A magyar nyomdászat kezdetei





„Finita Bude anno Domini MCCCCLXXIII in vigilia penthecostes: per Andrea Hess”
(Befejeződött Budán az Úr 1473. esztendejében pünkösd előestéjén Hess András által.)
Ezzel a mondattal kezdődik a magyarországi nyomdászat története. A kétsoros szöveg az első Magyarországon nyomtatott mű kolofonja, mely napra pontosan (1473. június 5.) adja meg a Chronica Hungarorum nyomtatásának idejét (pontosabban a nyomtatás befejezésének időpontját) és megörökíti a nyomdász nevét.
A kis folio formátumú, 133 nyomtatott lapot tartalmazó műből tíz példány maradt fenn az utókor számára. Maga a krónika – mely Budai Krónika néven ismert – Magyarország történetét tárgyalja, eredetije több kódexből ismeretes. Ennél lényegesen fontosabb dokumentum a mű ajánlása, mely kétségkívül Hess András, a nyomdász írása. Ennek szövegéből következtethető, hogy valóban ez a mű az első magyar földön készült nyomtatvány, valamint ez ad kiinduló támpontot Hess András budai működésének okaira és körülményeire. Az általánosan elfogadott álláspont szerint Karai (Kárai) László budai prépost lehetett az a személy, akire az ajánlás utal („ad Ladislaum prepositum ecclesie Buden”). A kor történetének ismeretében valószínűsíthető, hogy Vitéz János esztergomi érsek volt az, aki megbízta Karait egy budai nyomda felállításának előkészítésével.
Hess András nyomdájában a Chronica mellett csak egy kiadvány készült (pontosabban egy-két művet tartalmazó kolligátum). Ez BasiliusMagnus: De legendis poetis, és Xenophon: Apologia Sokratis (Szokratész védőbeszéde) című munkáját tartalmazza. A 20 levél terjedelmű, negyedrét méretű könyv ugyanazzal a betűkészlettel készült, mint a Chronica, kolofonja pedig csak ennyi: Bude A. H.
Az első magyarországi nyomda rövid élete a kor egymást gyorsan követő eseményeivel magyarázható, amennyiben elfogadjuk azt, hogy a nyomda megrendelője és a munka finanszírozója Vitéz János volt. Az általa szervezett Mátyás elleni összeesküvés sikertelensége – mely után ugyan rövid időre kibékült a királlyal – majd 1472-es újbóli fogságba vetésével és augusztusi halálával a nyomda megrendelő és mecénás nélkül maradt.
Hess András életéről nagyon keveset tudunk és azt a keveset is jórészt csak következtetésekből. Betűinek típusa leginkább a római Lauer-féle műhely betűire hasonlít, ezért feltételezhető, hogy a mesterséget ott tanulta. A budai nyomda bezárása után neve és betűi sehol sem bukkannak fel újra egyetlen európai nyomdában sem.
Évszázadokon keresztül úgy tudta a magyar művelődéstörténet, hogy Hess András budai műhelyén kívül nem volt másik magyar ősnyomda. Az utóbbi évtizedek kutatásai alapján azonban bizonyítottnak tekinthető még egy nyomda létezése, amelynek azonban sem nyomdászát, sem székhelyét nem ismerjük. Valószínűleg Budán működött 1477. és 1480. között és a szakirodalom a Confessionale nyomdája néven ismeri. Betűinek azonossága alapján három termékét sikerült meghatározni: a nevét adó Confessionale-t, Laudivius Vita beati Hieronymi című munkáját és egy egyleveles búcsúcédulát. E két ősnyomda megszűnte után ötven esztendőn keresztül nem működött nyomda Magyarországon. A magyar könyvkiadás azonban nem szűnt meg, de termékei külföldi műhelyekben készültek. Ezek közül kiemelkedik a rendkívül sikeres kiadásnak nevezhető – több tucat példány maradt fenn a mai napig - Thuróczy-krónika, amelynek első, Brünnben 1488-ban nyomtatott kiadását még ugyanazon évben követte az augsburgi Ratdolt nyomdában készített második kiadás.
A magyarországi nyomdászat csak a XVI. század közepe táján indult újra, már az ország három részre szakadása után. A 29 ismert nyomdahely vagy az erdélyi fejedelemség vagy a királyi Magyarország területre esett, a török által megszállt országrészeken nem lehetett nyomda.
Az első Magyarországon, magyar nyelven megjelent könyv Nádasdy Tamás országbíró által sárvár-újszigeti nyomdájában készült, melynek alapítója Sylvester János volt (első magyar nyomdásza pedig Abádi Benedek). A mű – a Sylvester által készített Újtestamentum-fordítás – 1541-ben jelent meg és az első teljes újszövetségi Szentírásnak tekinthető. (Addig csak magyar nyelvre fordított részletek kerültek kinyomtatásra külföldi nyomdákban, mint Szent Pál leveleinek Komjáti Benedek általi fordítása vagy Pesti Gábor evangéliumfordításai.) Ezt megelőzően, a bibliafordítás közben írta Sylvester a Grammatica című latin nyelvű művet, mely a két nyelv összehasonlításával az első kísérlet a magyar nyelv szabályainak rendszerbe foglalására. Sylvestertől származik az a felismerés, hogy a magyar nyelv is alkalmas antik időmértékes vers írására.
A század folyamán a 29 magyarországi nyomdahelyen 18 műhely dolgozott. (A vándornyomdász kifejezéssel illetjük azokat a mestereket, akik több helyen megfordultak, műhelyüket hosszabb-rövidebb ideig működtették egy-egy városban vagy főúri birtokközpontban, mint Huszár Gál, Hoffhalter Rafael és Rudolf, Joannes Manlius és mások.)
Az erdélyi szászok 1529-ben Szebenben alapítottak nyomdát, amely azonban – bár a század végéig működött kisebb-nagyobb megszakításokkal – mindvégig szerény műhely maradt.
A szászok másik jelentős városa Brassó volt, ahol Joannes Honterus – ekkor már mint külföldön tanult jeles fametsző, térképész, lelkész és tanár – alapított nyomdát, melynek első kiadványai 1539-ből valók. Honterus személye, tevékenysége tökéletes példa arra, hogy a kor nyomdászai nem elsősorban mesteremberek voltak, hanem alkotó szellemű, egyetemet végzett tudósok, akik a nyomdát a tudás terjesztésének érdekében használták, a legjobb szerzők művei tették sokak számára hozzáférhetővé. Különösen a protestáns nyomdák – és ezekből volt jelentősebb számú – termékei szolgálták leginkább a humanista oktatás céljait. A brassói műhely – Honterus 1549. évi halálát követően is, amikor a nyomdát Wagner vezette tovább – jelentős tevékenységet fejtett ki mind aze rdélyi szászság, mind a lutheránus egyház szempontjából. A nyomda hanyatlása 1583-ban kezdődött, amikor betűinek nagyobb részét Szebenbe szállították.




A XVI. század közepe táján a magyarok körében is terjedő reformáció szükségessé tette magyar nyomda felállítását is. Erre a legalkalmasabb város – méreténél és gazdasági súlyánál fogva – Kolozsvár volt. A kolozsvári nyomdát 1549-ben hozta létre Hoffgreff György, majd 1550-ben társult Heltai Gáspárral (eredetileg Caspar Helth). A szász származású Heltai Gáspár, aki nyelvben és érzésben magyarrá vált, roppant tevékeny, sokoldalú munkát végzett: pap, nyomdász, történetíró, meseíró, Biblia-fordító, hitvitázó ember volt. Műveit latin, magyar és német nyelven írta. Nyomdájából kerültek ki olyan nagy jelentőségű művek, mint Tinódi Sebestyén Cronica-ja (1554), az Újtestamentum magyar fordítása (1562), Aesopus Száz fabulája (1566), Chronica az magyaroknac dolgairól (1575). A nyomda termékei közül, amelyek Heltai életében készültek, közel száz kiadványt ismerünk. Heltai Gáspár 1575-ös halála után özvegye, majd később fia vezette a műhelyt. Heltai érdeme, hogy a magyar nyelvű kiadványokban kizárólagossá vált az antikva betű használata.
A kor „vándornyomdászainak” tipikus alakja Huszár Gál, aki hányatott élete során több helyen működtetett nyomdát (Magyaróvár, talán Kassa, Debrecen, Komjáti). Az ő debreceni működésének eredménye az a nyomda, melyet távozásakor (1562) valószínűleg a város vett meg és működtetett tovább. A nyomda fénykora arra az időre esik, amikor az ugyancsak sokfelé megfordult, sokat üldözött Hoffhalter Rudolf volt a vezetője (1577-1587). Ebben az időszakban jelenik meg az első magyar nyelvű számtankönyv (Gemma Frisius: Aritmetica) és Félegyházi Tamás Újtestamentum-fordítás (1586).
A század legtermékenyebb magyar nyelvű írója – és saját műveinek nyomtatója – Bornemissza Péter volt. Legnagyobb műve a Postilla, mely saját prédikációinak gyűjteménye öt kötetben. Az első kötet első felét még Huszár Gál nyomtatta Komjátiban, majd Bornemissza folytatta Semptén. Az ötödik kötet Detrekőn készült.
A vizsolyi Biblia nyomtatója, a lengyel származású Montskovit Bálint Bornemissza segéde volt semptei és detrekői nyomdájában. 1588-ban, néhány felsőmagyarországi földesúr kérésére költözött saját műhelyével Vizsolyba, ahol a gönci lelkész, Károli Gáspár bibliafordításának nyomtatásával bízták meg. A vizsolyi Biblia másfél évig tartó nyomtatás után 1590. július 20-án készült el. A folio méretű könyv közel két és félezer oldalt tartalmaz. A mai napig több mint háromszáz kiadást ért meg.




A kisebb jelentőségű vimpáci ferences-rendi nyomda mellett a nagyszombati Telegdi-nyomda volt az egyetlen katolikus officina Magyarországon. A nyomda tulajdonosa Telegdi Miklós esztergomi érseki helynök, a magyar ellenreformáció hitvitázó irodalmának elindítója volt. A műhely 1578-ban kezdett dolgozni. Legjelentősebb kiadványai Ransamus: Epitome rerum Hungaricum, amely Magyarország történelmét és földrajzi viszonyait tárgyalja (1579) és a magyar törvények teljes gyűjteménye, a Corpus juris Hungarici (1584).
Legalább felsorolásszerűen meg kell említeni a korszak többi jelentősebb nyomdászának nevét is, ha munkásságuk ismertetése meg is haladja e kis vázlat kereteit. Valentin Wagner Honterus utóda volt a brassói nyomda élén; Gutgesell Dávid az 1577-1599 között működött bártfai nyomda vezetője; a másik bártfai nyomda tulajdonosa Klöss Jakab 1597-től; Huszár Dávid apja, Huszár Gál munkáját folytatta Pápán 1577-ben; Joannes Manlius műhelyei Magyarország nyugati részén több helyen működtek 1582 és 1602 között.
Fentiekből látható, hogy a török megszállás által nem érintett országrészekben viszonylag élénk nyomdai tevékenység folyt. Ennek fő éltetője a reformáció terjedése és terjesztése, illetve katolikus részről az ellenreformáció és az ennek kapcsán kibontakozó hitvitázó irodalom volt.