2. kiadás: Szátár a
vendéglősipar részére. 1. Magyar-francia-német-angol-olasz. 2.
Francia-magyar-német-angol. 3. Cocktail index. 1936. 102 p. – 24 cm
391. Marencich Ottó: Négynyelvű vendéglátóipari
kézikönyv. Budapest, 1960. Közgazdasági és Jogi Kiadó. 391 p., 12 tábla – 20 cm
A szakkifejezések magyar értelmezésével és francia, angol, német elnevezésekkel.
392. Marenchich [Marencich] Ottó: Francia-magyar
ételszótár. Budapest, 1956. Közgazdasági és Jogi Kiadó. 97 p. – 19 cm
393. Marencich Ottó: Négynyelvű ételszótár.
Budapest, 1957. Közgazdasági és Jogi Kiadó. 209 p. – 19 cm
394. Marencich Ottó: Vezérfonal a szálloda- és
vendéglőüzem megszervezéséhez és vezetéséhez. Budapest, 1927. Szerző kiadása,
Korvin nyomda. 175 p.
2. átdolgozott és bővített
kiadás: Budapest, 1940. Szerző kiadása. 192 p. és 1 melléklet
395. Márffy Natália, Csébi: Mit miből, ha nincs
miből? A mai pótkonyha. [Budapest], 1942. Orvosi Hírlap. 313 p. Együtt:
Huzly Imre: Ember, hogy élsz? című tanulmányával.
396. Mária Hajková: Édeskönyv. Recept[ek]. Budapest
– Bratislava, 1957. Minerva – Szlovák Szépirodalmi Kiadó. 264 p., 16 tábla 25
cm
(1957-ben
Prágában megjelent magyar nyelven is.)
397. Mársits Rozina: Háztartástan felsőbb és
polgári leányiskolák részére. Budapest, 1902. Singer és Wolfner. 112 p. – 8°
398. Mártonffy Mária: Német jövevényszavak a
magyar konyhaművészetben. Disszertáció. Budapest, 1944. Egyetemi Német
Nyelvészeti és Néprajzi Intézet. 52 p. – 24 cm
399. Mártonffy Máriusné: A főzés kézikönyve.
Budapest, [1927.] Rózsavölgyi. 227 p.
400. Mártonffy Máriusné: Egytál-ételek. Olcsó,
ízletes ebédek és sütemények. Kis szakácskönyv 1941-re. Budapest, 1941.
Rózsavölgyi. 46 p.
401. Máté János: Debreczeni szakácskönyv magyar gazdasszonyok
számára, mely magában foglal 900 legújabb ízű ételt. Átnézte Somlyai Júlia.
Debreczen, 1865. Telegdi K. L. XVI, 232 p. – 8°
402. Máthé Károly: Utbaigazítás a
kenyérsütésről és többféle sütemények készítéséről. Salgótarján, (é. n.) [1901-1910
között] Boros R. könyvnyomda. 11, 1 p. – 8°
403. Máthéné Barcsay Gabriella: A takarékos háziasszony
kézikönyve. Ételreceptek és hasznos tudnivalók. Berettyóújfalu, 1935. Adler
nyomda. 248 p.
404. Medve Imre: Magyar gazdasszonyok teendői a közéletben,
házban és konyhában. Pest, 1864. Heckenast G. VIII, 332 p. – n. 8°
2.
kiadás: Pest, 1872. Heckenast G. n. 8°, 332 p.
405. Menyhárt Oszkár: Konyhatechnikai ismeretek.
Budapest, 1956. Közgazdasági és Jogi Kiadó. 366 p., 15 tábla – 24 cm
[2.
kiadás]: 1958. 366 p., 9 tábla
3.
kiadás: 1960.
Korábbi kiadása technikumi tankönyvként jelent meg.
406. Mészáros Gábor: Élelmiszerismeret.
Budapest, 1934. Novák, Városi Nyomda Szeged. VIII, 216 p.
407. Mészáros Lajos: Házi élelmiszertartósítás
bádogdobozban. Szeged, 1948. 86 p. – 21 cm /Magyar Mezőgazdasági, Vegykísérleti
és Paprikakísérleti Állomás 36./
408. Mi legyen holnap ebédre, vacsorára? Megmondja a „Prometheus”
szakácskönyv. Szerkeszti és kiadja: Edinger Arthur és Társa. Budapest, é. n. 48
p.
409. Mindnyájunk szakácskönyve. Budapest, 1949. Magyar
Nemzet. 96 p.
410. Mit együnk, hogy egészségesek maradjunk? Tanácsok, ételleírások.
Budapest, [1942.], Magyar Királyi Közellátásügyi Miniszter Közellátási
Hivatala, Stádium nyomda. 48 p. – 22 cm /Táplálkozzunk helyesen/
411. (Páll Béláné Matika Erzsébet): Mit főzzek? [Budapest],
[1940.] Általános nyomda. 28 p.
412. Mit főzzünk hústalan napon? Húspótló ételek, tészták
cukor nélkül, vitamindús ebédek, olcsó vendéglátás. 62 recept. Budapest,
[1942.] Hellas. 32 p.
413. Mit termeljünk és mit együnk, hogy
egészségesek legyünk? Budapest, [1942.] Országos Egészségvédelmi Szövetség. 15 p. – 24 cm
Megjelent rutén (Ungvár, 1943.) és szlovák nyelven is.
414. D[onhoffer Szilárd]né Mittag Margit: A diétás konyha a
mindennapos gyakorlatban. Ángyán János jóváhagyásával.
1. A szív, a vérkeringés és
a vese megbetegedéseinek étrendje. 2. A gyomor-, bél-, máj- és
epehólyagbetegségek étrendi ellátása. 3. A lázas megbetegedések, a tuberkulózis,
a vészes vérszegénység, a Basedow-kór és az idült székrekedés étrendje.
Soványító és hizlaló étrend. (4.) A cukorbetegek étrendje. Budapest, 1932-1933.
Singer és Wolfner.
Ua.
1. kötet 2. kiadás [1939] 88 p.
Ua.
2. kötet 3. kiadás [1938] 97 p.
Ua. 4. kötet A magasabb
szénhydráttartalmú étrendekkel kieg. 3. kiadás 1939. 151 p.
415. Modern konyhatechnika. Mai korszerű ételek
változatos, ízletes 4-6 személyes ételsorai. Összeállította Wrba Alisz.
Székesfehérvár, [1941.] Vörösmarty nyomda. 93 p.
Ua.
2. bővített kiadás 1943. 122 p.
416. Mokry Lenke: Vegetárius szakácskönyv.
Irta Weixelgärtner Vincéné nyomán Mokry Lenke. Kecskemét, (é. n.) [1901 és 1910
között] Fischl D. nyomda. 19 p. – 8°
Másik kiadása: Vegetárius
szakácskönyv. Utasítások és tanácsok a vegetárius főzés elsajátítására.
Higienikus és gazdasági szempontok szem előtt tartásával túlnyomóan 1 személyre
adagolva. Budapest, é. n., Magánkiadás, Kókai Lajos. 191 p.
417. Molnár Jeanette: Legújabb magyar nemzeti és
budapesti képes nagy szakácskönyv. Tartalmaz több száz megbizható és sok évi
tapasztalás által kipróbált ételnek készítési módját. Nélkülözhetetlen
kézikönyv takarékos gazdasszonyok és leányok számára. Budapest, 1889. Müller
Ingác. 231, 9 p. – 8°
Honterus 54. aukcióján
előforduló példány alapján ez két mű egy kötetben:
Molnár Jeanette: Legújabb
nemzeti és budapesti képes nagy házi czukrászat és szakácskönyv.
Nélkülözhetetlen kézikönyv takarékos gazdasszonyok és leányok számára.
Budapest, 1889. Müller Ingác. 71, VI p. – 8°
Molnár Jeanette: Legújabb
magyar nemzeti és budapesti képes nagy szakácskönyv. Tartalmaz több száz
megbizható és sok évi tapasztalás által kipróbált ételnek készítési módját.
Budapest, 1889. Müller Ingác. 160 p. – 8°
418. Móra Ferencné: Mit főzzünk? Mindenkinek
nélkülözhetetlen szegedi szakácskönyv. Szeged, 1922. Délmagyarország. 238 p.
419. Móra Ferencné szakácskönyve. Budapest, 1928.
Enciklopédia. 296, 15 színes és 5 fekete-fehér tábla
Ua.
3. kiadás 1937. Genius, 307 p., 10 t.
4. kiadás. Budapest, 1947.
Révai. 309 p., 10 tábla (ebből 8 színes) – 22 cm
5.
kiadás: 1949.
[6.
kiadás]: [1950.]
Első kiadásnak az 1922-ben megjelent „Mit főzzünk?” című művet tekinthetjük, az 1928-as megjelenésű a második kiadás, de ennek jelzése nélkül.
420. Nagel Manóné: Nem gond a főzés és
befőzés. Minden háztartás hasznos tudnivalója a 2 személyes szakácskönyv.
Szeged, 1941. Árpád nyomda. 96 p.
421. Nagy Andor: A fehér asztalnál. Budapest, 1934. Szerző
kiadása. Pesti Lloyd nyomda. 155 p.
422. Nagy Erzsébet: Legújabb magyar
szakácskönyv. Összeállította Nagy Erzsébet. h. n. (Erdély), 1933. Kiadó és
nyomda megjelölése nélkül. 256 p.
423. Nagy Ferencné, Alsószopori: Dunántúli
szakácskönyv. 700 sikerült étel leírása. Saját tapasztalatai nyomán összeállította,
magyarázatokkal ellátta és szerkesztette Alsószopori Nagy Ferencné. Budapest,
1906. Pallas r.-t. 230 p. – 8°
2. kiadás: Nagy Ferencné:
Dunántúli szakácskönyv. Ezernél több sikerült étel és hasznos tudnivalók
leírása. Saját tapasztalata nyomán összeállította, magyarázatokkal ellátta és
szerkesztette Nagy Ferencné Budapest, 1910. Pallas r.-t. 390 p. – 8°
Újabb
kiadása: Szombathely, [1926.] Pannonia. 313 p.
3.
(?) kiadás: [1927.]
424. Nagy Jolán, Szopori: Magyar nők szakácskönyve. Saját
tapasztalatai után összegyűjtötte és szerkesztette Szopori Nagy Jolán.
Budapest, 1907. Pátria r.-t. 258 p. – 8°
Bővített kiadás: 2. és 3.
ezer. Budapest, 1910. Kertész József könyvnyomdája. IV, 324 p. – n. 8°
Változata: Magyar nők
szakácskönyve. 3. Pecsenyék. [2. kiadás] Budapest, 1937. Pátria. 48 p. Az
1907-ben megjelent meg mű 3. fejezete.
425. Nagy Józsefné – Somogyi Lászlóné: Betegeink házi diétája.
Budapest, 1958. Medicina. 316 p. – 24 cm
426. [Várnagy Miklósné] Nagy Miklósné Tóth Alice: A méz
felhasználása a háztartásban. Budapest, 1929. Szerző kiadása, Pátria nyomda. 48
p.
2.
kiad. Budapest, 1929, Pátria nyomda. 48 p. – 23 cm.
Ua.
3. kiadás [1940.] A szerző neve: Várnagy Miklósné
Ua.
4. kiadás
427. Nagy Zsuzsanna, G.: A szakácsművészet kiskönyve.
Budapest, 1932. Fővárosi Nyomda. 32 p.
Ua.
1936. Erzsébet nyomda. 32 p.
428. Nagymagyarország szakácskönyve. A legjobb magyar
háziasszonyok receptjeiből összeállította Lucullus. [Budapest], [1939.]
Atheneum nyomda. 159 p.
429. Nagyváthy János: Magyar házi gazdaasszony.
Pesten, 1820. Trattner János Tamás. IV, 5–237 p. – n. 8°
2. kiadás: Pesten, 1830.
Trattner J. M. és Károlyi István. IV, 6-280 p., benne 1 kihajtható táblázat. –
n. 8°
430. Napról-napra. 1934. A háziasszony könyve.
Budapest, 1933. Singer és Wolfner. 160 p.
431. Ne koplalj, de légy karcsú! A helyes táplálkozás
szabályai. Budapest, 1928. Athenaeum nyomda. 20 p. – 31 cm /Athenaeum füzetek
1-2./
432. Nemesszeghy Kálmán, Nemesszegi: Méz a
háztartásban. Utmutató a méznek felhasználásához. Függelék: A méhészetnél
hogyan lehet a legnagyobb mézhozamot elérni. Komárom, 1903. Schönwald Tivadar
könyvnyomdája. 83, 5 p. – 8°
2., javított és bővített
kiadás. Keszthely, 1909. (Budapest, Pátria r.-t. bizománya) 82 p. – 8°
3., javított és bővített
kiadás. Keszthely, 1928. Nádai Nyomda. 72 p., 1 t.
433. Németh (Wigandné) Zsuzsánna: Nemzeti szakácsné.
Biztos utmutató, mint kelljen 820 féle ételt és italt a legujabb izlés szerint
legegyszerüebben és igen kevés költséggel késziteni. Egy toldalékkal: a
kolompirkonyha, hol a kolompirból mindenféle jóizü ételeket; továbbá rist,
darát, lisztet, kenyeret, savanyitót előállitani, a kolompirt jól eltartani, a
megfagyás ellen oltalmazni s a megfagyottat használni tanitások közöltetnek. Kassán,
1835. Nyomtatta Werfer K. (Heckenast Gusztáv Pesten.) XII, 288 p. – 8°
2.
kiadás: Kassán, 1836. Werfer K. XIII, 306 p. – 8°
3.
kiadás. Pesten, 1841. Heckenast Gusztáv. XVI, 341 p. – 8°
Ujabb
kiadása:
Németh Susanna: A legujabb és
megpróbált magyar szakácskönyv. Biztos utmutató: mint kelljen 1002 különféle
jobb ízű ételt, süteményt, krémet és kocsonyát, tortát, csemegés s
fagylaltokat, legízletesebb meleg és hideg italokat … s.a.t. legügyesebben és a
legújabb ízlés szerint készíteni. Egy toldalékkal, mely magában foglalja:
Gazdasszonytár. 4. bővített s jobbított kiadás. Pest, 1853. Heckenast Gusztáv.
XVI, 347 p. – 8°
5. bővített jobbított kiadás:
Pest, 1858. Heckenast Gusztáv. XVI, 333 p. – 8°
6. kiadás: Németh Zsuzsánna. A
legújabb és megpróbált magyar szakácskönyv. Biztos útmutató: mint kelljen 1001
különféle legjobb ízű ételt, süteményt stb. legügyesebben és a legújabb ízlés
szerint készíteni. Egy toldalékkal, mely magában foglalja a gazdasszonytárt,
vagy mindennemű ház-, konyha-, éléskamra- s pincetartási útmutatásokat,
jegyzeteket és tapasztalásokat; továbbá az ételek ízletes elkészitéséről és
tálalásáról, az asztal teritéséről, az étkek felszeldeléséről stb. a magyar
háziasszonyok számára. Pest, 1861. Heckenast G. XVI és 312 p. – 8°
7.
kiadás: Pest, 1867. Heckenast G. XVI, 328 p.
8.
kiadás: Pest, 1871. Heckenast G. XVI, 316 p.
9.
kiadás: Budapest, 1875. Franklin. 344 p.
10.
bővített és javított kiadás: Budapest, 1881.
11.
kiadás: Budapest, 1887. Franklin. 318 p..
12. bővített és javított
kiadás: Németh Zsuzsánna: Legujabb és kipróbált magyar szakácskönyv. Biztos
útmutató, mint kelljen 1131 különféle legjobb ízű ételt, süteményt, crémet és
kocsonyát, tortát, csemegét és fagylaltokat, legízletesebb meleg és hideg italokat,
hideg ételeket, gyümölcscsemegéket stb. legügyesebben és a legjobb ízlés
szerint készíteni. Egy toldalékkal, mely magában foglalja a gazdasszonytárt,
vagy mindennemű ház-, konyha-, éléskamra- s pincetartási útmutatásokat,
jegyzeteket és tapasztalásokat; továbbá az ételek ízletes elkészitéséről és
tálalásáról, az asztal teritéséről, az étkek felszeldeléséről stb. a magyar
háziasszonyok számára. Átnézte Zilahy Ágnes. Budapest, 1898. Franklin-Társulat.
318 p. – 8°
1834 és 1841 között öt
kiadása Lipcsében német nyelven ijelent meg Georg Wigand kiadásában Neuestes
und geprüftes Kochbuch, oder die bürgerliche Küche címmel.
435. Neues Ofner und Pesther Kochbuch in 10 Abschnitten
enthaltend praktische Beispiele von allerley Suppen. ordinären und feinen
Gemüsen, Fleischspeisen, Geflügel, Fischen, Buttertaigen, Kuchen. Gebackenen
und eingemachten Saucen auf die schmackhafteste Art zuzubreiten. Pest, 1811.
Joseph Leyrer. M. 235, 26 p. – 8°
436. Neuestes Pariser Kochbuch, nach den Vorschraften der
berühmtesten Kochkünstler Frankreichs zusammengestellt. Enthaltend üver 1500
Recepte. Pest, (1854.) Gust. Heckenast. VIII, 632 p. – 8°
2. unveränderte Auflage.
Pest, 1858. Gust. Heckenast. IV, 632 p. – 8°
437. Neuestes Universal- oder grosses Pressburger
Kochbuch.
Eine Anleitung, sowohl die vornehmsten Tafeln, als auch die gewöhnliche
Hauskost nach dem feinsten Geschmacke, der grössten Eleganz und nach
durchgehends selbst erprobten Erfahrungen, durch Benützung aller nur
erdenklichen Wirtschaftsvortheile, mit den mindesten Kosten zu bestreiten.
Herausgegeben von einer wohl erfahrenen Köchinn. Wien, 1827. n. 8°
438. Neugebauer Vilmos (összeállította): Országos
Gyermekvédő Liga. Intézetek házi élelmezésének rendje. (Szabályzat) Budapest,
1929. Egyesült nyomda. 11 p.
439. Novák Mária: Baby szakácskönyve. Összeállította: Novák
Mária. 3. bővített kiadás. Kolozsvár, [1941.] Minerva. 416, 14, 18 p.
Korábbi kiadásai 1937-ben Kolozsváron jelentek meg.
440. Odin könyv [Odin sütőporral készíthető sütemények
receptjei] H. n. [193?] k. n., ny. n. 64 p.
441. [Oetker] Őtker, A.: 100 sütemény recept. Budapest, 1947.
Ötker Tápszerművek. 48 p. – 17 cm
442. Dr. Oetker-féle receptkönyv. Ünnepi receptek. Budapest,
1935. Tolnai. 16 p.
443. Dr. Oetker féle befőzőpor. Kipróbált receptek. Budapest,
1935. 15 p.
444. Dr. Oetker féle receptkönyv. Tartalmaz válogatott
tészta-recepteket. Budapest, 1935. 15 p. 4. kiadás.
1. kiadás: 1935. 15 p.
2.
kiadás: 1935. 15 p.
445. [Oetker] A[ugust] Ötker: A tészta helyes készítése és
sütése. [Budapest], [193?] Révai. 24 p.
446. [Oetker, August]: Hogyan készül a jó sütemény? Megmondja
nekünk a világos fej! (Néhány kipróbált Oetker recept.) [Budapest], [194?] Ny.
n. 80 p.
Ua. 96
p.
447. [Oetker, August]: Képes süteményreceptek a magyar
háziasszonyoknak Dr. Oetker cégtől. Budapest, [193?] Tolnai nyomda. 31 p.
448. [Oetker, August]: Oetker sütemény-receptek. Budapest,
[1941.] Révai. 32 p.
449. Oetker, A[ugust] receptjei, melyekből minden magyar
gazdasszony a magyar szájíznek megfelelő süteményeket készíthet. Budapest,
[194?] ny. n. 48 p.
(Cím a borítófedélen: Oetker receptek. Hogyan készül a jó sütemény?)
450. [Oetker, August]: Oetker. Receptkönyv No. 3. [Budapest],
[193?] ny. n. 96 p.
451. [Oetker, August]: Új Oetker receptek. Budapest, 1936.
Tolnai nyomda. 15 p.
452. Dr. Oetker
A. vényjei. h. n., é. n. 21 p.
453. Dr. Oetker-féle
filléres receptek. h. n., é. n. 16 p.
454. Dr. Oetker
receptek. „F” kiadás. h. n., é. n. 64 p.
455. Dr. Oetker receptek. „S” vénykönyv. h. n., é. n. 48 p.
456. Olajszakácskönyv. Meinl Gyula kiadása. h.
n., é. n. 19 p.
457. Osztróvszky [Antal]né Németh Ágnes, E.: Gyümölcs
és zöldség házi feldolgozása. Budapest, 1938. Stephaneum nyomda. 59 p.
/Növényvédelem és Kertészet könyvtára 17./
Ua.
1938.
Ua.
[új lenyomat] [1942.]
458. Osztróvszky [Antal]né Németh Ágnes, E.: Gyümölcs
és zöldség a konyhán. Budapest, 1939. Növényvédelem és Kertészet, Stephaneum
nyomda. 61 p. /Növényvédelem és Kertészet könyvtára 20./
Ua.
1939.
Ua.
[új lenyomat] [1942.]
459. Ottlikné Balogh Ilona: Szakácskönyv. Budapest,
1925. Pátria nyomda. 94 p.
Ua.
[2. kiadás] 1928. Hangya nyomda. 108 p.
460. Palkovics Ede – [Domafalvi] Dittmayer
Andor: A szakácsművészet kézikönyve, különös tekintettel a vendéglősiparra.
Budapest, 1925. Franklin nyomda. 104 p.
461. Palóczi Edgár: Középkori konyhaszámadások.
Budapest, 1910. Természettud. Társulat. Értekezés a Természettudományi Közlöny
XLII. (1910.) kötetében. XVI, 920 p.
462. Panni néni: Legújabb szegedi szakácskönyv. Szeged, 1903.
Gönczi József. 384 p.
463. Paprika a konyhában. Szerkesztő: Herczegh
Sándorné Leisen Erzsébet. Budapest, [1941.] Magyar Fűszerpaprikát Értékesítő
Központi Szövetkezet. 31 p. – 24 cm
(1.
rész, de több nem jelent meg)
465. Podruzsik Béla: Legújabb szakácskönyv. A
polgári konyha, házi cukrászat és a diétás főzés ismereteivel. Írta Podruzsik
Béla, a Hungária Nagyszálloda konyhafőnöke. Budapest, 1928. Otthon nyomda. 308
p.
2.
kiadás: Budapest, 1928. Otthon nyomda. 311 p.
Ua.
3. kiadás 1930. 364 p.
466. Pongrácz Anna: Legújabb magyar nemzeti
szakácskönyv és teljes házi cukrászat. Budapest, 1908. Kálmán M. és tsa. 94 p.
– 8°
467. Popper Camilla: Népétkezők kézikönyve.
Budapest, 1914. Franklin. 48 p.
469. Proháczik János – Csáki József: A
konyhamészáros kézikönyve. Budapest, 1959. Közgazdasági és Jogi Kiadó. 247 p.
470. Rácz Zsuzsánna: Búza szükségben felsegéllő
jegyzések, mellyekben a földi-almának, vagy krumplinak, ezen istenáldásának
hasznait az inségbe, szükségbe esetekkel bővebben megesmértetvén, hogy azokkal
helyesebben élést megtanulják. Miskolczon, 1816-18. Szigethi Mihály betűivel.
Három füzet, 15, 13, 77 p. – 8°
471. Rádió-szakácskönyv. Összegyűjtötték a Magyar
Rádió „Mit főzzünk?” előadásat tartó háziasszonyok. ([Bevezető:] Somogyvári
Gyula) [Budapest], [1942.] Franklin. 158 p.
472. Radó Lili, B.: Segítek anyának. Mulattató és hasznos
könyv a háztartás és a konyha titkairól 10-14 éves kislányok számára. Budapest,
[1941.] Dante. 144 p. – 24 cm
473. Radó Sándorné: Takarékos konyha polgári
családok részére. Öt heti étlappal. Budapest, 1911. Fritz Á. 101 p. és 14 tábla
Másik
kiadás: Budapest, 1913. 137 p.
474. 30 leves készítési módja. Kipróbálta és a takarékos
háziasszony számára összeállította Radó Sándorné. Budapest, é. n. 15 p.
/MAGGI füzet/
475. Radvánszky Béla, báró: Udvartartás és
számadáskönyvek. I. kötet. Bethlen Gábor fejedelem udvartartása. Budapest,
1888. Athenaeum. IX, 415 p. – n. 8° /Házi történelmünk emlékei/
476. Radvánszky Béla, báró: Magyar családélet és
háztartás a XVI. és XVII. században. 1-3. kötet. Budapest, 1879-86. Hornyánszky
Viktor. 494 p.; VIII, 406 p.; VII, 429 p.
Radvánszky Béla báró. Magyar
családélet és háztartás a XVI. és XVII. században. 3 kötet. Budapest, 1880.
Knoll K. biz. 256, 8; 406, 7; 429 p. – n. 8°
Radvánszky Béla, báró: Magyar
családélet és háztartás a XVI. és XVII. században. Külön kiadás egy kötetben.
Budapest, 1897. Hornyánszky Viktor. V, 494 p. – n. 8°
477. Radvánszky Béla, báró: Régi szakácskönyvek.
Budapest, 1893. Athenaeum. XXI, 413 p. – n. 8°
Ez
az első kötet, de több kötete nem jelent meg.
478. Ragyogó szakácskönyv. Budapest, [192?] Tolnai.
351 p. – 20,5 cm
479. Rajczi Rezső: A drágaság kérdése és a
táplálkozási reform. A debreceni Szabad Iskolában tartott két előadás.
Debrecen, 1912. Antalfy József. 40 p.
480. Rajczi Rezsőné: Húsmentes reform
szakácskönyv. Több mint 200 ízletes, olcsó és egészséges étel leírása.
Budapest, 1916. Magyarországi Vegetárius Egyesület. Neuwald nyomda. 33 p.
481. Ramsayné Kozó Irma: Háztartási útmutató.
Budapest, 1936. Pátria Nyomda. 159 p. 20 cm /A Magyar Királyi Földmívelésügyi
Miniszter kiadványai 1936. 8./
482. Ravasz László: Cukrászipari technológia.
Budapest, 1955. Közgazdasági és Jogi Kiadó, 341 p.
483. Receptkönyv a vendéglátóipari üzemek részére. /A Gazdasági Főtanács
főtitkárának 131.310/1949. Á. H. sz. rendeletéhez./ Összeállította Kovács
Ferenc, Somkuti István etc. Budapest, 1949. Merkantil nyomda. 80 p. – 20 cm
484. Receptkönyv üzemi vendéglátó konyhák részére. Szerkesztette és
összeállította Moser István, Sipos László etc. Kiadta a Belkereskedelmi
Minisztérium, Vendéglátó Főigazgatóság. Budapest, 1958. Közgazdasági és Jogi
Kiadó. 284 p. – 24 cm
485. Reich Pál dr: A gyomorbetegségek étrendje.
R. P. után dr. Lőrinczi Ferencz. Budapest, 1876. Zilahy S. bizománya. 14 p. –
8°
486. Reigl László: Ételismeret. Hármas
ételszabvány. Szakkönyv élelmezésvezetők és konyhatechnikai előadók részére.
Budapest, 1938. Novák. 172 p.
487. Reigl László: Konyhatechnikai eljárások.
Ételszármazástan és anyagkiszabás. Budapest, 1936. Szerző kiadása, Élet nyomda.
236 p.
488. Reigl László: Élelmezéstan. 1.
Élelmiszerismeret és anyagkiszabás. 2. Élelmianyagok tárolása és tartósítása.
3. Konyhatechnikai eljárások. 4-5. Ételszármazástan. 6-7. Ételismeret, hármas
ételszabvány. 8-9. Üzemesített élelmezés. Budapest, 1949. Farkas nyomda. 9
füzet /Magyar Vendéglátóipari Munkások Orzságos Szabad Szakszervezete. Szakmai
oktatási tanfolyamok anyaga/
489. Resofszki Pál: Mindennapi kenyerünk.
Budapest, 1958. Medicina. 114 p. és 4 tábla – 20 cm
490. Ripper Jakab és fivére: Használati utasítás
likőrök, pálinkaneműek, rumok és limonádészörpök hideg úton való előállítására.
Budapest, é. n. Szerző kiadása. Kunossy grafikai műintézet Rt. 19. javított és
bővített kiadás. 48 p. – 20 cm
491. Rose, Mademoiselle: 100 francia tojásétel.
Fordította Szekeres I. M. Budapest, [1931.] Cserépfalvi. 91 p. /Francia konyha
[2.]/
Lásd még: Francia konyha 1-[7] Budapest, [1931]-1936. Cserépfalvi
492. Rose, Mademoiselle: 100 mód a gyümölcs
elkészítésére. Fordította Szekeres I. M. Budapest, [1932.] Cserépfalvi. 95 p.
/Francia konyha [5.]/
Lásd még: Francia konyha 1-[7] Budapest, [1931]-1936. Cserépfalvi
493. Rose, Mademoiselle: 100 recept a burgonya
elkészítéséhez. Fordította Szekeres I. M. Budapest, [1931.] Cserépfalvi. 93 p.
/Francia konyha [3.]/
Lásd még: Francia konyha 1-[7] Budapest, [1931]-1936. Cserépfalvi
494. Rose, Mademoiselle: Ebéd 20 perc alatt. 100 Rögtönzött
étel (Fordította Szekeres I.) Budapest, [1931.] Cserépfalvi. 91 p. /Francia
konyha [1.]/
Lásd még: Francia konyha 1-[7] Budapest, [1931]-1936. Cserépfalvi
495. Rosenberg László: A diétás beteg
szakácskönyve. Változatos étrendek. 1. A gyomor és bélbetegségek és az epekő
diétái. 2. Anyagcsere betegségek, köszvény, rheuma, vesekövek és a sárgaság
diétái. 3. A Basedow-kór, szív és vérkeringési szervek, vesebajok, diabetes
insipidus és a vérszegénység diétája. 4. Cukorbetegek étrendje. 5. Lázas betegségek,
bőrbetegségek és a terhesség diétái, aggkori diéta. [Bevezető:] Hetényi Géza
5 db.
Budapest, [1942-43.] Novák.
496. Rosenfeld Mártonné: A zsidó nő szakácskönyve.
3. bővített kiadás. Budapest, [1938.] Schlesinger. 377 p.
Korábbi
kiadásai Szabadkán jelentek meg.
497. Rosner Ernő: A cukor helyettesítése. Keményítőszirup,
mézszerű burgonyacukor és édes melasz házi előállítása. [Budapest], [1945.] 8
p. – 24 cm /Népszava műszaki könyvei/
498. Róza néni: Legjobb és legújabb szakácskönyve. Levesek,
mártások, főzelékek, pecsenyék, vadhúsok, halak, saláták, tészták, krémek,
befőttek készítése. Ungvár, [1911]. Székely és Illés kiad. 147 p.
499. Rudnyánszky Olga: Lévai szakácskönyv. 50 háziasszony 50 legjobb
receptje. Léva, 1934. Szerző kiadása. 32 p.
Újabb
kiadása:
Rudnyánszky Olga: 4-ik lévai
szakácskönyv. 164 magyar háziasszony legjobb receptje. Összegyűjtötte
Rudnyánszky Olga. Léva, 1935. Schulcz nyomda. 57 p.
500. Rusznyák István: Korszerű húsnélküli
táplálkozás. Útbaigazításokkal és konyhareceptekkel vese-, gyomor-, anyagcsere-
stb. betegeg diétás ellátására. A konyhatechnikai és receptrész Rusznyákné G.
Klára munkája. Budapest, [1932.], Szathmáryné Bánó Vilma Tudományos Könyvkiadó
Vállalata. 118 p. – 22 cm
3. bővített kiadás: Budapest,
[1936.], Szathmáryné. 140 p. – 24 cm
501. Rutta, Rudolf: Das Pferdefleisch als
Nahrungsmittel aller Stände. Eine Anleitung wie dasselbe schmackhaft zubereitet
und behandelt wird. Für Herrschafts-, Bürger- und Soldatenküchen eingerichtet und
herausgegeben von Rudolf Rutta. Pest, 1854. Gedr. bei Gustav Emich. 20 p. – 12°
503. Sacher G.-né Bárczy Berta - Halász S.-né Sacher
Magda: Háborús főzőkönyv. Budapest, 1915. Rózsavölgyi. 130 p.
504. S(aint)-Hilaire, Josephine: Die wahre Kochkunst oder
neuestes geprüftes und vollständiges Pesther Kochbuch. Enthält eine Sammlung
von 282 zuverlässigen, und durch mehrjährige Erfehrung bewährten Vorschriften,
wornach die Zubereitung aller für eine wohlgeordnete Haushaltung dienlicher
Fleisch- und Fastenspeisen, wie auch die besten und vorzüglichsten Bäckereien,
Sulzen, Geleen, eingesottenen Obstes, Säfte, Gefrornen, Liquer u. s. w, auf die
beste und wohlfeilste Weise am geschmackvollsten geschehen kaun. Nach eigenen
vielfachen Proben deutlich und genau beschrieben und zum Besten sorgfältiger
Hausfrauen herausgegeben. Pesth, 1820. Jos. Eggenberger. 482, 30 p. – 8°
2. umgearbeitete und
verbesserte Auflage. Pesth, 1823. Eggenberger. 3 levél, 456, 30 p. – 8°
3.
Auflage. (8-r.) Pesth, 1826. U. o. 3 levél, 468, 32 p.
4. vermehrte und verbesserte
Auflage. Pesth, 1829. Eggenberger. 2 levél, 476, 34 p. – 8°
A 4
első kiadás névtelenül jelent meg.
5. vermehrte und verbesserte
Auflage. (8-r. 3, 496 és 34 l.) Pesth, 1832. Jos. Eggenberger.
6. vermehrte und verbesserte
Auflage. u. o. 1835. 2 levél, 506, 34 p.
7. vermehrte und verbesserte
Auflage. (8-r. 581 l.) Pest, Jos. Eggenberger u. Soh. 1840.
8.
verbesserte Auflage. (8-r. IV és 552 l.) Pest, 1844. U. o. 2.-
9.
verbesserte Auflage. (8-r. IV és 552 l.) Pest, 1847. U. o. 2.-
10.
verbesserte Auflage. (8-r. IV és 551 l.) Pest, 1851. U. o. 2.-
11. vermehrte und verbesserte
Auflage. (8-r. II és 569 l.) Pest, 1854. U. o. 2.- M.
12. vermehrte und verbesserte
Auflage. (8-r. II és 569 l.) Pest, 1854. U. o. 2.-
14. vermehrte und verbesserte
Auflage. (8-r. IV és 569 l.) Pesth, 1857. U. o. 2.-
16.
vermehrte und verbesserte Auflage. U. o. 1857. 570 p.
17. vermehrte und verbesserte
Auflage. Verlag von Ferdinand Eggenberger. 1860. (?) IV, 569 p.
18. vermehrte und verbesserte
Auflage. Pest, é. n. Verlag von Ferdinand Eggenberger. IV, 569 p.
20. vermehrte und verbesserte
Auflage. Pest, 1865. Eggenberger. 568 p.
27. vermehrte und verbesserte
Auflage. Budapest, 1886. (?) Eggenberger XII, 464 p.
28. ver. Aufl.: Budapest,
[1890 körül], Eggenberger, XVI, 464 p.
29.
Auflage: Illustrirtes Pesther Kochbuch von Josephine v. St. Hilaire. Verlag der
Eggenberger’schen Buchhandlung. Budapest, é. n. XII, 464 p.
Saint-Hilaire Josephine. Die
wahre Kochkunst oder neuestes geprüftes und vollständig illustriertes Pester
Kochbuch. Neu bearbeitet und vermehrt von Emil Wiesner. Budapest, 1914. Athenaeum.
502 l.
504. Saint-Martin: Der wahre Pariser Koch,
oder aller neuestes französisches Kochbuch. Uebersetzt von Karoline Fodor.
Leipzig und Kaschau, 1831. Georg Wigand. XII és 275 p. – 12°
505. Sajóhelyi Béla: Háztartástan. Polgári és
felsőbb leányiskolák számára. Budapest, 1883. Eggenberger. 96 p. – 8°
506. Sanson Farkas: Utasítás egy uj sebes
füstölési módra, melly szerint a húsnak minden nemét tűz és füst nélkül kevés
órák alatt, nedves úton és igen olcsón meg lehet füstölni. Egy hasznos, és a házi
s mezei gazdának mulhatlanul szükséges könyvecske. Németből forditotta Pataky
József. Kolozsvár, 1827. Nyomtattatott a ref. kollegyom betűivel. 35 p. – 8°
507. Sárosi Bella: A cukornélküli befőzés. Főzelékek
konzerválása. 3. kiadás: Budapest, [1918.] Légrády. 70 p.
5.
kiadás: Budapest, [1918]. Légrády. 70 p.
508. Sárosi Bella: Házi czukrászat és befőttek
könyve. Hírneves magyar, franczia, angol és német források nyomán. Budapest,
1906. Magyar Kereskedelmi Közlöny, Globus nyomda. 144 p. – 8°
3. kiadás: Budapest, 1916.
Magyar Kereskedelmi Közlöny, Globus nyomda. 166 p.
509. Sárosi Bella: Legjobb szegedi
szakácskönyv. Budapest, 1907. Globus nyomda. 433 p. – 8°
2., bővített kiadás:
Budapest, é. n. [1910 és 1920 között] Magyar Kereskedelmi Közlöny, Uránia
nyomda. 350, 2 p.
Vékonyabb papírra nyomott változata is létezik, ez a Tolnai Világlapja nyomdájában készült.
510. Sárosi Bella: Takarékosság könyve.
Budapest., [1918.] Légrády. 100 p.
Újabb kiadása: Takarékosság
könyve. Aranytanácsok háziasszonyok számára. Budapest., [1919.] Légrády. 95 p.
511. Sárosi Bella: Zsírtalan szakácskönyv. 230
zsír nélkül, de részben hússal készült étel leírása. Budapest, Légrády. 72 p.
2.
kiadás: Budapest, 1918. 72 p.
512. Sasi Szabó Józsefné Káldy Emma: Az ésszerű táplálkozás
szakácskönyve. [Budapest], 1936. Erzsébet Nőiskola Volt Növendékeinek
Egyesülete Háziasszonyok Szakosztálya. Franklin Nyomda. 80 p. – 25 cm
513. Schaklház Lipót: A magyar konyha. Kassa,
1894. Bernovics G. könyvnyomda. (Maurer Adolf bizománya) 158, 1 p. – 8°
(A magyar konyha történetét írja le régi szakácskönyvek és történelmi munkák nyomán.)
514. Schaklház Lipót könyve a pincérekről a
pincéreknek. Kassa, 1897. Mildner F. k. 153 p. – 8°
515. Scholae salernitanae conservandae valetudinis. Accesserunt alia
diaetetica. Textum recensente Josepho Nicolao Kovachich. Budae, 1821.
Stereotypo Wattsiano. VIII, 87 p. – 12°
Az étkezéssel kapcsolatos bölcs szentenciák gyűjteménye.
516. Schuster Christine: Küche und Haushalt. Ein
Handbuch für Hausirauen. Brassó, 1905. Schneider testvérek nyomdája. VII. 751
p. – 8°
517. Schürger Rezső: A mixer. Coctail-, bár- és
kávéházi italok kézikönyve. 2. kiadás. Budapest, 1929. Pax. 28 p.
518. Scipiades Ida: Magyar úriasszonyok
szakácskönyve. Veszprém, 1927. Pósa nyomda. 271 p.
519. Sebestyén Károly, dr: Háztartástan polgári és
leányiskolák használatára. 2. kiadás. Budapest, 1890. Mehner Vilmos. 2, 88 p. –
8°
3.
kiadás: Budapest, 1893. Mehner Vilmos. 2, 88 p. – 8°
4.
kiadás: Budapest, 1896. Franklin-Társulat. 2, 88 p. – 8°
520. Sebestyén Károlyné: Háztartástan felsőbb
leányiskolák és polgári leányiskolák használatára. 7. kiadás: Budapest, 1903.
100 p. – 8°
10.
kiadás: Budapest, 1908. Franklin-Társulat. 100 p. – 8°
11. kiadás: Az új tanterv
alapján átdolgozott 11. kiadás. Budapest, 1909. Franklin-Társulat. 148 p. – 8°
521. Sebestyénné Stetina Ilona: Háztartástan. Felsőbb
leányiskolák használatára. 7. kiadás.
Budapest, 1914. Franklin. 100 p.
522. Seefisch-Kochbuch. Überreicht von Magyar
Halkonzervgyár és Halkereskedelmi r. t. Budapest, 1907. Légrády Testvérek. 36
p. – 8°
523. Seiler Ernő: Szegény ember gazdag konyhája vagy hogyan
csökkenthetjük háztartási kiadásun összegét felére. A házinyúl húsának
feldolgozása és különböző nyúlételek készítése. Írta és összeállította Seiler
Ernő. Szeged, 1942. Szerző kiadása, Kultúra nyomda. 56 p.
Ua.
2. kiadás
524. ‘Sigmond Elek–Vuk Mihály: Adatok élelmicikkeink és ételeink
táplálóértékének megismerésére. Budapest, 1916. Pesti Lloyd ny.kiv. 28 p.
Különlenyomat a Magyar chemiai folyóiratból.
525. Simon Blanka: Házi mindentudó. Budapest,
1946. Athenaeum. 205 p. – 21 cm
Ua.
1956. Művelt nép. 183 p.
(2.
kiadás): 1957. Bibliotheca
526. Simon Elemérné dezséri Bolemán Ilona: Eredeti kúnsági
szakácskönyv 433 kitűnő válogatott, célszerű és több hadi recepttel saját
tapasztalatai alapján. Budapest, 1917. Farkas nyomda. 128 p.
2.
bővített kiadás: Kisújszállás, 1923. Lading nyomda. 150 p.
Ua.
3. bővített kiadás 1926. 144 p.
Ua.
4. kiadás Szolnok [1937] Varga, 188 p.
5., száz recepttel bővített
kiadás: Kisújszállás, [1950.] Szerző kiadása, Athenaeum nyomda – Budapest. 160
p. – 21 cm
527. Simon Mariska: Debreczeni magyar konyha
szakácskönyve. Törökszentmiklós 1922, Kongorácz ny. 145, VII l. – 21 cm.
528. Singhoffer M. József halászmester halfőző
könyve. Budapest, 1900. 27 p.
529. Snazel Ferenc – Jancsó Gabriella:
Gazdaságtan és háztartástan. A népiskolák 5. és 6. leányosztályai. számára. Budapest,
1914. Egyetemi Nyomda. 116 p.
530. Dr. Somogyi Béla – Stumpf Károlyné – Z. Tábori Piroska: A
magyar háziasszony lexikona. Budapest, 1936. Dante. 283 p. – 24 cm
Ugyanaz:
1936. Ünnep kiadása
531. Somogyi Mihály: Az egészséges táplálkozás.
Budapest, 1916. Fővárosi házi ny. 83 p.
532. Soós Aladár: A betegélelmezés reformja kórházak,
szanatóriumok, gyógyszállók és diaetás vendéglők üzemeiben. Budapest, [1929.]
Novák. 23 p.
533. Soós Aladár: A
diaetás konyha technikája. [Bevezető:] báró Korányi Sándor. Budapest, 1924.
Novák Rudolf és Tsa. 192 p.
Ua.
2. átdolgozott kiadás [1930.] 309 p.
Ua.
3. átdolgozott kiadás [193?]
534. Sós István: A kisgazda tejgazdasága. Különös tekintettel
a tehén-, juh- és kecsketej házi feldolgozására. Budapest, 1949. Pátria nyomda.
160 p.
535. Spiess J. S.: Az evés ivás mestersége,
vagy utmutatás, mihez tartsa magát az ember evés ivás közben, hogy egészséges,
vidám, hosszú, erős életét fen tarthassa. Forditotta Somogyi Czizmazia Sándor. Pesten,
1830. Wigand Ottó. IX, 98 p. – 12°
536. Stegmüller Mária: A háztartásról. Budapest,
Pallas. 45 p.
Megjelent a Magyar Királyi
Földmívelésügyi Minisztérium kiadványai sorozat (1911-1919.) 1911. évi 13.
füzetében
537. Stegmüller Mária: A zöldség és gyümölcs
feldolgozása. Budapest, Pallas. 34 p.
Megjelent a Magyar Királyi
Földmívelésügyi Minisztérium kiadványai sorozat (1911-1919.) 1911. évi 12.
füzetében
538. Stegmüller Mária: A zöldség és gyümölcs
földolgozása. Népies előadás. Breznóbánya, 1908. Kreisler József. 8 p. – 8°
539. Stegmüller Mária, Barótiné: A főzőládáról.
Budapest, 1915. Élet Nyomda. 8 p.
Újabb kiadása: Budapest,
1925. Katholikus Háziasszonyok Országos Szövetsége. 19 p.
540. Stegmüller Mária, Barótiné: A takarékos főzés
és a főzőláda gyakorlati használata. Háztartási tanfolyamok kézikönyve.
Budapest, 1917. Pallas. 198 p.
Megjelent a Magyar Királyi
Földmívelésügyi Minisztérium kiadványai sorozat (1911-1919.) 1917. évi 2.
füzetében
2. kiadás: A takarékos főzés
és a főzőláda gyakorlati használata. Háztartási iskolák kézikönyve. Budapest,
1928. Árpád nyomda. 160 p. – 20 cm
541. Steinbach Béláné Réczey Anna: Szakácskönyv. Budapest,
1914. Merkur. 158, [12] p.
2. bővített és javított
kiadás: Szatmárnémeti, 1917. Weisz. 210 p. (Szinai 69-88 11851 szerint a kiadás
helye Nagybecskerek)
3. bővített és javított
kiadás: Budapest, 1925. Kertész J. nyomda. 240 p.
542. Steiner Gyula: Cukrászok és sütők háborús
kincsesládája. A nyersanyagok takarékos felhasználása háborús időkben. 300 különféle
hadisütemény, haditorta és hadikenyér. Budapest, 1942. Tudományos
Szakkönyvkiadó és Könyvterjesztő Vállalat. 224 p. – 19 cm
543. Stella könyv. 10. kiadás. Budapest,
[1929.] Stella Sütőpor és Vegyészeti Gyár, Tolnai nyomda. 30 p.
544. Stögermayer Antal: Halak, vadak elkészítése a
magyar konyha számára. Szolnok, 1912. Kongorácz nyomda. 170 p.
545. Stumpf Károlyné – Madár Imréné: Tömegfőzés
ma. Szeged, [1941.] Szegedi Új Nemzedék nyomda. 160 p.
546. Süssünk-főzzünk! Háztartási tudnivalók falusi
leányok számára. Ella néni receptjeivel. Budapest, [1940.] Katolikus
Nőszövetség Faluszervező Irodája. 102 p.
3. jav. kiad. [Közreadja a]
Kalász Katolikus Leánykörök Szövetsége. Budapest, 1942, Vörösmarty ny.
Székesfehérvár. 111 l. – 8°
Újabb
kiadás: Budapest, 1947. Actio Catholica. 118 p. – 20 cm
547. Sütemények és tészták könyve. Gyakorlatilag kipróbált
útmutatások. Budapest, 1911. Bercsényi nyomda, Schenk F. bizománya. 125 p. /A
gazdaasszonyok könyvtára I./
548. Szabó Béla: A gyümölcs és konyhakerti termények
feldolgozása. Budapest, 1934. Pátria. 229 p. – 23 cm
549. Szabó Béla: Gyümölcsfeldolgozás cukor nélkül. Budapest,
1940. Athenaeum nyomda. 15 p. – 15 cm /A Magyar Királyi Földmívelésügyi
Minisztérium kiadványa/
550. Szabó Béla: Gyümölcsborok házi készítése. Budapest,
1956. Mezőgazdasági Kiadó. 67 p. – 20 cm
2.,
javított kiadás: 1958.
3.
kiadás: 1959.
551. Szabó Józsefné: Disznóölés – Feldolgozás.
Budapest, 1959. Minerva. 85 p. – 20 cm
552. Szabó Pál: Orosházi házi kenyér. [Orosháza], 1938.
Orosházi Friss Újság nyomdája. 15 p. – 23 cm
553. Szabóné Illéssy Piroska dr: Kis gazdasszony. Egy fiatal
leányka naplójából. Serdülő leányok számára íta Szabóné Illéssy Piroska dr.
Budapest, 1895. Atheaneum. VIII, 307 p. – 8°
2.
kiadás. Budapest, 1910. Atheneaeum r. t. 224 p. – 8°
554. Szabóné Nogáll Janka: A modern háziasszony.
Budapest, 1910. Pallas r. t. 128 p. – 8°
555. Szabóné Nogáll Janka: Az uri konyha. Utmutatás a konyhapénz
felosztására, a bevásárlásra, az uri konyha összes lakomáinak rendezésére és az
egész uri háztartás gondozására. Konyhanaptárral, különleges étlapokkal,
hozzávaló szakácskönyvvel, reczeptekkel Budapest, 1912. Érdekes Könyvtár
Kiadóhivatala, Pallas. 160 p.
556. Szakácskönyv. (Szerkesztette Venesz
József, sajtó alá rendezte Gárdonyi Andor.) Budapest, 1954. Kereskedelmi Kiadó.
310 p. – 24 cm
2.
kiadás
3.
kiadás: 307 p. és 2 tábla
4., bővített kiadás: 1955.
Közgazdasági és Jogi Kiadó. 415 p. és 6 tábla
5.,
bővített kiadás: 1956. 431 p. és 8 tábla
6.
kiadás: 1956. 431 p. és 8 tábla
7.
kiadás: 1960. Minerva. 423 p.
557. Szakácskönyv a legkedveltebb magyar nemzeti
ételekről.
Szeged-Budapest-Berlin, é. n. Kotányi János Paprikamalom. 8 p.
558. Szakáts mesterségnek könyvetskéje, mellyben külömb-külömb féle
válogatott tzifra, jó, egésséges, hasznos, tiszta és szapora étkeknek meg
készítése, sütése és fözése mintegy élés-kamarában rövideden leirattatik és
kinek-kinek hasznára leábrázoltatik. Melly most meg-bövittetvén I. Több
szükséges, és hasznos étkek nemeinek készitésével. II. Liktariumok s egyéb
holmik csinálásáról egy jeles tractával, a’ gazdaszszonyoknak nagy
könnyebbségekre e’ kis formában kibotsáttatott.
Kolosváratt M. Tótfalusi K.
Miklós által, 1695. 12 levél,170 p., 8 levél
Kolosváratt M. Tótfalusi K.
Miklós által, 1698. 12 levél,170 p., 8 levél
Nagy-Szombatban 1714, az
Académiának bötüivel. [12], 196, [8] p. – 12°
Nagy-Szombat, 1742. Nyom. a
Jézus társaság acad. colleg. bet. 196, 8 p. – 12°
Újabb kiadás: Kolozsváratt 1745, az Akademiának bötüivel. [12],
196+ [8] p. – 12°
Kolosvár,
1755, Akadémia ny. [12], 196, [8] p.
Új kiadás: Nagy-Szombat,
1763. Az akademiai Jesus társ. colleg. bet. 6 levél, 196, 8 p. – 12°
Újabb kiadás: Kassa, 1763,
Akadémia ny. „az Accademia bötűivel”. 219, [5], [3] p.
Újabb kiadás: Kassa, 1771, [Akademiai nyomda.] [12], 196, [8] p. –
12°
Újabb kiadás: Kassán, 1774. Ny. akademiai bet. 219, 8 p. – 12°
Újabb kiadás:
Nagy-Szombatban, 1785. A király univers. bet. 6 levél 196 p., 4 levél. – 12°
Újabb kiadás: Kolosváratt,
1793. Ny. a püspöki bötükkel. 6 levél 159, 5 p. – 8°
559. Szalay Ignácné: Szakácskönyv.
Zalaszentgrót, 1930. Nagy Károly könyvnyomdája. 68 p.
3.
bővített kiadás. Sümeg, 1940. Horváth I. nyomda. 83 p.
560. Száraz süteményt a harctérre! 100 különösen tartós
édesség recipéje. Selmecbánya, [1916]. Joerges Á. neje és fia. 31 p.
561. Szászné Bene Ilonka (református lelkészné):
Szakácskönyv. Gyergyószentmiklós, 1928. Szerző kiadása. 205 p.
562. Szauer Sándor: Az étlap. Gyakorlati
kézikönyv az étlap előállítására és helyesírására. Közel 6000 étel
elnevezésének magyar, német és francia nyelven való ismertetésével,
kapcsolatban az italismével. Szombathely, 1898. Seiler Henrik utódai. 208 p. –
n. 8°
563. Szauer Sándor: Étlap összeállító és
ismertető kézikönyv. Debrecen, 1893. Kutasi Imre könyvnyomdája. 83 p. – 8°
564. Szécskay István és Sajóhelyi Béla:
Gazdaság- és háztartástan leányiskolák számára. Budapest, 1888. Eggenberger.
167 p. – 8°
565. Szegedi magyar szakács-könyv. Budapest, [193?]
Népirodalmi Vállalat. [16] p. /Közhasznú érdekes könyvtár 4./
566. Szegedi szakácskönyv. Leírása azon ételeknek,
melyek a Pálfy-féle rózsapaprikával a legízletesebben elkészíthetők. Szeged,
1901. 16 p.
567. Szegedi szakácskönyv. Leírása azon ételeknek,
melyek szegedi paprikával a legízletesebben elkészíthetők. Szeged, 1933. Traub
és Társa. 40 p.
568. Szegedy-Maszák Aladárné, Stumpf Károlyné (szerk.):
Háztartási alkalmazottak kis kátéja. Budapest, 1935. Katholikus Háziasszonyok
Országos Szövetsége, Élet nyomda. 127 p. – 17 cm
2.
kiadás: 1936.
4.
kiadás: 1938.
5.
javított kiadás 1940. 136 p.
569. Szegedy-Maszák Aladárné, Stumpf Károlyné (szerk.):
Magyar úriasszony háztartása. Budapest, 1933. Magyar Asszonyok Nemzeti
Szövetsége, Révai Nyomda 255 p., 4 tábla – 19 cm /A magyar asszonyok könyve 2./
2.
kiadás: 1934.
3.
kiadás
3.
kiadás A sorozatosn kívül
570. A magyar úriasszony otthona. Az otthon kultúrája. Szerk. Szegedy-Maszák
Aladárné, Stumpf Károlyné. Budapest 1934, Magyar Asszonyok Nemzeti
Szövetsége, Révai nyomda 238 p., 16 tábla – 19 cm /A magyar asszonyok könyve
4./
Úriasszony otthona. Az otthon
kultúrája. Szerk. Szegedy-Maszák Aladárné, Stumpf Károlyné. Budapest, 1934,
Asszonyok Könyvtára Kiadóhivatala, Révai nyomda. 239 l. 15 t. – 19 cm.
/Asszonyok könyve
A magyar úriasszony otthona
című mű címlapkiadása más sorozati címmel.
571. Szegény asszony szakácskönyve. Szerkesztette: Zsenka néni.
Szeged, é. n., Engel Lajos. 100 p.
572. Szekeres Józsefné, Bánokszentgyörgyi: 100 diétás recept és
étrend. Budapest, 1934. Cserépfalvi, Sárik Gyula könyvnyomdája, Cegléd. 107 p.
15 cm /Francia konyha [6.]/
Lásd még: Francia konyha 1-[7] Budapest, [1931]-1936. Cserépfalvi
573. Szekeres Józsefné, Bánokszentgyörgyi: Milyen tésztát készítsünk?
100 sütemény, torta és dessert. Budapest, [1932.] Cserépfalvi. 94 p. /Francia
konyha [4.]/
Lásd még: Francia konyha 1-[7] Budapest, [1931]-1936. Cserépfalvi
574. Palkovics Ede - Szekula Terézia - Gajdácsi
József: Képes szakácskönyv. A magy. polg. konyha és magasabb igényü
háztartások számára. 1–2. füzet. Szeged, 1881. Endrényi és tsa. 1–48 p. – n. 8° (Szinnyei szerint ez az első kiadás)
3., bővített
és javított kiadás: Szekula Teréz: Szegedi új szakácskönyv. Budapest, 1894.
Endrényi (Abonyi J. Jenő.?) 299 p. – 8° Szinai szerint ez Szekula, de a kiadó
Endrényi
4. bővített és javított
kiadás: Szekula Teréz: Szegedi új szakácskönyv. Szeged, 1896. Endrényi Lajos
5., bővített és javított
kiadás: Szekula Teréz: Szegedi új szakácskönyv. Szeged, 1900. Endrényi Imre.
463 p. – 8°
6. kiadás: Szegedi
szakácskönyv. Ezernél több ételkészítési utasítással. javított és a legújabb
ételreceptekkel bővített kiadás. Budapest, 1897. Eggenberger. XIV, 484 p. – n.
8°
7. kiadás: Rézi néni (Szekula
Teréz): Szegedi szakácskönyv. Igazi magyar konyha. Ezernél több ételkészítési
utasítással. Hetedik javított és a legújabb ételreceptekkel bővített kiadás.
Budapest, 1901. Athenaeum r.-társ. XIV, 484 p. – 8° /Sorozatcím: Igazi magyar konyha/
8. kiadás: Rézi néni (Szekula
Teréz): Szegedi szakácskönyv. Igazi magyar konyha. Ezernél több ételkészítési
utasítással. Nyolcadik javított és a legújabb ételreceptekkel bővített kiadás.
Budapest, 1907. Athenaeum r-t. XVI, 484 p. – 8° (Honterus 48/328 szerint Doletsko Teréz a szerző)
9. kiadás: Rézi néni (Szekula
Teréz): Szegedi szakácskönyv. Igazi magyar konyha. Ezernél több ételkészítési
utasítással. Budapest, 1909. Athenaeum. XVI, 484 p. – 8° /Sorozatcím: Igazi
magyar konyha/
11. kiadás: Rézi néni
(Szekula Teréz): Szegedi szakácskönyv. Igazi magyar konyha. Ezernél több
ételkészítési utasítással. Tizenegyedik javított és a legujabb ételreczeptekkel
bővített kiadás. Budapest, 1913. Athenaeum Rt. 484 p.
12. kiadás: Rézi néni: Szegedi
szakácskönyv ezernél több ételkészítési útasítással. 12. javított és a legújabb
ételreceptekkel bővített kiadás. Budapest, 1916. Athenaeum. XVI, 484 p. (Éliás
szerint ennek címe is Igazi magyar konyha)
13. kiadás: [Doleskó Teréz]
Rézi néni: Szegedi szakácskönyv. Igazi magyar konyha. Ezernél több
ételkészítési utasítással. 13. javított kiadás. Budapest, 1921. Atheneum
nyomda. 373 p. Ez tuti
14. kiadás Szegedi
szakácskönyv. Igazi magyar konyha. Ezernél több ételkészítési utasítással [1923] Athenaeum,. 373 p.
15. kiadás Szegedi
szakácskönyv. Igazi magyar konyha. Ezernél több ételkészítési utasítással [1927] Athenaeum,. 373 p. Honterus 48/329
szerint Doletsko Teréz a szerző
16. kiadás Szegedi
szakácskönyv. Igazi magyar konyha. Ezernél több ételkészítési utasítással [1931] Athenaeum,. 373 p.
575. Szemere László: A háztartási
konzervkészítés ábécé-je. Budapest, [1924.] Athenaeum. 137 p. 20 cm /Gazdasági
tanácsadó 22./
576. Szentmiklóssy Elemérné: Nagyanyó tanácsai.
Süssünk-főzzünk. Budapest, 1923. Korda. 46 p.
577. Korszerű receptkönyv. Összeállította [Szentpétery] Ágnes
Szentpéteri. Budapest, 1942. Magyar Nők Lapja. 288 p. /Magyar nők könyvtára/
Ua. 2. kiadás 287 p.
578. Szentpétery Ágnes: A háztartás magasiskolája.
Budapest, [1943.] Múzsa. 224 p. – 14 cm /Múzsa könyvek/
579. Szentpétery Lajosné: Az én szakácskönyvem. 600
kipróbált recepttel, 60 mindennapi, 12 ünnepi ebéd, 12 vacsora, 10 tea, 6
villásreggeli, büffé és betegeknek való étlap célszerű összeállításával,
valamint képekkel ellátva. Torda, 1911. Füssy J. 217, IX, 4 p.
Másik kiadása: Torda, é. n.
Füssy József. 290 p
580. Legújabb polgári szakácskönyv. Összeállította Szepessy Piroska.
Budapest, 1898. Lőbl Dávid. 31 p. – 8°
Másik
kiadás: Budapest, 1905. Löbl és Tsa, 30 p.
581. Szepsy József: A háztartás mesterségének
minden ágaiban tapasztalt gazdasszony, és pedig a kenyérsütés, konyha,
éléskamara, pincze és kert körül, valamint a mosás, fejérités, és különféle
szövetek megfestése dolgában. Egy szükséges és több évi tapasztalásra alapitott
segédkönyv, mind azon ifju háziasszonyok számukra, kik a gazdálkodásban
eléforduló különféle tárgyakról oktatást nyerni kivánnak. Kassa, 1839. Werfer
Károly. VIII, 126 p. és 1 lev. – 8°
582. Szerb Zsigmond: Diétás szakácskönyv. Budapest,
[1929.] Szöllősi. 159 p.
583. Szerb Zsigmond: Éljen az élet! A
gasztronómia regénye. [Budapest], [1943.] Béta. 240 p.
584. Szilassy Alfonz: Cukrászipar. I:
Anyagismeret. II. Üzemtani ismeretek III. Termelés. IV. Árszabás. V. Az ipar gyakorlása.
Kiadja az Ipari Tanfolyamok Országos Vezetősége. Budapest, [1940.] Pallas
nyomda. 260 p. – 16 cm /Ipari szakkönyvtár 45-47./
Ugyanaz,
új lenyomat: 1942.
Ugyanaz,
új lenyomat: 1943.
585. Szilassy Alfonz: A cukrászipari technológia
kézikönyve. Budapest, 1948. Szerző kiadása. 505 p.
586. Szilassy Juliska: A háztartás könyve.
Különféle jobbnál jobb étkek kipróbált receptjeivel ellátva. Budapest, 1905.
Pátria r. t. 264 p. – 8°
587. Szokolszky Jenő: 300 házi recept. Összeáll.
Szokolszky Jenő. Budapest, [1925],
Tolnai. 153 l. – 11 cm.
588. Szombathné Novák Erzsébet: Takarékos, magyaros ételek.
Székesfehérvár, 1943. Szerző kiadása, Vörösmarty nyomda. 172 p.
589. Szücs Antalné Bagossy Klára: Eredeti magyar alföldi
szakácskönyv.
Saját tapasztalatai alapján
írta Szücs Antalné Bagossy Klára. Mező-túr, 1893. Gyiko K. 243 p.
2. bővített kiadás: Szolnok,
1897. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Lapok Nyomdája. 277 p.
3. bővített kiadás: Szolnok,
1899. Bakos István nyomdája. 293 p.
5., bővített és teljesen
átdolgozott kiadás. Mezőtúr, 1906. Kanyó Antal könyvnyomdája. 347, 15 p. – 8°
6.
kiadás: Mezőtúr, 1906. Kanyó Antal nyomdája. 347 p.
7. javított és bővített
kiadás: Mezőtúr, 1912. Borbély Gy. 391 p.
Bagossy Klára: Eredeti magyar
alföldi szakácskönyv. Átd. kiad. Mezőtúr 1925, Bagossy-féle Szakácskönyv
Kiadóhiv. [Török ny.] [378] l. – 21 cm.
Korábbi kiadásai Szűcs
Antalné Bagossy Klára néven jelentek meg.
590. Tábori Kornél: A vendéglátás irodalma.
Gasztronómiai, idegenforgalmi értékek a bibliográfiában. Bibliographia
gastronomica et turistica. Budapest, 1942. Budapesti Szállodások és Vendéglősök
Ipartestülete, Merkantil nyomda. 200 p. – 19 cm /Vendéglátóipari könyvtár [6.]/
591. Készüljünk a télre! Időszerű
tanácsok a magyar háziasszonyok számára.
Cukornélküli befőzés, gyümölcsök, főzelékek, tésztafélék, húsfélék stb.
stb. télire való tárolása. Hasznos növények stb. gyűjtése. Gyakorlati tanácsok.
Összegyűjtötte Z. Tábori Piroska. (2. kiadás) Budapest, 1940. Singer és
Wolfner. 99 p.
Ua.
4. kiadás [1942], 100 p.
592. Tábori Piroska, Z.: A ma szakácskönyve. 2000
recept, diétás ételek. Összeállította Z. Tábori Piroska. A diétás étrendet
összeállította Vincze Jenő. [Budapest], [1932.] Dante. 632 p.
Ua.
2. kiadás [1933.]
Ua.
3. kiadás [1936.]
Ua.
4. kiadás 1937.
Ua., Melléklet: Így főzünk
ma! A háborús idők konyhai tanácsadója… 1942. XXXIV, 600 p. (Kiadásjelzés
nélkül)
593. Tábori Piroska, Z.: Húspótló ételek hústalan
napokra. Hústalan étrendek az egész esztendőre. 347 recept. Összeállította Z.
Tábori Piroska. Budapest, [1940.] Singer és Wolfner. 79 p. – 25 cm
Ua.
(2. kiadás) [1940 után]
594. Tábori Piroska, Z.: Kevésből jót! Mai idők
szakácskönyve. Összeállította Z. Tábori Piroska. Budapest, 1942. Singer és
Wolfner. 96 p.
595. Tábori Piroska, Z.: Háztartás háztartási
alkalmazott nélkül. [Budapest], [1941.], Singer és Wolfner. 98 p. – 24 cm
596. Tábori Piroska, Z.: Mindennapi és rendkívüli
háztartási munkák. [Budapest], [1940.], Élet és Egészség. 48 p. – 20 cm /Boldog
élet könyvtára 16./
Új
lenyomat [1943.]
597. Tábori Piroska, Z.: Mit is főzzek? A mai idők
szakácskönyve. Budapest, 1946. Új Idők. 84 p. – 24 cm
598. Tábori szakácskönyv 1938. augusztus hó 4.-éről.
Pécs, 1938. Magyar Királyi Pécsi 4. Honvéd Kerületi Hadbiztosság, Haladás nyomda.
64 p. /A német haderő szolgálati könyve/
599. Takarékos főzés. Kétheti élelmezés étlapjai,
költségvetései és receptjei. Budapest, 1914. Világosság. 39 p.
600. Takarékos magyar konyha. 1942. Baross Női Tábor. 240
p.
Részben
azonos a Magyar család című könyvvel.
601. Táplálkozzunk helyesen. Budapest, [1942.], Magyar
Királyi Közellátásügyi Miniszter Közellátási Hivatala, Stádium nyomda.
- Együnk zöldfőzeléket!
tanácsok, ételleírások. 48 p.
- Gyümölcsételek. Receptek,
tanácsok. Tegyünk el télire gyümölcsöt! 48 p.
- Mit együnk, hogy egészségesek
maradjunk? Tanácsok, ételleírások. 48 p.
- Tegyünk el télire zöldség- és
zöldfőzeléket! 48 p. – 22 cm
- Termeljünk és fogyasszunk zöldfőzeléket!
Útmutató a konyhakert művelésére.
602. Tarján Róbert: Diétás szakácskönyv. (Az
étrendek összeállításában közreműködött Reiss Éva.) Budapest, 1957. Kossuth
Kiadó. 335 p. – 20 cm
603. Tegyünk el télire zöldség- és zöldfőzeléket. Budapest, [1942.] Stádium
nyomda. 48 p. 22 cm /Táplálkozzunk helyesen!/
Cím a
borítón: Tegyünk el télire zöldfőzeléket!
604. Telbiszné Temesváry Boriska: Egészség, ifjúság a
konyhaművészetben. Hústalan szakácskönyv. Budapest, 1941. Athenaeum. 232 p., 6
t.
605. Téli eltevések. 100 kipróbált recept.
[Zalaegerszeg], [1958.], Zalamegyei nyomda. 46 p. – 14 cm
606. (Garai Ferencné) Teréz néni: Alföldi magyar szakácskönyv és
házi cukrászat. A szegedi polgári konyha főzőkönyve. A mindennapi ételeknek
mintegy ötszáz kipróbált receptjét összeállította Garai Ferencné. Budapest,
1941. Lingua. 128 p. – 19 cm
607. Terítés – tálalás. Terítés, felszeletelés és
tálalás művészete. Budapest, [1935.], Athenaeum. 20 p. 20 cm /Athenaeum füzetek
13./
608. Termeljünk és fogyasszunk zöldfőzeléket! Útmutató a konyhakert
művelésére. Budapest, [1942.], Magyar Királyi Közellátásügyi Miniszter
Közellátási Hivatala, Stádium nyomda. 48 p. – 22 cm /Táplálkozzunk helyesen/
609. Tersánszky József: A jó gazdasszonykodás
alapelvei. Útmutatás a középháztartás vezetésére. 7 ábra. N.-Kanizsa, 1874.
Fischel F. 85 p. – 8°
Újabb
kiadás: Nép- és polgári leányiskolák, iskolán kivüli leányok számára. Tan- és
olvasókönyv. Ujabban átdolgozott és bővitett kiadás. Nagy-Kanizsa, 1885.
Fischel Fülöp. V, 112 p. – 8°
610. Tésztafélék. Kevés zsírral! Kevés cukorral! Szerkeszti a Kat. Háziasszonyok Országos
Szövetsége. [Budapest], [1940.] Don Bosco nyomda., Rákospalota. 8 p. /A Magyar
Kir. Földmívelésügyi Minisztérium Közélelmezési Ügyosztálya kiadványa 5./
Lásd: A M. Kir. Földmívelésügyi Minisztérium
Közélelmezési Ügyosztálya kiadványa címen is.
611. [Fodor Ilona] Fodor, Mrs. – [Kovács Józsefné]
Kovach, Mrs. de: The Best Hungarian Dishes. Introduction by Charles
Gundel. Budapest, [1932.] Vajna. 66, XVI p.
612. Theresia Halász: Die feine und schmackhafte
ungarische Hauskost, oder neuestes durch langjahrige eigene Erfahrung geprüftes
Pesther Haus und Familien-Kochbuch. Zum Gebrauch für Bürgersfrauen und deren
Töchter, Köchinnen und Wirtschafterinnen. Wien, 1845. Verlaf von Singer und
Georing. XVIII, 262 p.
613. Thuránszky Irén: Háztartástan és
gazdaságtan, polgári iskolák, felsőbb leányiskolák és tanítónőképzőintézetek
számára. Több fametszetű ábrával. Budapest, 1892. Eggenberger. 133 p. – 8°
2.
kiadás: Budapest, 1900. Athenaeum. VII, 152 p. – 8°
3.
kiadás: Budapest, 1904. Athenaeum r. t, VII, 152 p. – 8°
4.
kiadás: (8-r. 127 l.) Budapest, 1908. Athenaeum r.-t
5. kiadás: Katonáné
Thuránszky Irén: Háztartástan és gazdaságtan, tekintettel a tanító szociális
feladataira. Tanítóképző-intézetek számára. Gerencsérné Szántó Jolán
közreműködésével átdolgozva. Budapest, 1915. Athenaeum. 291 p.
5. kiadás: (?) Katonáné
Thuránszky Irén: Háztartástan és nevelési ismeretek a polgári leányiskolák
számára. Az új tanterv értelmében Rosenberg Auguszta közreműködésével
átdolgozott 5. kiadás. A szövegbe nyomott ábrákkal. Budapest, 1909. Athenaeum.
142 p. – 8°
6.
kiadás: Budapest, 1919. Athenaeum, 291 p.
614. Tolnay Kálmán: Vadászok szakácskönyve.
[Budapest], 1960. Minerva. 231 p. – 17 cm
615. Tomcsányi Imre, dr.: A tápszerek tápláló
értékéről. Kórházi és tápintézeti gondnokok részére és magánhasználatra.
Szatmár, 1888. Nagy Lajos könyvnyomdája. A szerző sajátja. 30 p. – 8°
616. Torbágyi-Novák László – Verhás Jenő: Italismeret.
Budapest, 1956. KJK. 245 p.
617. Toronyai Rákóczy Karolina: Magyar nemzeti szakácskönyv
ezeregy vénynyel és leirással. Rákóczy Erzsébet, Rákóczy Ilona, Rákóczy
Terézia, Rákóczy Mária és Rákóczy Zsuzsánna közreműködésével. Budapest, 1898.
Toldi Lajos. 358 p. – 8°
618. Tóth Imréné (Tasnády Margit): Háztartási és szakácskönyv.
Budapest, [1924.] Méhner. 159 p. – 20 cm
619. Tóth-Lipcsei Fabriciusné Bónyi Elsa: Erdélyi szakács könyv.
Székelyhíd, 1926.(?), Szerző kiadása. 218 p.
620. Török Erzsi szakácskönyve. Budapest, 1959. Minerva. 134
p. – 20 cm
621. Trambics János: A kerti termények helyes
tartósítása. Budapest, 1944. Királyi Magyar Természettudományi Társulat. 60 p.
622. Treibnigg Viktorné ankerstoki Stokinger Ella: A
jó gazdasszony szakácskönyve. Budapest, 1906. Szent István-Társulat. 396 p. –
8°
623. Truxa Frigyes: A diétás konyha. Tanácsadó
az összes házilag házilag kezelhető betegségeknél orvosi utasítás szerint
alkalmazható diéták elkészítésére. Budapest, 1933. Szerző kiadás, Gerő nyomda.
123 p. /Milliók szakácskönyve/
624. Tunner Károly dr: Kémia a háztartásban.
Népszerű fejtegetések ételeinkről, italainkról. Székesfehérvár, 1909. Klökner
P. 88 p. – k. 8°
625. (Turós Emil): Vendéglátóipari konyhatechnológa. [Közreadja
a] Belkereskedelmi Minisztérium Vendéglátóipari Főosztály. Budapest, 1956.
Közgazdasági és Jogi Kiadó. 719 p. – 25 cm
626. Turós Emil – Turós Lukács: A mi szakácskönyvünk. (A
tészták leírását összeállította id. Turós Lukácsné.) Budapest, 1960. Minerva.
495 p. és 16 tábla – 21 cm
627. (Turós Lukácsné): Turós néni süteményes könyve. Budapest,
1960. Minerva. 115 p. – 20 cm
628. Tutsek Anna: Katóka szakácskönyve. Singer és Wolfner,
1913. 260 p.
2.
kiadás: Budapest, [1921.] Singer és Wolfner. 191 p.
629. Tutsek Anna: Francia konyha. Levesek, előételek, halak,
főzelékek, körítések, mártások, saláták, húsok, tészták., Ízes falatok.
Pástétomok, szendvicsek, sütemények, édességek., Vendéglátás. Terítés, tálalás,
menük. Budapest, [1935.] Singer és Wolfner. 32, 32, 32 p.
Bánffyhunyadi Hunyady Erzsébet által szerkesztett A jó házi konyha című sorozat 11., 14., 12. fűzetének új borítékkiadása.
630. Tűzhely körül. Apró gyakorlati tanácsok falusi
háziasszonyoknak, kis szakácskönyvvel. Budapest, 1939. Általános nyomda. 32 p.
– 20 cm
631. Uj szakácskönyv, mellyben külömb-külömbféle
válogatott, czifra, jó, egészséges, hasznos, tiszta és szapora étkeknek
meg-készítése, sütése és főzése a gazdaszszonyoknak nagy hasznára
le-ábrázoltatik. Pesten, 1795. Füskúti ifj. Landerer Mihály. 208, 8 p. – 8°
2. kiadás: Uri és közönséges
konyhákon megfordult szakácskönyv. Pozsony és Pest, 1801. Füskúti ifj. Landerer
Mihály. 14, 202 p. – 8° Hasonmás kiadás ez alapján: Budapest, 1982. Állami
Könyvterjesztő Vállalat.
3. kiadás: Pozsony és Pest,
1806. Füskúti ifj. Landerer Mihály. 208 p. – 8°
4. kiadás: Pesten, 1811.
Füskúti Landerer örökösei. 208 p. – 8°
632. Újszerű gyümöcs-, szőlő- és
zöldségfeldolgozás. Összeállította a Magyar Gyümölcs szerkesztő bizottsága. Közreműködött
Szabó Béla. Budapest, [1940.] Held nyomda. 124 p. – 24 cm /A Magyar Gyümölcs
kiadása/
633. Ujváry Sándor: Konyhaművészet. Ujváry
Sándor szakácskönyve 1. Budapest, [1939.] Országos Magyar Szakácsművészeti és
Házicukrászati Főzőtanfolyam, Radó nyomda. 240 p.
Ua.
1-2. rész [1943.] 316 p.
634. Ujváry Sándor: Takarékos gyümölcs és
főzelék befőzések cukorral és cukor nélkül. Gyümölcsétel- és
italkülönlegességek. [Budapest], [1936.] Madách. 47 p.
635. Ujváry Sándor: Takarékos polgári
szakácskönyv és házi cukrászat. Debrecen-Budapest, [1934.] Csáthy. 128 p.
636. Ujváry Sándor: Tankönyv a Magyar Királyi
Honvéd Központi Szakácsképző Tanfolyam részére. Szakácskönyv: mozgókonyha,
taligakonyha, főzőüst, főzőláda és laktanyakonyhák számára. Budapest, [1942.]
Officina. 200 p.
637. Ujváry Sándor: Vitello étel- és
sütemény-receptek. [Budapest], [1940.] Athenaeum. 40 p.
638. Ujváry Sándor: A háziasszony könyve.
Hasznos tanácsadó a háztartás minden ágában. Budapest, [1935.] Globus Nyomda.
95 p. – 22 cm
Az
Újság ingyenes melléklete.
639. Tábori étrendek. Ujváry Sándor receptjei. Budapest, 1942-43.
Magyar Királyi Honvédség Központi Szakácsképző Tanfolyam. 56 p.
640. Újváry Sándor: Mit egyék – mit ne egyék.
Az összes betegségek diétás étrendje. Összeállította Újváry Sándor. Budapest,
é. n. Globus Nyomda. 96 p.
Az
Újság ingyenes melléklete.
641. Ullmann Jenny: A zsidókonyha művészete. A
mai kornak megfelelő takarékossággal. Oradea, 1933. Sonnenfeld nyomda. 80 p.
642. Ungár Rózsi: Angol szakácskönyv. 1-2. füzet Budapest,
1938. Szerző kiadása
(Sokszorosító
eljárással készült füzetek.)
643. Untenecker Ferenc: Hogyan készítsünk
vajastésztát, előételt, süteményt? Praktikus útmutatás és receptek ízletes
tészták készítéséhez. Budapest, 1937. Szerző kiadása, Keller nyomda. 43 p.
644. Urmánczy Nándorné szakácskönyve. Budapest,
1915. Franklin. 272, [4] p.
2. bővített kiadás: Urmánczy
Nándorné szakácskönyve. Minden recept házilag kipróbálva. Budapest, [1926.]
Pallas. 222 p. 6 t.
645. Utasítás a főzőláda berendezésére és
használatára.
Budapest, 1910. Pallas r.-t. könyvnyomdája. – 8°
646. Utasítás a főzőláda berendezésére és
kezelésére 1 pótlék. Budapest, 1912. Pallas. 50 p. – 16°
647. Utasitás a táborban való főzésre. Hivatalos kiadvány. 7
táblázat. Budapest, 1878. Légrády testvérek nyomása. 14 p. – 8°
648. Valódi szegedi nagy szakácskönyv. Budapest, [193?] Népirod.
Vállalat. [8] levél
649. Váradi Géza: Tarhonya vagy rizs? Miskolc, 1932. A szerző
kiadása, Ludvig-Janovits nyomda. 24 p. – 23 cm
650. Váradi Géza: A szegedi tarhonya. Szeged, 1933. Szerző
kiadása. 16 p.
651. Varga Sarolta: Házi cukrászat. Sült és főtt
tészták, befőttek, fagylaltok stb. készítési módja. Közhasznu Könyvtár 19.
szám. Budapest, (é. n.) Athenaeum r.-t. (Eisler-osztály.) 32 p. – 12°
652. Varga Sarolta: Pecsenyék és vadak
készítése. 54 kitünő sült és vad készítési módja. Közhasznu Könyvtár 5. szám
Budapest, (é. n.) Athenaeum r.-t. (Eisler-osztály.) 32 p. – 12°
653. Vendéglátóipari egységes étel-receptkönyv. [Sajtó alá rendezte Heltai
János, Schnabel Jenő.] [Budapest], 1949. Élelmezési N. V. – Szállodaipari N. V.
327 p. – 24 cm
Másik kiadása:
(Összeállította Venesz József) Budapest, 1952. Belkereskedelmi Minisztérium.
319 p.
Ugyanez: (Szerkesztette … a
kiadott egységes és módosított receptkönyvek felhasználásával Venesz József.)
Budapest, 1955. Közgazdasági és Jogi Kiadó. 265 p.
Ugyanez: Vendéglátó
receptkönyv (Szerkesztette Venesz József. A recepteket kipróbálta és
összeállította Moser István, Nagy László.) A Belkereskedelmi Minisztérium
Vendéglátóipari Főosztály kiadványa. Budapest, 1958. Közgazdasági és Jogi
Kiadó. 325 p. 2 táblázat
654. Vendéglátóipari egységes receptkönyv
módosítása.
(Sajtó alá rendezte Sipos Béla, Schnabel Dezső.) Budapest, 1950.
Szállodakereskedelmi Központ. 78 p. – 20 cm
655. Venesz József: A magyaros konyha.
Budapest, 1958. Minerva. 243 p. és 26 tábla – 26 cm
Ugyanez angol nyelven:
Hungarian Cuisine. A complete cookery book. (Collab. István Mózer, János
Rákóczy etc.) Budapest, 1958. Corvina. 375 p. és 7 tábla – 24 cm
Ugyanez francia nyelven: Les
plaisirs de la table. Livre de cuisine hongrois. (Collab. István Mózer, János
Rákóczy etc.) Budapest, 1958. Corvina. 394 p. és 7 tábla – 24 cm
Ugyanez német nyelven:
Ungarische Kochkunst. Erstklassige Rezepte der ungarischen und internationalen
Küche. (Mitarb. István Mózer, János Rákóczy etc.) Budapest, 1959. Corvina. 338
p. és 7 tábla 24 cm
2.
Aufl.: 1960. 384 p. és 7 tábla – 20 cm
656. A jó gazda-aszszony, avagy olly hasznos könyvetske, mellyben az
aszszonyoknak házaikban, és házaik körül némelly hasznos és meg-kivántatandó
dolgok megirattattak… Ford. Veres Mihály. Pest 1796, Landerer ny. XXIII,
214 p. és 1 tábla. – 18 cm
Veres Mihály: A jó
gazda-asszony avagy olly hasznos könyvecske, mellyben az aszszonyoknak
házaikban és házaik körül, sok hasznos és megkivántató dolgok megirattak. Német
nyelvből … fordította …Veres Mihály. Második nyomtatás. Posonyban és Pesten,
1797. Füskúti Landerer Mihály. XII, 223 p. – 8°
3. megbővített nyomtatás.
Pozsony – Pest, 1800, Landerer nyomda. 23, 251, 7 p. – 8°
3. megbővített nyomtatás.
Posonyban és Pesten, 1806. Landerer nyomda. XIII, 251, 11 p. – 8°
4. megbővített kiadás.
Posonyban és Pesten, 1810. Landerer, Eggenberger József. XXIV, 251, 10 p. és 1
tábla – 8°
657. Vértesy Sándor: A konyha és étkezés
történetéből. Iparosok olvasótára (szerkeszti Máronfy Márton) X. évfolyam,
1904. 9–10. sz. Budapest, Lampel Róbert r.-t. – 8°
658. Villamos sütés-főzés és a polgári konyha
étel-leírásainak kisebb gyűjteménye. Budapest, [1939.] Magyar Villamos Művek Országos
Szövetsége, Globus nyomda. 74 p.
659. Villamos sütés-főzés, villamos tűzhelyek. Ismertető a nagyközönség
részére. Magyar Villamos Művek Országos Szövetsége, Athenaeum. 16 p.
660. Vilma néni: Legújabb magyar szakácskönyv. Budapest, é.
n. [1901-1910 között] Eisler. 32 p. – 16°
661. Diétás konyha. Függelék: Vegetáriánus étrend. Összeállította Vincze
Jenő. Budapest, [1933.] Dante. 240 p.
662. Vizvári Mariska: A konyha művészete.
Budapest, 1931. Szerző kiadása, Budapesti Hírlap nyomda. 160 p.
Ua.
2. kiadás 1932. 160 p.
Ua.
3. kiadás 1937. (szerző kiadása)
Új, bővített kiadás: Vizvári
Mariska szakácskönyve. 1000 recept. Budapest, 1944. Rozsnyai. 460 p.
Újabb kiadás: Vízvári Mariska
szakácskönyve. Budapest, 1957. Minerva. 399 p. – 24 cm
663. Vizváry Mariska: Száz specialitás.
(Szakácskönyv.) Budapest, , [1914]. Eggenberger. 58 [4] p.
664. Vogel II.: A dara-kenyér (Graham-Brod) alkatrészei,
készítésmódja, jelentősége az egészségre és történetre. Fordította Gámán
Zsigmond. Kolozsvár, 1873. Gámán J. nyomda (Demjén L. bizománya) 14 p. – 16°
665. Vörös Eszter: Az ügyes szakácsnő.
Utmutatás kezdő gazdasszonyok számára, a ház czélszerű berendezését s minden
háztartási munkák helyes végzését illetőleg, a konyhában, éléstárban,
pinczében, kertben, sat. Irta, saját tapasztalatai és észlelései után, több
jeles könyvekből bővítve, Vörös Eszter. Budapest, 1872. Franklin-t. 144 p. – 8°
/Közhasznú családi könyvtár 7. kötete./
2.
kiadás: Budapest, 1881. Franklin Társulat. 144 p. – 8°
3. kiadás: Vörös Eszter: Az
ügyes szakácsnő és gazdaasszony. Útmutatás a kezdő gazdasszonyok számára, a ház
célszerű berendezését s minden háztartási munkák helyes végzését illetőleg, a
konyhában, éléskamrában, pincében, kertben stb. 3., javított kiadás. Budapest,
1899. Franklin-Társulat. 128 p. – 8°
666. Vörös Eszter: Szakácskönyv. 226
recepttel. Budapest, [1927.] Franklin. 79 p. /Közhasznú családi könyvtár/
667. Vörös Eszter: Gazdasszonyok könyve. A
háztartás, a gazdaság, a kertészet és a baromfitenyésztés. Budapest, [1927.]
Franklin. 96 p. – 19 cm /Közhasznú családi könyvtár/
668. Vörös Eszther: Gazdasszonyi előcsarnok.
Kis leánykák számára. Pest, 1860. Emich G. 102 p. – 16°
669. Vörös Eszter: Gazdasszonyok könyve.
Budapest, 1872. Franklin-t. 144 p. – 8°
/Közhasznú
családi könyvtár 6. kötete./
670. Saint-Hilaire Joséfa: A valódi szakácsság, vagy legújabban
átvizsgált és tökéletesített pesti szakácskönyv. A 22. kiadás után átmagyarítá Vörös
Mari. Budapest, 1870. Eggenberger. 368 p.
Saint-Hilaire
Joséfa: A valódi szakácsság, vagy legújabban átvizsgált és tökéletesített pesti
szakácskönyv. 25. kiadás. Átdolgozta Vörös Mari. Budapest, 1875. Eggenberger.
VIII, 410 p. – 8°
St. Hilaire Jozéfa: A valódi
szakácsság, vagy legújabban átvizsgált és tökéletesített képes pesti
szakácskönyv. Saját sokszori kísérletek után érthetően és pontosan leírta és
kiadta St. Hilaire Jozéfa. 26., a felszeldelés mesterségével, valamint a modern
asztal teritésével bővitett kiadás. Átdolgozta Vörös Mari. Számos a szöveg közé
nyomtatott ábrával. Budapest, 1881. Eggenberger. IV, 432 p. – n. 8°
St. Hilaire Jozefa: A valódi
szakácsság, vagy legújabban átvizsgált és tökéletesített pesti szakácskönyv.
27., a felszeldelés mesterségével, valamint a modern asztal teritésével
bővitett kiadás. Átdolgozta Vörös Mari. Budapest, 1887. Eggenberger. XVI, 456
p.
Saint-Hilaire Jozéfa: A
valódi szakácsság, vagy legújabban átvizsgált és tökéletesített képes pesti
szakácskönyv. Saját sokszori kísérletek után érthetően leírta és kiadta –. 28.,
a legújabb szakácsvényekkel, a felszeldelés mesterségével, valamint a modern
asztal teritésével bővített kiadás. Átdolgozta Vörös Mari. Számos, a szöveg
közé nyomtatott ábrával. Budapest, 1894. Eggenberger. XVI, 474 p. – 8°
S(ain)t Hilaire Jozéfa. A
valódi szakácsság, vagy legújabban átvizsgált és tökéletesített képes pesti
szakácskönyv. Saját sokszori kísérletek után érthetően és pontosan leírta és
kiadta S(ain)t Hilaire Jozéfa. A legújabb szakácsvényekkel a felszeldelés
mesterségével, valamint a modern asztal terítésével bővített kiadás. Gondosan
átdolgozta és bővítette Wiesner Emil. Számos, a szöveg közé nyomott ábrával.
Budapest, (1902.) Atheneum. XVIII, 484 p. – 8°
29. kiadás: Átdolgozta
Wiesner Emil. Budapest, 1909. Athenaeum, XIX, 484 p. – 8°
30.
kiadás
Előzményei S(aint)-Hilaire,
Josephine: Pester Kochbuch címmel illetve Zemplényi Szabó Antónia neve alatt.
671. Waczowszky Rezsőné: A MANSZ
vándor-főzőtanfolyam tan- és receptkönyve. [Budapest], 1941. Szerző kiadása.
118 p.
672. Wiel, [Josef]: A diétás konyha. Átdolgozta
K. Beniczky Irma. Budapest, [1927.] Franklin. 135 p. /Közhasznú családi
könyvtár/
673. Wilde Kálmánné Paál Rózsi: Egyszerű szakácskönyv.
Léva, 1937.
4., bővített kiadás.
Kaposvár, [1948.], Új Somogy nyomda. 125, X p. – 21 cm
Korábbi kiadásai 1934-44
között Léván jelentek meg.
674. Zache Fanny: Kochbuch. Temesvár, 1909. Csendes
J. nyomda. 4, 306 p. – 8°
675. Zelena Ferencz: Minden háznál használható
közönséges és legújjabb nemzeti szakács-könyv, eggy hosszas tapasztalás után
irt bevezetéssel, mi módon kellessék t. i. a húsos és bőjti ételeket akár
egésségeseknek, akár betegeknek, akár lábbadozóknak készíteni. A’ főzés,
befojtás, sütés, Kolbász-töltés, aludt-levek vagy szulczok tsinálása. Kassa,
1830. Werfel Károly. XVI, 324 p. – n. 8°
2. kiadás: Egy rézmetszéssel.
Kassán, 1830. Werfer Károly. XVI, 324 p. – n. 8°
Újabb kiadása: Kijavított és
tetemesen megbővitett nemzeti szakacskönyv. Két függelékkel: I. Több gazdaságos
jegyzetek. II. A rendszeresített s legczélszerűbb gőzmosás kezdés módjáról.
Pest, 1846. Emich Gusztáv. XIX, 356 p. – 8°
4. kiadás: Zelena K.: Nemzeti
szakácskönyv. Számos tapasztaláson épült bevezetéssel, a húsos és bőjtös ételek
készítéséről stb. Pest, 1861. Emich G. 353 p. – 8°
676. Zemplényi Antónia: Képes pesti szakácskönyv.
St. Hilaire Josefa, Kovács Irma, Dorn Anna, Gombos Erzsi és többek után. Pest,
1863. Lampel R. XXXVIII, 579 p. – 8°
2. javított és bővített
kiadás. Képes pesti szakácskönyv. Pest,
1870. Lampel R. XI, 599 p. – 8°
3. kiadás: Képes pesti
szakácskönyv. Készitették Sz. Hilaire Jozefa, Kovács Irma, Dorn Anna, Gombos
Erzsi és többen. Függelékkel: A magyar gazdasszony házi-kincstára. A 3. jav. és
bőv. kiadás az uj mértékre átdolgozva, kijavitotta és Marosy Emilia után
megbővitette: Moesz Gézáné. Budapest, 1878. Lampel R. VIII, 516, XXVII p. – 8°
4. kiadás: Képes pesti
szakácskönyv 4. javított és bővített
kiadás: Budapest, 1885. Lampel R. VII, 516, XXVII p. – 8°
5. kiadás: Szabó Antónia,
Zemplényi: Képes budapesti szakácskönyv. Szerkesztette Zempényi Sz. Antónia.
Függelékül: A magyar gazdasszony házi kincstára. 5., javított, számos képpel és
új ételekkel bővített kiadás. Budapest, 1889. Lampel Róbert. 538, XXVII p. – 8°
6. kiadás: Képes budapesti
szakácskönyv. Sz. Hilaire Jozefa, Kovács Irma, Dorn Anna, Gombos Erzsi, Moesz
Gézáné, özv. Gyöngyösi Sámuelné és Zemplényi Szabó Antalné nyomán szerkesztette
Szabó Antónia, Zemplényi. Függelék: A magyar gazdasszony házi kincstára. 6.,
négy színezett képpel, 53 fametszettel és számos kiváló magyar étellel bővített
kiadás. Budapest, 1896. Lampel Róbert. 550, XIX p. – 8°
7. kiadás: St. Hilaire Jozefa:
Képes budapesti szakácskönyv. 7. kiadás (1901 és 1910 között) Szerk. Zemplényi
Szabó Antónia. Függelékül: a magyar gazdasszony házi kincstára. 4 színes s
számos fametszetű képpel. Budapest, é. n. Lampel Róbert. 543, 15 p. és 4 tábla.
– 8°
8. kiadás: Képes budapesti
szakácskönyv. Sz. Hilaire Josefa, Kovács Irma, Dorn Anna. Gombos Erzsi, Moesz
Gézáné. özv. Gyöngyössy Sámuelné, Zemplényi Szabó Antalné nyomán szerkesztette
Szabó Antónia. Zemplényi. Függelék: A magyar gazdasszony házi kincstára. 8., 4
színezett képpel. 53 fametszettel és számos kiváló magyar és francia étellel
bővített kiadás. Budapest, 1909. Lampel R. r. t. VIII.+ 543, 15 p. – 8°
677. Zentner, W.: Die Kartoffelküche, oder Anweisung, aus den
Kartoffeln eine Menge wohlschmeckender Gerichte, ferner: Reis, Gries, Mehl,
Brot, Butter, Käse, Sauerteig und Seife auf die einfachtse und wohlfeilste Art
zu bereiten. Nebst Vorschriften, die Kartoffeln aufzubewahren, gegen das
Erfrieren zu sichern und die erfrornen zu benutzen. Kaschau, 1836. Carl Werfer.
VI. 75 p. – 12°
2. Auflage: Leipzig und
Pesth, 1841. Verlags-Magazin. 64 p. – 12°
679. Zilahy Ágnes: Valódi magyar szakácskönyv.
Budapest, 1891. Magyar Nők Lapja Kiadóhivatal, Ifj. Nagel Ottó bizománya. 366
p. – 8°
2., bővített kiadás.
Budapest, 1892. Ifj. Nagel Ottó bizománya 419 p. – k. 8°
3., bővített és javított
kiadás. Gróf Teleki Sándor ajánlatával és sajátkezű levelének másolatával.
Budapest, 1894. Singer és Wolfner. 371 p. – 8°
4., javított s a befőttekről
szóló részszel jól megbővített kiadás. Budapest, 1899. Singer és Wolfner. 374
p. – 8°
5.
kiadás: Budapest, é. n. Singer és Wolfner. 372 p.
6. kiadás: Teleki Sándor
ajánlásával és sajátkezű levelének másolatával. Hatodik javított és a
befőttekről szóló résszel megbővített kiadás. Budapest, 1909. Singer és
Wolfner. 399 p.
7. javított és bővített kiadás:
Gr. Teleki Sándor ajánlásával és sajátkezű levelének másolatával. Hetedik
javított és a befőttekről szóló résszel megbővített kiadás. Budapest, 1916. Singer és Wolfner. 296 p.
8. javított s a befőttekről
szóló résszel megbővített kiadás. Budapest, 1926. Singer és Wolfner. 254 p
680. Zilahy Ágnes: Erdélyi konyha. 8. kiadás.
Budapest, [1941.] Singer és Wolfner. 254 p.
681. Zimmer Ferenc: A fogas. Budapest, 1940.
Kiadja id. Zimmer Ferenc halászmester, Magyar Királyi Kereskedelmi Főtanácsos.
35 p.
682. Zsemley Oszkár: A magyar sütő-, cukrász- és
mézeskalácsos ipar története. Személyi adattár. Budapest, 1940. Sárik nyomda,
Cegléd. 428, 73 p. (Személyi adattár) és XVI tábla
683. Zsír nélkül vagy kevés zsírral – vajjal –
készíthető halételek. Budapest, 1941. Országos Halászati Egyesület, Betlen G. nyomda. 8 p.